Több magyar többségű település is érintett az időközi önkormányzati választásokban november 5-én.

A Dunaszerdahelyi járásban Bodakon, a lévai járásbeli Csatán, az Érsekújvári járásban pedig két településen lesz polgármester-választás: Bélán és Jászfalun.

A Rimaszombati körzetben (kiegészülve a Nagyrőcei körzettel) 8 községben járulnak az urnákhoz a szavazók: Felsőszikláson, Poproč – Gömörhegyvégen, Gömörfügén, Rimaszécsen és Magnezitovce – Baráttelkén új polgármestert, Cakón, Péterfalán, Magyarhegymegen pedig képviselőket választanak.

A legérdekesebbnek ígérkező választás Rimaszécsen várható, ahol Stubendek Mártát (MKP) Vavrek István 2014 novemberében legyőzte a polgármester-választáson. Most a több ciklust is megnyert Stubendek Márta ismét indul. Rimaszécsen, a kétezer fős településen a lakosság 70%-a roma. Vavrek 2007-től a rimaszécsi Ternipe Polgári Társulás, 2012-tól a roma nyelven hidat jelentő Purt Polgári Társulás elnöke. A Most-Híd roma szakpolitikusaként ”gömöri Obama” néven híresült el, ezzel kampányolt, amikor legutóbb a Most-Híd parlamenti listáján a 20. helyről indult. A parlamentbe nem került be, de Ravasz Ábel, a Most-Híd romaügyi kormánybiztosa helyettesévé választotta,  jogkörébe a regionális irodák irányítása tartozik. Május 15-ig, mivel állami alkalmazottá vált, le kellett mondania a polgármesteri posztjáról.

Az új választásokig Gaibl Beáta korábbi polgármester-helyettes vezette a falut. A polgármesteri székért folytatott versenyben négyen, név szerint Busa Gyula, Gaibl Beáta, Stubendek Márta (MKP) és Váradi István küzdenek meg.

A tőketerebesi járásbeli Kistárkányban is új polgármestert kell választani. A korábbi polgármester, Petrik Árpád, aki több cikluson keresztül látta el ezt a tisztséget, idén tavasszal 54 éves korában váratlanul elhunyt. Itt négy jelölt indul, három független, egy pedig az MKP képviseletében: Balogh István, Bálint Csilla mérnök (MKP), Proščák Csaba, valamint Tárczy Péter. A szavazóhelyiségek reggel hét órakor nyíltak, a szavazatokat este nyolc óráig lehet leadni.