Ez a modell – ha a 205-östől kezdjük a sort – immár a negyedik az oroszlános márka ikonikus kisautóinak sorában. És alighanem a legnőiesebb közülük, ami persze ebben a kategóriában végképp nem baj, sőt.  Ám nem a nőiessége okán kaptam meg tesztelésre, hanem azért, mert 1. idén átesett egy diszkrét ráncfelvarráson, 2. kapott egy szenzációs új motort. Lássuk mindezt a szokott sorrendben.

Alaktan

A külső változások a hűtőrács, a lökhárító és a lámpák apró módosításaira szorítkoztak, másra nem volt szükség. Ezeknek köszönhetően viszont megszűnt az orr töredezettsége és tagoltsága: ez a mostani sokkal homogénebb kialakítású. Az alján pedig jóval impozánsabbak a ködlámpaházak, amelyek itt némi krómbetétet sem nélkülöznek. A hátsó oldalablakok e szinten füstszínűek, a tárcsák könnyűfémek, a hátsó lámpák pedig megkapták a jellegzetes oroszlánkarmokat. Ami pedig a tesztautó Orange Power fantázianevű színét illeti, egyértelműen a felújított 208-as legreprezentatívabb fényezése, amit a katalógusokban történő sűrű szerepeltetése, továbbá a járókelők gyakori utánafordulása bizonyít.

Belvilág

Az alap-kialakításon nem nagyon volt mit változtatni, nem is tették: maradt a sofőr i-Cockpitnak nevezett munkahelye, az alacsonyra telepített ferraris minivolánnal együtt. Újdonság viszont a Mirror Screen okostelefon-tükrözés és a wi-fi; ezen kívül a korábbinál több funkció kezelhető a héthüvelykes központi kijelzőről. A kétfunkciós tempomat már a legalacsonyabb szinten is alapáras, a tesztelt legmagasabb Allure szinten lép be a kétzónás légkondi és a statikus kanyarvilágítás. A szórakoztató elektronika a pendrive-on vagy a saját Jukebox merevlemezen tárolt zenén kívül hagyományos CD-ket is játszik, igaz, azokat csak a kesztyűtartóból (20. ábra). Ezen kívül JPG-képnézegető funkciója is van, lásd a 15. ábrát. A navigáció és a tolatókamera már itt is feláras volt, csakúgy, mint az elülső ülésfűtés. Az opciós holmik leghasznosabbikának viszont kétségtelenül az Active City Brake városi koccanásgátló rendszert neveznénk, amely 30 km/órás sebesség alatt akár állóra is tudja fékezni az autót. Szenzorai a belső visszapillantó tükör mögött helyezkednek el, lásd a 6. ábrát. Ami pedig a helykínálatot illeti, a hátsó élettér kissé szűkös, a koffer viszont a kategória jobb átlaga – azzal a hátrányával együtt, hogy bővítésekor jókora fenékküszöb keletkezik.

Az országúton

Az innováció legnagyobb hozadéka kétségtelenül a háromhengeres, 1,2 literes PureTech benzinmotor megjelenése.  Arról az erőforrásról van szó, amely az Év motorja (International Engine of the Year) idei kiírásában biztos győzelmet aratott az 1.0–1.4-es kategóriában, és abszolút sorrendben is a rendkívül megtisztelő 4. helyen végzett. Kellően erős és rugalmas az 1255 kilós kasztnihoz, csúcsnyomatéka már 1500-as fordulaton megérkezik, és széles tartományban hasznavehető marad. A kínálatban egyedüliként „igazi” automata váltóval is lehet kombinálni; az Aisintől származó hatgangos szerkezet gyorsaságban és kapcsolási finomságban egyaránt a középmezőnybe tartozik. Ezzel együtt végsebességben és gyorsulásban is veri valamelyest az ötgangos kézit, papírfogyasztása viszont 2 decivel rosszabb azénál. Nagy előnye, hogy nemcsak „kvázikézi” váltást tesz lehetővé, hanem sportos, téli és gazdaságos üzemmódja is van. Utóbbival optimális körülmények között (sík út, 90 körüli egyenletes tempó, kis terhelés) megdöbbentően alacsony szinten tartható a fogyasztás, de a teszt során rendeltetésszerű használattal elért 6,1 litert is abszolút vállalhatónak tartom. A motor egyébként a nevéhez híven tényleg eléggé tiszta, bár a 104 grammos kilométerenkénti széndioxid-kibocsátás a hatékonyan működő start-stop rendszernek is köszönhető (kézi váltóval és ugyancsak start-stop rendszerrel ez az érték mindössze 99 gramm.) A rugózás kellemesen kemény, de nem rázós, az egész autón pedig egyszerre érződik korából adódó érettsége, frissítésének hozadéka, na és a születése óta meglévő francia sármja…

ADATLAP

Hengerűrtartalom: 1199 cm3
Teljesítmény: 81 kW (110 LE)@5500
Nyomaték:   205 Nm@1500
Sebességváltó: hatfokozatú automata
Legnagyobb sebesség: 194 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 10,9 s
Gyári átlagfogyasztás:4,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 104 g/km
H/Sz/M: 3973x1739x1460 mm
Saját tömeg: 1255 kg
Csomagtér:  311–1152 l
Üzemanyagtartály: 50 l
A modellcsalád induló ára: 10 340 €
A tesztelt típus induló ára: 17 240 €

Vas Gyula (A szerző felvételei)

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6355840510736871873?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]