Kaliňák (Fotó: tars)

“Elképzelhető, hogy én a kormányfő helyében talán még erősebb kifejezésekkel illettem volna az újságírókat” – jelentette ki Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter a TA3 hírtelevízió hétvégi vitaműsorában. Szerinte a kormányfő kijelentése arról nyitott vitát, milyen is a média jelenlegi helyzete Szlovákiában.

Kaliňák szerint a szlovák újságírók kormányellenesek, és Rober Fico kormányfőnek joga volt arra, amit mondott. Mint hozzáfűzte, neki magának sem okozna gondot hasonló kijelentéssel élni. „Az újságíróknak törekedniük kell arra, hogy az igazat írják“ – fűzte hozzá a miniszter.
A belügyminiszter szerint a jelenlegi kormány szabad teret biztosított az újságírók munkájához, Szlovákia azon tizenkét ország közé tartozik, ahol világviszonylatban a legszabadabb a média. A jogokhoz azonban kötelességek is járulnak, hangsúlyozta a miniszter.

„Az utóbbi időben sok hazugság és féligazság hangzott el az újságírók részéről. A kormányfőnek jogában áll bírálni a médiát, ha az visszaél a lehetőségeivel“ – jelentette ki a tárcavezető, aki azt is elárulta a műsor során, hogy az újságírók telefonüzeneteinek kiszivárgását már vizsgálja a rendőrség. Mint mondta, az üzenetek kiszivárgásához a bűnüldöző szerveknek semmi közük.

Kaliňák azt is megjegyezte, hogy szerinte a média nem tájékoztat objektívan, és mindenáron ártani akarnak a kormánynak. „Ha valaki tudni szeretne a szlovák uniós elnökség sikereiről, akkor külföldi lapokat kell vásárolnia“ – jelentette ki. „Robert Fico például Csehországban a második legközkedveltebb külföldi személyiség, mindjárt a pápa után“ – fűzte hozzá a miniszter.

A Smer-SD egyre csökkenő preferenciáit azonban nem kívánta kommentálni. A párt a legutolsó felmérések szerint az utóbbi 12 év legalacsonyabb számát hozta, jelenlegi preferenciaszavazatai 23 százalék körül mozognak. „Sohasem véleményeztük a felméréseket, az egyetlen, amivel kapcsolatban állást foglalhatunk, azok a választási eredmények“ – fogalmazott, azt azonban nem tartja kizártnak, hogy az alacsonyabb számokhoz a Bašternák-ügy is hozzájárulhatott.

„Egyetlen botrány sem segít senkinek, még nem fordult elő, hogy egy botrány után valakinek növekedtek volna a preferenciái“ – mondta szűkszavúan. Továbbra is ragaszkodik viszont ahhoz, hogy ebben az ügyben minden bizonyítékot feltárt az ártatlanságáról.

(Felvidék.ma/Aktualne.sk)