(Fotó: TASR)

A márciusi parlamenti választás után kialakult helyzetre a megoldás az előrehozott választás, nyilatkozta Igor Matovič, az OĽaNO-NOVA elnöke a TASR hírügynökséggel készült évértékelő beszélgetésében.

Az ellenzéki politikus szerint hiba volt nem hallgatni Iveta Radičová volt kormányfő prófétaszavaira, aki ezt szorgalmazta. „Az előrehozott választás biztosan más eredményt hozott volna, mivel Bugár Bélának (Most-Híd) és Radoslav Procházkának (akkor még #Sieť) kerek-perec meg kellett volna mondania, hogy átmennek-e a túloldalra” – vélekedik Matovič.

Matovič mozgalma az előrehozott választást még most is támogatná, másrészt viszont az ellenzéki politikus úgy véli, hogy a jelenlegi kormánykoalíció kibírja a választási ciklus végéig. „Az őket kölcsönösen összekötő ügyletek olyan erősek, hogy attól tartok, kibírják. Illetve nem veszélyeztetik, hogy elveszítik a hatalmat, és börtönben végzik a bašternákjaikkal együtt” – fogalmazott.

Matovič elismeri, hogy az OĽaNO-NOVA 11,2 százalékos eredménye váratlan volt. „De becsületesen el kell ismerni azt is, nem sejtettük, mennyire intenzív kampányt végez számunkra maga Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a választás előtti alattomos támadásaival. De az ezt követő árulás, amit Bugár és Procházka hidegvérrel elkövettek, szó szerint elállította a lélegzetemet, és biztosan a választóikét is, akik hittek a Smer nélküli kormányban” – mondta.

Az Egyszerű Emberek vezetője még a választás éjszakáján kijelentette, egyetlen célja, hogy a Smer ne kerüljön be a kormányba. Ezért is volt annyira csalódott. „Csalódott vagyok ugyanúgy, mint több százezer ember, akik tudatosítják, mennyire tönkretette Szlovákiát a Smer a tízéves rablómunkájával” – mondta, hozzáfűzve, néhány év múlva teljes erővel lecsapnak ránk a demográfiai válság következményei, és nagyon nyilvánvalóvá válik a gyerekek hiánya, akik évek óta nem születnek meg Szlovákiában. „A Smer-SD azonban a veszély elhárítása érdekében semmit sem tett, mert csak a saját ügyleteik és hasznuk érdekelték őket” – fogalmazott.

Matovič azonban azt állítja, ő maga nem tudott többet tenni a jobbközép koalíció létrejöttéért. „Sejtettem, hogy Bugár és Procházka elárulnak bennünket, ezért ösztönöztem az embereket, hogy menjenek el szavazni, s ha nem akarnak ránk, akkor szavazzanak az SaS-re. Részemről ez volt a maximum, amit tehettem, nem vagyok szupermen” – mondta.

Azt, hogy Boris Kollárral együtt került volna kormányra, akivel kapcsolatban a választás után több kompromittáló anyag is napvilágra került, úgy kommentálta, hogy „közvetlenül a választás után a maffiával való kapcsolatai még nem voltak ismeretesek”.

„Ma azonban úgy gondolom, nem ő az az ember (Kollár), akire egy leendő alternatívának valamiképpen támaszkodnia kellene. Egyúttal csak azt remélem, hogy létrejön egy jó és tisztességes politikai erő, amely az SaS-szel közösen segít nekünk kiszakítani Szlovákiát a hatalmon lévő tolvajok tákolmányának halálos öleléséből” – fűzte hozzá Matovič.

(Felvidék.ma/TASR)