Tizenöt állomásos könyvturnéra indul a dunaszerdahelyi Bíró Szabolcs és a budapesti Benyák Zoltán. A könyvbemutatók helyszínének nagy része Magyarországon lesz, de a Felvidéket is meglátogatja a két fiatal író, akik nagyon jó kapcsolatban vannak egymással.
A turné első állomása Győrben lesz március 3-án, majd másnap Somorján folytatódik, az utolsó állomás pedig július 25-én Rozsnyón lesz.
Benyák Zoltán a 2000-es évek elején kezdett írással foglalkozni. Főként regényeket és novellákat ír. Emberközpontú, lélektani témái és fantasztikus hangulatai felismerhetővé teszik stílusát. Ismert művei Az idő bolondjai és A nagy illúzió.
Bíró Szabolcs amellett, hogy felvidéki magyar író, hagyományőrző, művelődésszervező, vállalkozó, s az éneklésbe is belekóstolt, hiszen egészen 2013-ig a Csak van együttes énekese volt. A dunaszerdahelyi író 2010-től kizárólag polgári nevén publikál (előtte a Francis W. Scott írói álnevet használta), és azóta egyre megszállottabban fordul a középkor felé, melyet nagyon jól ismer. A kedves olvasó a Nobis Domine és az Anjouk című köteteket ismerheti az írótól, de az utóbbi tíz évben minden évben legalább egy kötete jelent meg.
A könyvturnéról Bíró Szabolcsot kérdeztük:
Hogyan jött a jubileumi turné ötlete?
Tavaly rájöttem, hogy idén már a tizedik évfordulója lesz az első könyvem megjelenésének. Persze sokkal régebb óta írok, de az első könyv mégiscsak egy mérföldkő az ember életében, én pedig azóta is tartom, amit akkor megfogadtam, azaz egyetlen olyan évem sem telt el 2007 óta, amikor legalább egy egészen kicsi zsebkönyvem ne jelent volna meg. Amint rájöttem, hogy 2017 számomra jubileumi év lesz, rögtön azon kezdtem gondolkodni, hogy ezt mivel lehetne megünnepelni, mármint a közönségemmel együtt, és egyben mit adhatnék én nekik ebből az alkalomból. Hamar rájöttem, hogy egyrészt meglepetéskönyvekkel, másrészt pedig egy nagyszabású, jubileumi könyvturnéval tehetném emlékezetessé ezt az évet.
Miért éppen Benyák Zoltánnal indultok útnak?
Sok íróval vagyok jó kapcsolatban, közülük párat a barátomnak is tekinthetek, de mindegyikük közül Benyák Zoltánnal mondhatom legszorosabbnak a kapcsolatomat. Habár tizenkét év korkülönbség van köztünk, ezt egyikünk sem nagyon veszi észre, és mind szakmailag, mind emberileg nagyon jól megértjük egymást. Viccesen úgy szoktam fogalmazni, hogy „könyvtesók” vagyunk. Tavaly tavasszal éppen az új regénye, A nagy illúzió megjelenését ünnepeltük Dunaszerdahelyen, amikor rájöttünk, hogy mindketten ugyanabban az évben debütáltunk, én pedig rögtön felvetettem, mi lenne, ha a jubileumot együtt ünnepelnénk, egy közös könyvturnéval. Habár a könyveinkben, a stílusunkban szinte semmi közös elem nincs, abban mindenképpen egyezünk, hogy szépirodalmi minőségű szórakoztató irodalmat igyekszünk letenni az asztalra. Néhány helyszínen egyébként, ahova most elmegyünk, csodálkoztak is, hogy teljesen eltérő műfajú alkotók közösen turnéznak, hiszen így a célközönséget is nehezebb „belőni”, én viszont azt mondom, éppen ez a sokszínűség lesz benne az izgalmas.
Mindig tudtad, hogy írni szeretnél?
Nagyon későn jöttem rá, hogy írni szeretnék, viszont akkor már legalább nyolc éve írtam. Tulajdonképpen egész életemben, az óvodát is beleszámolva, íróként, történetmondóként léteztem, de ez olyannyira természetes volt számomra, hogy egészen az alapiskola kilencedik osztályáig nem jutott eszembe, hogy író legyek. Egyszerűen csak ontottam magamból a történeteket, egyiket a másik után, bármiféle cél nélkül, és ez olyan természetes volt számomra, mint a levegővétel. Prózaírás nélkül képtelen lennék létezni. A gimnázium első osztályában már tudatosan terveztem az írói létet, és nem is helyeztem kilátásba B-tervet, nem voltam hajlandó alternatívákon gondolkodni: tizenhatéves koromtól minden létező eszközzel azt az életet építettem, amit jelenleg is élek. Sok tekintetben nem voltam bölcs kamasz, de azt mindenképpen jól tettem, hogy tűzön-vízen átkelve is ragaszkodtam az elhatározásomhoz.
Milyen regényen dolgozol most?
Jelenleg éppen az egyik idei meglepetést, az Elveszett csillagok című ifjúsági kalandregényt írom, amely tulajdonképpen egy szerelmi vallomás Egerhez és Gárdonyi munkásságához, egyébként pedig egy izgalmas nyomozás és egy kalandos nyári szünet története egy tizenhároméves felvidéki srác szemszögén keresztül. Ez a könyv áprilisban jelenik meg, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon dedikálom először, és azután természetesen viszem magammal a könyvturné összes többi állomására. Márciustól pedig írom az Anjouk IV. részét, a Szent György testvérei című regényt, amire már legalább annyira ki vagyok éhezve, mint a közönségem.
S miért érdemes részt venni a könyvturnékon?
Nekünk, íróknak azért, mert egy hatalmas kaland, nagyon jó tapasztalat, és inspiráló élmény olvasók százaival találkozni, velük beszélgetni. Az olvasóknak pedig azért, mert láthatják az íróikat kicsit közvetlenebb, személyesebb közegben megnyilvánulni, hallhatnak olyan történeteket, melyekkel máshol nem találkoznának, dedikáltathatják a könyveiket, és rengeteg pozitív energiát szippanthatnak magukba általunk, méghozzá kiváló helyszíneken. Arról nem is beszélve, hogy a közönségünknek idén is készültünk egy kis ajándékkal: aki találkozik velünk, annak egyedi könyvjelzővel kedveskedünk. Az arculati elemek Bodnár Balázs munkái, neki köszönhető, hogy a jubileumi könyvturné ennyire látványos körítést kapott. Az egész könyvturné a jó érzésről, a szeretetről szól, és olyan, mint egy labdajáték a közönséggel: csakis oda-vissza működik.
