Fotó: mariamaraton.mariaut.hu

Június 16-án második alkalommal indul útjára a Mária Maraton. Az egyedülálló eseményen harminc nap alatt mintegy 1300 kilométert tesznek meg a zarándoklat résztvevői az ausztriai Mariazelltől a székelyföldi Csíksomlyóig.

A közel egy hónap alatt napi szinten átlagosan egy maratoni távot tesznek meg a résztvevők. A harminc állomás közül húsz Magyarországon található. Az eseményre várják a felvidéki zarándokokat is. „A maratonhoz felvidékiek is csatlakozhatnak. Erre kitűnő alkalom nyílik számukra az esztergomi állomáson június 25-én” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Sóskúti Varga Gergely, a Mária Maraton egyik koordinátora. Mint hozzátette, a zarándoklathoz bármely napon csatlakozhatnak a résztvevők.

Az egyes állomásokon reggel kilenc óra előtt lehet regisztrálni. Ugyanakkor az előzetes jelentkezéseket a következő honlapon várják mariamaraton.mariaut.hu. A távot kerékpárral is teljesíthetik, napi szinten mintegy száz kilométert teljesítve. Számukra 14 nap áll rendelkezésre. Indulás Mariazellből június 17-én.

„A Mária Maraton nem egyszerűen egy verseny vagy túra, hanem egy lelki közösség, illetve egy életmód felmutatása. A maraton során egy lelki utat jár be a résztvevő” – hangsúlyozta Sóskúti Varga Gergely.  Ehhez is kapcsolódóan a napi szakasz teljesítését követően az egyes állomásokon kis vendégséggel és műsorral fogadják a zarándoklat résztvevőit. A lelki programokról a helyi plébánosok gondoskodnak, így biztosítva a közösségi együttlét pillanatait.

Mint Haris Richárd, a kéméndi Petőfi Sándor Alapiskola tanára, amatőr maratoni futó a Felvidék.ma kérdésére elmondta: „Először csatlakozom az eseményre. Egyedül készülök rá. Az Esztergom és Budapest közötti szakaszon csatlakozok a Mária Maratonhoz. Az eseményen remek lehetőség lesz megélni a futás lelki oldalát is.”

Az idén a Makai Viktória és László ultramaraton-futó házaspár végigfutja a távot. A különleges zarándokfutásra a házaspárt elkíséri két kisgyermeke is. A zarándoklatot hálaadásképpen ajánlják fel családjukért.

A rendezvény védnökei: Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görög katolikus metropolita és Székely János római katolikus püspök.