Április 7-én mutatja be REM Phase nevű új albumát a Renton and The Error Jam a Mozi Clubban.

A Somorján öt éve alakult banda több tagcsere után jelenleg Bölcskei Milán (basszusgitár), Méry Dávid (dobok), Horváth László (ének), Pokstaller Szabolcs (gitár, billentyűk) és Cseh Gábor (DJ, effektek, billentyűk) felállásban működik.

Az együttes első lemeze gyakorlatilag egy koncepcióalbum, mely egy nap eseményeit mutatja be, miközben a főhős (Renton) jelentős jellemfejlődésen megy keresztül. Felismeri élete gépies monotonitását, és hogy folyton mások céljainak rendeli alá magát, illetve azt, hogy a megfelelési kényszer minden szinten jelen van az életében. Megpróbál kitörni saját sztereotip világából. Mindezt nem is tudatosan, inkább csak zavarossá váló elmeállapotától indíttatva, spontán gondolatai és benyomásai által vezérelve teszi. Az álom és ébrenlét állapota, gondolat és tett, fikció és valóság összefonódik. Nehéz eldönteni, hogy végül is sikerül-e Rentonnak megszabadulnia régi énjének koloncaitól, vagy a szándék elhal és minden halad tovább a régi kerékvágásban. A zenekar nyitva hagyja a kérdést, az ítéletet pedig ezáltal a mindenkori hallgatóra bízza.

Az album címe, a REM Phase (REM fázis) is a fent említett kettősségre, illetve szürreális homályra utal. A REM ugyanis az alvás azon szakasza, amikor az agyi tevékenység leginkább hasonlít az ébrenlét állapotához. Gyors szemmozgások által kísérve e fázisban születnek az álmok.
„Eleinte még nem tudtuk, miféle közönséghez szóljunk. Szlovákiában vagy Magyarországon próbáljunk-e szerencsét, netán máshol. Az angol pedig ugyebár világnyelv. Aztán mégis előrukkoltam a régebbi magyar irományaimmal. Ezeket igényesebbeknek tartom. A dalok tehát két nyelven szólalnak meg, viszont egyelőre csak két angol nyelvű szám publikus a lemezről” – nyilatkozta az együttes frontembere, Horváth László egy februári interjújában az mno.hu-nak.

Laci egyébként civilben a somorjai magyar gimnázium történelemtanára, és helytörténész is egyben, ráadásul a helyi megemlékezések gyakori szónoka is.

A zenekar amolyan „csináld magad” csapat: mindenkinek megvan a maga civil énje. Gábor grafikus, Dávid programozó, Milán pék, Szabi pedig a kultúrház menedzsere. Mostanság pedig – mint mondták – nehezebb összeegyeztetni a próbáikat, de valahogy csak összejött ez az új album is, melynek bemutatójára, mint már írtuk, a somorjai Mozi Clubban kerül sor április 7-én, este 19 órától. A lemezbemutatón fellép még a Criminals Aylen’s fall. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.