(Fotó: Őry Tibor)

Újabb – ezúttal 4:0-ás – győzelmet aratott az STK futballcsapata. A II. liga 21. fordulójában a Szentgyörgy csapata látogatott a Pomléba, akiket bizony nem kíméltek a hazaiak.

A bajnokság utolsó helyezettje elleni meccs első fél órája gyenge játékot hozott. Ekkor viszont jött Luquinhas, aki három játékost kicselezve 20 méterről lőtt kapura, s erős lövése a kapu jobb oldalában kötött ki. Ez a gól lényeges momentuma volt a mérkőzésnek, mivel a vendégek egészen addig jól „betonoztak”, viszont ez a gól megfogta őket.

,,Ez nagyon fontos volt. Ekkor törtek meg a vendégek” – mondta Draško Matej Marič-Bjekič, a somorjaiak jobbhátvédje.

A második félidő 15. percében ismét Luquinhas vállalt főszerepet, aki kettőre növelte a hazai előnyt. A 70. percben pályára lépett a somorjaiak kedvence, Mezovský is, aki pár perc múlva, egy gyors támadás végén be is talált.

„Hát éppen ideje volt, hogy ismét gólt szerezzek. Utoljára még júliusban sikerült a hálóba találnom” – mondta a közönség kedvence, aki a legrégebbi tagja a jelenlegi keretnek.

A negyedik gólra sem kellett sokat várniuk a hazai nézőknek, hiszen jött a brazil Peu, aki 20 méterről, szabadrúgásból talált a szentgyörgyiek hálójába, beállítva ezzel a végeredményt.

(Fotó: Őry Tibor)

A lefújás után együtt ünnepelt a közönség a játékosokkal. A nézők sokáig éltették a focistákat, akik a három tavaszi meccsből mindhármat megnyerték.

A meccs után, mikor már a nézők távoztak, a játékosok pedig zuhanyoztak, Mezovský Ľubomír még rótta a köröket a stadionban. További 15 percet futott. A gólszerző, akinek civil foglalkozása gyógyszerész, elmondta, hogy sokkal jobb kondícióban szeretne lenni a következő meccseken.