Kovács Ágnes, Mészáros Dénes, Szabó Haltenberger Kinga (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A DINO 86 című tárlat március 24-ig látható a Rovás székházában. Az alkotó elmondása szerint mindez 25 éves korában kezdődött egy kígyóforma kifaragásával. Kassán Mészáros Dénes első önálló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.

Michelangelo szerint a szobrok a kövekben rejlenek, csak meg kell őket találni. A kiállított alkotások bizonyítják, hogy ez a fára is érvényes. Mészáros Dénes építész és sportoló nem véletlenül választotta kedvenc elfoglaltságának a művészi alkotást. Édesanyja festőművész és keramikus volt, húga pedig a prágai akadémián végezte a szobrász-keramikus szakot. Mészáros Dénes az első alkotását követően egészen nyugdíjba vonulásáig nem foglalkozott fafaragással. Fiatal kora óta azonban fontosnak tartotta, hogy nyoma maradjon az elvégzett munkájának. „Huszonöt év munkája látható a teremben. Absztrakt idomok, reliefek, vízimadarak és arcok” – jellemezte néhány szóval kiállítása anyagát. Elmondása szerint nem saját ötlet vagy akarat eredménye a tárlat. Családja ragaszkodott az egyedi munkák bemutatásához, melyek nagy részét az alkotó már elajándékozta.

A kiállított plasztikák a természet motívumainak gazdag palettáját tárják az érdeklődők elé. Megtalálhatók itt növény-, állat-, és emberábrázolások, maszkok vagy azok torzói. A közönség elé tárt darabokat a formák egyszerűsége és letisztultsága jellemzi.

A tárlat ünnepélyes megnyitójának hangulatát zongorajáték emelte.

Nagy Emese felvételei. 

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1441847275837584