A Somorja Nagyszombat mérkőzés (fotó: Őry Tibor)

A csallóköziek számára jól kezdődött a tavaszi idény, hiszen a kék–fehérek a második liga 19. fordulójában győzni tudtak Nagyszombat fakócsapatának otthonában.

Jól kezdte a meccset a kék-fehér alakulat, Peu már a 12. percben kihasználta a hazai védelem megingását, és vezetéshez juttatta a somorjai csapatot. Ezután a hazaiak egyenlíthettek volna, de Hrebík gyengén találta el a labdát. Az ellentámadásból Luquinha remekül ugratta ki Pančíkot, aki nem hibázott. A 32. percben Luquinha átadása után Peu már háromra növelte a somorjaiak előnyét. A szünet előtt a hazaiak Kadlec gólja révén ugyan szépítettek, de a fordulás után Pančík beadását követően Peu közelről lőtte a hálóba. Tegyük hozzá, ha a brazil játékos egy-két helyzetben pontosabban céloz, akkor még újabb két gólt rúghatott volna…

“Ma a csapatjátékunk döntött. Mindenki, a stábtagokat is beleértve, becsületesen készült, és meg is lett az eredménye. Segített a gyors gólunk, amely után a saját játékunkat játszhattuk. A játékosok betartották a taktikai utasításokat. Megérdemelt, és nagyon fontos győzelmet arattunk. Holnaptól a következő meccsre fogunk készülni. Különösen nehéz lesz megismételni szombaton is a mai remek teljesítményt. Ezért is a Besztercebánya elleni meccs az idény egyik legfontosabb találkozója lesz“ – nyilatkozta Mike Lönnström, az STK edzője.

A következő meccset szombaton, március 11-én 15 órakor játsszák a somorjai kék-fehérek a Pomléban, Besztercebánya ellen.

A liga nyugati csoportja többi meccsének eredményei:

Besztercebánya-Szentgyörgy 1:1, Vágújhely–Szakolca 0:1, Túrócszentmárton- Garamszentkereszt/Alsózsadány 0:3, Szered–Zsolna B 3:1, Slovan Pozsony–Nyitra 1:3

Nagyszombat B – STK Somorja 1:4 (1:3)

Góllövők: 38. Kadlec – 12., 32. és 50. Peu, 17. Pančík.

Sárga lapok: Dubec, Sedlák

Játékvezető: Pavlík

Nézőszám: 220

STK Somorja: Hajdúch – Alan Fialho, Horváth, Pončák, Ágh – Králik (77. Marić-Bjekić) – Pančík (85. Mezovský), Luquinha, Marlon Freitas, Záhumenský (65. Leonel) – Peu.

(Az STK Somorja hivatalos oldala)