Illusztráció (TASR)

A hazai cégek több mint 70 százaléka ad tizenharmadik fizetést, vagy éves pénzjutalmat a dolgozóinak – derül ki a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége (PAS) legújabb felméréséből. A tizenharmadik fizetés adó és járulék alól történő mentesítésének tervezetét üdvözlik a vállalkozók, egyúttal úgy vélik, hogy a kötelező bevezetésük spekulációkhoz vezethet és fékezheti a bérek növekedését.

A kormánykoalíció tagja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) javasolta a 13. fizetés kötelezővé tételét. A PAS arra figyelmeztetett, hogy Szlovákiában már most is túl nagyok a munkával kapcsolatos költségek, ezért a vállalkozók minden olyan intézkedést támogatnak, amelynek köszönhetően annak anyagi terhei csökkenhetnek.

A PAS felméréséből kiderült, hogy a társaságok 70 százaléka már most is ad tizenharmadik fizetést, vagy az év végén jutalmat, több mint 50 százalékuk azonban csak egyes alkalmazottainak, vagy nem teljes nagyságban. A plusz kifizetéseket a cégek több mint egyharmadánál a jó gazdasági eredményeik motiválják. További nagy vállalkozói csoport alkalmazottait a jutalmazással jobb munkavégzésre ösztönzi, vagy esetleg így akar új dolgozókat megszerezni.

A válaszadók több mint egytizede helyesnek tartja a többletjutalmazás vagy bér kifizetését, mert úgy véli, hogy karácsony előtt amúgy is javítani kell az emberek anyagi helyzetén. Valamivel kevesebben válaszolták azt, hogy dolgozóik rendkívüli eredményei motiválták őket. A válaszadók kis része nyilatkozott úgy, hogy a tizenharmadik bér kifizetésével próbálják megtartani az alkalmazottaikat, nehogy azok átpártoljanak a konkurenciához.

Amennyiben az állam bevezetné a kötelező tizenharmadik fizetést, amelyet nem terhelne járulék- és adófizetéssel, ez a cégek több mint egyharmada szerint fékezné a szokásos béremelést, s kihatással lenne az egész évi jutalmazásra is. A vállalkozók 22 százaléka még csökkentené is a bért, hogy biztosítsa a forrásokat a tizenharmadik fizetés fedezésére. További részük növelné a teljes bércsomagot, s csak kis százalékuk lenne elbocsátásokra kényszerülve.

Az állam gazdasági eszközökkel támogassa a tizenharmadik fizetés bevezetését

„A vállalkozók akkor kívánnak tizenharmadik fizetést fizetni, amikor sikeresek és jók a gazdasági mutatóik. Nem tetszik nekik, hogy az állam elő akar írni valamit számukra, beleszólva abba, hogy mennyi pénzt és hogyan fizessenek. Inkább azt várnák, hogy az állam gazdasági eszközökkel támogassa ennek a bevezetését, főként a járulék- és adófizetéstől történő mentesítéssel. Ez lenne a tizenharmadik bérek kifizetésének legjobb ösztönzése“ – vázolta Peter Kremský, a PAS ügyvezető igazgatója.

Amennyiben a tizenharmadik fizetést mentesítenék a járulék- és adófizetés alól, s annak kifizetése nem lenne kötelező, akkor a cégek csaknem 40 százaléka változatlan összegben továbbra is fizetné azt. Így az állam és a biztosítók helyett több pénz kerülne közvetlenül az alkalmazottakhoz.

Feltehetően a vállalkozók egy jelentős része ilyen esetben azon spekulálna, hogyan tudná a havi bérek minél nagyobb részét áthelyezni a tizenharmadik fizetésekbe. Kremský szerint ezt úgy lehetne megelőzni, hogy a tizenharmadik fizetés adó- és járulékkedvezményét csupán a dolgozó évközben kapott havi átlagbérének megfelelő összegre korlátoznák. A felmérésből az is kiderült, hogy a cégek közel 5 százalékát az ilyen kedvezmények a tizenharmadik fizetés rendszeresítésére motiválnák, azonban közel 12 százalékuk azt a későbbiekben sem vezetné be.

A megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a kötelező tizenharmadik fizetés ártana a szlovákiai gazdaságnak, s az ilyen javaslatot csak populista lépésnek tartják.

„Azért sem ajánljuk a kötelező tizenharmadik fizetés bevezetését, mert az csökkentené annak ösztönző erejét. Ha azt amúgy is mindenki megkapná, akkor elveszne a legjobb alkalmazottak motivációja, illetve a jobb gazdasági eredmények elérésének ösztönző hatása, egyúttal elvennék azon cégek rugalmasságát, melyek ezt az eszközt már használják, s a jövőben is élni akarnak vele“ – indokolta a felmérés eredményeit a PAS ügyvezető igazgatója.

(TASR/Felvidék.ma)