Az 60 éves érettségi találkozó résztvevői az igazgatóval (Fotó: Balasi Zsolt)

Április 21-én az 50, 60 évvel ezelőtt érettségizett évfolyamok találkoztak a kassai Thália Színházban. Az iparisták  jubileumi ünnepségét Magyarország kassai főkonzulja is megtisztelte jelenlétével.

A Magyar Örökség Díjas Szakkay József Szakközépiskola, a mindenki által csak kassai Ipariként emlegetett intézmény jubileumi oklevélátadó ünnepséget tartott. Április 21-én az 50 éve végzett öregdiákok vehették át arany oklevelüket, míg a 60 évvel ezelőtt végzett egykori hallgatók gyémánt oklevelet kaptak. Az ünnepségre a kassai Thália Színházban került sor, ahol az esemény rangjának megfelelő programmal várták az öregdiákokat.

Az 1872-ben alapított kassai felsőipari a kezdetek kezdetén a maga nemében úttörő vállalkozás volt, nemcsak a Hernád völgyében, hanem az egész Kárpát-medencében. Az évek során sok változást megélt, sok nevet viselt, de az IPARI „márkanév” fogalommá vált és sok siker és dicsőség megalapozója lett. Az iskola gépészeti, villamossági szakemberek számára nyújtott megfelelő felkészülést pályafutásukra, de írók, művészek, színészek, lelkészek és bölcsész tanárok ugyanúgy vallhatják magukat az iparista „család” tagjának. Emberség és szakértelem volt az alapító Szakkay József célkitűzése, s ez az évek során hagyományt teremtett.

1920 után Csehszlovákia, majd Szlovákia kebelén az oktatásügyi intézmény fontos küldetése az volt, hogy a tanulók anyanyelvükön, magyarul tanulhassanak. Matej Éva igazgató ünnepi beszédében visszatekintett az egykoron végzett diákok idejében működő Iparira, a változásokra, amelyek azóta történtek, és örömét fejezte ki afelett, hogy a jövő iskolaév pozitív előrejelzésekkel kecsegtet a diáklétszámot illetően. Az eseményen részt vett és az évfordulót tartókat köszöntötte Haraszti Attila, Magyarország Kassai Konzulátusának főkonzulja is.

A Kassai Iparista Klubon kívül a párkányi, tornaljai klubok képviselői is jelen voltak. A rendezvény különlegessége volt az 1967-ben érettségizett kohász szakos diákok jelenléte, mert közben a Kohászati Ipariskola megszűnt. Az ünnepség az Ipari tornatermében folytatódott, ahol az öregdiákok egy-egy koccintás mellett idézték fel az iskolában eltöltött éveket, mesélték el egymásnak, mi minden történt velük az elmúlt években. A jubiláló osztályok közül három a Jedlik utcai diákotthonban tartotta meg kerek érettségi találkozóját, ahol vidám hangulatban, jókedvűen töltötték el az estét, felidézve az Ipariban eltöltött éveket, eseményeket.

Balasi Zsolt felvételei az ünnepségről.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1498528346836143