Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma
Gyógyítani szívvel-lélekkel címmel, május 12-én tartott nagysikerű, teltházas előadást Papp Lajos szívsebész professzor Királyhelmecen a Bodrogközi Magyar Közösségi Házban.

Pásztor István bevezetőjében elmondta, hogy a neves vendég saját hitvallása szerint több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatait, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel. Gyógyítani kíván szívvel-lélekkel, a szívet, a lelket és a testet, az egyetemes embert, mint egészet – fogalmazott a vendéglátó Lorántffy Zsuzsanna BFT elnöke.

Pásztor István bemutatja az előadót (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Az orvosok gyakran „szakbarbárokká” válnak

Az orvostudomány mára elvesztette a holisztikus megközelítését, nem úgy kezeli az embert, mint egy egészet. A szakosodás egyben azt is jelenti, hogy szűkül a tudás, egyre kisebb a horizont, s így az orvosok gyakran „szakbarbárokká” válnak. A szakorvoslás mintegy 40 szakmai vonalon folyik, ennyi felé oszlik a valamikori egységes orvostudomány. Azonban az embert, mint egészet kell vizsgálni, például amikor a gyógyszerek kölcsönös hatásáról beszélünk – fogalmazta meg bevezető gondolataiban az előadó.

Napjainkban, ha az orvos a beteg érdekében csökkenti a beteg gyógyszereinek a számát, elveszíti annak a bizalmát. „Tudok az öregeknek egy tuti gyógyszert: reggel egy pohár pezsgő, este egy pohár pezsgő és naponta 2 banán” – jegyezte meg tréfásan az előadó.

A gyógyszerlobbi óriási befolyással van az orvoslásra

A gyógyszerek káros hatásait taglalva a professzor leszögezte, amennyiben minden gyógyszer eltűnne a patikákból, többen gyógyulnának meg és kevesebben halnának meg – utalt a gyógyszerlobbi kegyetlen praktikáira.

A testben a gombák, vírusok, baktériumok kényes egyensúlyban vannak, egymást szabályozzák, s ha ezt megbontjuk, baj és betegség keletkezik. Márpedig az antibiotikumokkal például durván felborítjuk ezt a finom egyensúlyt, pusztítva a hasznos baktériumokat és a bélflórát is.

Papp Lajos előadás közben (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)
A láz a vírus legnagyobb ellensége

A láz a vírus legnagyobb ellensége (természetes vírusölő), 38 fokos láz lassítja, 39 fokos láz bénítja és 40 fokos láz pusztítja a vírust. A 41 fokos láz kezdi veszélyeztetni az életet, ekkor kell használni nagyanyáink ősi módszerét, a megfelelő helyen és módon alkalmazott vizes borogatást és a fürdőben történő hűtést – hangoztatta a természetes gyógymódok hasznosságát Papp.

Az antibiotikumokat a baktériumok megszokják, sőt némely már azzal táplálkozik. Kórházba csak végveszélyben ajánlatos feküdni, ott alakul ki a legtöbb rezisztens vírus. Nagyon fontos a gyógyuláshoz a lélek segítése, a kellő felvilágosítás, mit kell tenni a páciensnek ahhoz, hogy meggyógyuljon. Érvényes, hogy a gyógyítónak ügyelnie kell a test-lélek-szellem egyensúlyára, ha bármely hiányzik, akkor az olyan, mint a háromlábú szék – felborul, s létrejön a betegség – magyarázta a holisztikus világnézete lényegét Papp professzor.

Jézus minden törvényt eltörölt, még a tízparancsolatot is, helyettük a szeretetre kéri az embereket. „Az igazságot szolgálni kell, a szeretetet pedig megélni” – emlékeztetett az előadó.

Teltházas rendezvény (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)
Univerzális és mellékhatás nélküli gyógyszer

Létezik univerzális és mellékhatás nélküli gyógyszer, ez a szeretet és a napi mozgás: 60 év felett 2 órát mozogni (gyalogolni), 70 év felett 3 órát mozogni és 80 év felett 4 órát mozogni.

Az lehetetlen, hogy 100 év alatt a fehér faj egészségi szintje annyit romlott, hogy 40 év felett az embereknek 4-10 fajta gyógyszert kelljen szedni, utalt Einstein megállapításaira az előadó. Hinni kell önmagunkban: „én 5 ezer szívet tartottam a kezemben, de egyetlen egy embert sem gyógyítottam meg, a gyógyulás az Isten és az ember kezében van”.

A teremtő Isten rezeg át a szavaimon

Amikor az USA sorra vette a fő betegségcsoportok kóroki tényezőit, első helyre került a családi stressz, másodikra a munkahelyi és a harmadik lett a nemzet stressze. S csak kilencedik halálok a dohányzás. Ezért is járom az országot és a Kárpát-medencét, hogy gyógyírt hozzak a lelkeknek. Rádöbbentem, a média nem tudja megfelelően közvetíteni, amit el kell mondanom. Nem én vagyok a fontos, én csak a közvetítő vagyok. A teremtő Isten rezeg át a szavaimon, ha hagyom, hogy irányítson.
Muszáj odamenni az emberekhez, s elmondani, hogy tenni kell magunkért, mert ezt várja el a Teremtő. Csak a Kárpát-medencében több mint 1500 településen jártam, s idestova 20 éve járom az országot és a diaszpórát.

Hamar elkapkodták a professzor könyveit (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)
Sajnos valamikor én is állandóan megfeszültem

„Már 5 infarktuson és 8 szívgyógyászati beavatkozáson vagyok túl. Sajnos valamikor én is állandóan megfeszültem. Minden szívbeteget feltétlenül meg akartam gyógyítani, s a célok ritkán közeledtek a lehetőségekhez. Amikor igazgató voltam, 60 orvosért és 300 nővérért, illetve asszisztensért feleltem. Harcolnom kellett a fizetésükért, az anyagokért, a betegek megfelelő ellátásáért” – vallott őszintén a professzor.

Bevallom, 49 ember halt meg a kezem alatt, akiket szemben a sok ezer gyógyulttal nem sikerült megmentenem. Magamon is kellett változtatnom, hogy változzon körülöttem a világ. Leadtam 36 kilót, 10 órát mozgok naponta. Hét éve senkinek nem ártok, szolgálom a betegeket és most boldog vagyok. Dolgozom az „Egészség könyvén”, az is benne lesz, hogy mikor szükséges orvoshoz fordulni, árulta el az előadó.

Papp professzor Hamvas Béla soraival, majd egy perc néma csenddel búcsúzott a hálás publikumtól, mert mint mondta ebből van napjainkban a legnagyobb hiány.