A Hazaváró Találkozó vendégei. Ďurmek Jaroslav, Bognár Péter, Baculák Alica, Domonkos Tibor, Gombos Brigitta (Fotó: Sziklai Krisztina)

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Hazaváró Találkozó Dunaszerdahelyen, mely a Szent György Napok programsorozatának egyik fő momentuma volt. A mai rohanó életben a kötelékeinket elszakítva egyre távolabb kerülünk egymástól, a Hazaváró Találkozó pedig egy olyan esemény, amely összekapcsolja a dunaszerdahelyieket és a városból elszármazottakat.

Ezeket az embereket az élet az ország és a világ különböző szegleteibe sodorta. Lehet, hogy ma már a jelenlegi lakhelyükön érzik magukat otthon, de Dunaszerdahely továbbra is szerdahelyieknek tekinti őket, hiszen itt születtek, meghatározó gyermekkori élményeik ide kötik őket, vagy ha nem is a városban látták meg a napvilágot, életük egy szakaszában itt voltak otthon.

A városból elszármazottaknak lehetőségük nyílt ezen a rendezvényen elmondani, hogyan alakult az életük, mivel foglalkoznak ma. A találkozónak öt meghívott vendége volt, akiket dr. Hájos Zoltán polgármester köszöntött, majd átadta nekik a város oklevelét.

Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere (Fotó: Sziklai Krisztina)

Ďurmek Jaroslav családja 1946-tól 1958-ig élt Dunaszerdahelyen, ő maga 1951-ben született, majd hétévesen került el Dunaszerdahelyről. Tanulmányait a Kassai Műszaki Főiskolán végezte. Ma Trencsénben él és elektro-projektánsként dolgozik.

Bognár Péter Dunaszerdahelyen nőtt fel. A Gorkij utcai iskola, a kis Fókusz, az énekkar, a szavalóversenyek a legemlékezetesebb gyerekkori élményei, amelyek a városhoz kötik. 1988-ban kezdte meg külföldi tanulmányait Drezdában, ahol társadalomtudományi szakra járt. Jelenleg önálló tanácsadóként dolgozik és elsősorban a kereskedelem fejlesztésében vesz részt. Lassan 30 éve nem él Dunaszerdahelyen, de még mindig varázslatos érzés tölti el, mikor a városba érkezik.

Baculák Alica Dunaszerdahelyen született, 1971-ben. A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem elvégzését követően a Közép-Európai Egyetemen folytatta tanulmányait. A diákéveket követően Budapesten telepedett le. 2000 és 2001 között aktívan részt vett a révkomáromi Selye János Egyetem létrehozásában. Jelenleg Budapesten egy nemzetközi pénzintézet ingatlangazdálkodási vezetőjeként dolgozik és Gödöllőn él családjával.

Ajándékcsomaggal is meglepték a vendégeket (Fotó: Sziklai Krisztina)

Domonkos Tibor jelenleg Budapesten él. Édesanyja dunaszerdahelyi születésű, míg édesapja Bacsfán született. Mindkét diplomáját Budapesten szerezte meg. Gyermekkorában gyakran töltötte a nyarat csallóközi rokonainál. A jelenleg nyugdíjas éveit töltő DAC törzsszurkoló minden egyes hazai mérkőzésen személyesen szurkol kedvenc csapatának.

Gombos Brigitta Dunaszerdahelyen született és jelenleg egy tanácsadó iroda ügyvezető igazgatója és trénere. Biológus-környezetvédő szakos és mérnök-közgazdász szakos diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg. Munkájában a harmóniára törekszik.

A Hazaváró Találkozó egy nagyon jó kezdeményezés arra, hogy az egész nagyvilágban összekössük azok szívét, akik valamilyen módon Dunaszerdahelyhez kötődnek. Reméljük, egyre többen és többen leszünk ebben a szívhálóban.