Majális Mátyócon (fotó: Kusnyír Melinda)

A  Csemadok mátyóci alapszervezete idén 3. alkalommal rendezte meg majálisát, a kultúrház udvarán a múlt hétvégén. A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy azon részt vett a település apraja-nagyja.

A faluban új sportpálya létesült, így a majális remek alkalom volt arra is, hogy a polgármesternő átadja a műfüves pályát, amely a település egyik találkahelye. Nagyon sokan megfordulnak itt. Az átadást egy futballmérkőzéssel koronázták meg, mely után következhetett a Csemadok kulturális programja. A hagyománnyá vált májusfa állítás a falu központjában volt. A rendezvénybe nagyon sok gyerek bekapcsolódott. Ez a fa szimbolizálja az összetartozást a falu számára, hiszen együtt mindig jobb!

Csáty Tamás elnök beszédével nyílt meg a III. Majális. Elsőként a nagyszelmenci Dobó István Alapiskola népdalosai és néptáncosai léptek színpadra. A gyerekek kitettek magukért, akárcsak a soron következett helyi óvoda és alapiskola is. Utánuk a nagykaposi szabadidőközpont néptáncosai és a mazsorettek mutatták be műsorukat. Le a kalappal a gyerekek előtt, mindenki nagyon ügyes, színvonalas műsort adott elő. A mátyóci dalos pacsirta, Hájek Viktória és a vajkóci gitárpengető, Barkó Levente közös produkciójukkal kápráztatták el a közönséget. A  Comfort Zone zenekar tagjai, most duóban léptek színpadra Mátyócon. A kultúrműsort a Komócsa Néptáncegyüttes zárta. Egy évvel ezelőtt itt debütált az újjáalakult tánccsoport. Rapáč Balázs, a Csemadok alapszervezetének alelnöke is komócsás, így a Csemadok szívesen fogadja őket, akárcsak a vastaps a közönség részéről. Minden fellépőnek ezúton köszönjük a részvételt, akiket Jakab Annabella konferált fel.

Az udvar gyerekzsivajtól volt hangos és boldog, hiszen rengeteg program várta őket. A nagyszelmenci alapiskola tanárai, Gilányi Éva, Ignác Éva, Bercik Erzsébet és Popovics Mária, tojásfestő, Czap Magduska néni és Soltész Marika foglalkozásokkal kötötték le a gyerkőcöket. A kézműves sarokban sok mindent kipróbálhattak: arcfestést, üvegfestést, krepp-papírból virágot készíthettek, kifestőzhettek, gyöngyözhettek és még sok mást is. Mindezek mellett sportjátékok és egy kötélcsúszda is szolgált a gyerekek szórakoztatására. A felnőttek, megirigyelve a gyerekeket, kötélhúzással vezették le energiájukat. Az elfáradtakat frissítő és gulyás várta a büfében.

A naplementét követően következett a lampioneregetés, majd a tábortűz. A falu apraja-nagyja a vendégekkel karöltve táncolta körbe a tüzet. Nagyon szép látvány volt, ahogy a lobogó tűz, úgy lelkünk is összeért. Ha csak egy nap erejéig is, de jó volt látni, van élet a faluban.