Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Ebben a fejezetben a szerző a Smer maffiás kapcsolatairól ír.
A Smer végül sértetlenül került ki a Flašík–Babiš botrányból. Nem ártott neki 2006-ban sem, amikor Robert Fico először nyert választásokat, és alapított közös kormányt Vladimír Mečiarral és Ján Slotával. A Smer támogatóit még a közvetlenül a párt konyhájából származó vallomás sem győzte meg, amely 2012-ben került napvilágra.
Két héttel a Varga képviselővel folytatott beszélgetésem után a Smer újra választást nyert, s immáron egyedül alakíthatott kormányt. Akkoriban Fico pártjának malmára hajtotta a vizet a Gorilla-ügy is, amely lejáratta az SDKÚ-t, és elfeledtette a Smer finanszírozásával kapcsolatos problémákat. Pedig már 2006-ban nyugtalanságra adott okot az a jelenség, amely talán még veszélyesebb, mint a Fico pártja körüli szponzorokkal kapcsolatos kételyek: a Smer politikusainak kapcsolatai az alvilág embereivel.
„Ezt azért kapták, mert négy éven keresztül csak cseszegettek bennünket”
Az újságírók már a 2006-os választási éjszakán felfigyeltek arra, hogy a párt székházát egy magán őrző-védő szolgálat borotvált fejű emberei őrzik. Akkor azonban még senki sem sejtett semmit annak a cégnek a hátteréről, amelyet a Smer a „piszkos munka” elvégzésére felbérelt. A média elsősorban a méltatlan körülményekkel foglalkozott, amelyeket a párt biztosított a számára. Nyilvánvaló volt, hogy az újságírókat nem fogadják tárt karokkal a választás leendő győztesének székházában. A biztonsági szolgálat emberei az utcára parancsolták őket, úgy húsz méterre a főbejárattól. A székházat szalagkorláttal vették körül, hogy a média képviselői még véletlenül se közelíthessenek a Smer politikusaihoz. A korlátozások a meglepett külföldi újságírókat is érintették. A „biztonsági zónán” belülre csak a televíziók juthattak időnként, akik az élőadásokat készítették.
„Mit akar ez jelenteni? Olyan ez, mint Mečiar idején” – mondta dühösen az egyik újságíró. „Ennek oka az Önök viselkedése” – jött Silvia Glendová, a Smer akkori szóvivőjének válasza a kérdésre. Amikor a Smer politikájától a választás éjszakáján a TA3 egyik riportere – élő adásban – elhatárolódott, egy ismeretlen hang a pártszékházból Glendovától kevésbé diplomatikusabb módon is elmagyarázta neki, hogy „úgy kell nekik. Ezt azért kapták, mert négy éven keresztül csak cseszegettek bennünket”.
Az egyre fokozódó feszültséget Dušan Čaplovič, a Smer alelnöke igyekezett némiképp enyhíteni – sikertelenül. Mint mondta, a média képviselőinek csak azt követően fognak nyilatkozni, ha bejelentik a végleges eredményeket, mivel a választási becslések nem biztos, hogy pontosak.
A hermetikusan elzárt pártszékházból hosszú órákon keresztül semmilyen új információ sem szivárgott ki. Kétségbeesett kísérletképpen felhívtuk a mindig zsoviális Kaliňákot. De ebben az esetben is a hallgatás falába ütköztünk. „Ne haragudjanak, dolgunk van itt” – hangzott a válasz. Éjjel fél kettő táján egy pillanatra feltűnt Robert Fico, a média képviselőit azonban tüntetően figyelmen kívül hagyta. Az újságírók egy pillanatig azt fontolgatták, hogy tiltakozásképpen távoznak a székház elől. „Lehet, hogy ez lesz a címlapon. Van minek örülnünk” – jelentette ki az egyikük. Amikor hajnalban távoztam a pártszékház elől, észrevettem a párt két szlogenjét: „A nép irányába” és „Emberarcú politika”. S még hogy Robert Ficónak nincs humorérzéke…
„Mit kellett volna maguk szerint tennem?”
Röviddel a 2006-os parlamenti választás után sikerült megállapítanom, hogy a Smer székházát az A-Team őrző-védő szolgálat őrizte, amely a Jakšík-féle maffiacsoporttal hozható összefüggésbe. A cég székhelye Pozsonyban a Miletič utcán lévő nagy irodaházban volt. A cégnyilvántartásban aztán további érdekes dologra bukkantam. Ugyanebben az épületben voltak azoknak a cégeknek az irodái is, amelyek jogásza Robert Kaliňák volt. No meg a Steam&Coffee étterem is, amelynek tulajdonosai Robert Kaliňák és Ján Počiatek voltak.
De főleg Kaliňáknak kellett magyarázkodnia, aki a 2006-os választás után belügyminiszter lett. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e az A-Team embereit, kitérően válaszolt: „Nem tudok róla semmi konkrétumot. Ha vannak erről értesüléseik, forduljanak ezzel a megfelelő szervekhez” – mondta. A média nyomására végül mégis saját maga ellenőriztette a céget. Kaliňák szerint azonban a rendőrség, amelyért egyébként ő felel, semmi gyanúsat sem állapított meg.
Tom Nicholson oknyomozó újságíró a későbbiekben kiderítette, hogy a Miletič utcai épület Jakšíkéké. Ez azt jelenti, hogy Kaliňáknak és az embereinek is a bérleti feltételekről olyan emberekkel kellett tárgyalniuk, akik rajta vannak az ún. maffialistán. A belügyminiszter azt állította, hogy ő senkivel sem tárgyalt, mivel „nem ügyvezetője a cégnek, azaz nem vesz részt az irányításban sem.” Kaliňák képtelen volt megérteni, hogy a belügyi tárca vezetőjeként, akinek az alvilági vezetők nyakán kellene lihegnie, még csak a látszatát sem szabadna keltenie annak, hogy bármilyen kapcsolata is lehet a szervezett bűnözéssel.
Annál is inkább, hogy a miniszter végül bevallotta, hogy Jakšíkékról, akik iránt a rendőrség is érdeklődik, már 2002-ben tudomást szerzett, amikor a parlament védelmi-biztonsági bizottságának elnöke lett. „Mit kellett volna maguk szerint tennem?” – kérdezte tőlem Kaliňák, amikor másodszor is belügyminiszter lett. Ő maga hívott fel, mert felbosszantotta, hogy az egyik cikkemben említést tettem arról, milyen címen is volt a cégének a székhelye. „Távozni onnan. Belügyminiszterként ez összeférhetetlenséget jelent” – feleltem akkor Kaliňáknak.
„Ha ezek az emberek nem lesznek ott, akkor foci sem lesz”
A Steam&Coffee éttermet a Miletič utcán időközben bezárták, valószínűleg gazdasági okok miatt. A Jakšík-csoport főnöke ellen jelenleg gazdasági bűncselekmény miatt büntető eljárás folyik. A belügyminiszter keményfejűsége miatti rossz szájíz azonban megmaradt.
Nem először fordult elő ugyanis, hogy a Robert Kaliňák név összefonódott az alvilághoz tartozó emberekkel. 2004. április 17-éről 18-ára virradóra a pozsonyligetfalui Football Pubban pezsgőt bontottak. Az új köztársasági elnök megválasztásának tiszteletére. „Olyan titkos találkaféle volt ez, ahol a Smer Ivan Gašparovič győzelmét ünnepelte. Emlékszem, hogy a férjem valamikor hajnaltájban ért haza” – emlékezett Karin Svobodová, akinek a férje, Jozef Svoboda az alvilág egyik feje volt, majd két hónappal később valaki elcsalta egy találkozóra és meggyilkolták. Svoboda felesége azt állította, hogy a férjével együtt ünnepelte ott akkor Gašparovič győzelmét a politikus Kaliňák is. „A férjem seggébe bújt” – velős idézet, de Kaliňák biztosan tagadná, hogy egy maffiózóval ünnepelt, súgta az újságírói ösztönöm.
Tagadta, de nem túl meggyőzően. „Hát erre aztán tényleg nem emlékszem, az az éjszaka nagyon mozgalmas volt” – mondta az érezhetően meglepett Kaliňák. Néhány másodpercig csak fagyos csend volt a telefonban. A Smer politikusa valószínűleg azon gondolkodott, nincs-e a találkozóról kép- vagy hangfelvételem. „De nagyon is kétlem, nem ismertem Jozef Svobodát” – fűzte hozzá végül Kaliňák, amikor lélegzethez jutott.
Az alvilági emberek, azok rokonaiknak vagy ismerőseinek a vallomásait természetesen nem kell készpénznek venni, ám aki ismeri Kaliňákot, nagyon élénken el tudja képzelni, milyen barátságosan képes társalogni egy hajléktalannal, a politikai ellenfelével, vagy akár egy maffiózóval is. Kaliňák ugyanis mindig mindenkivel jóban akar lenni.
Jozef Svobodával Fedor Flašík is barátkozott, de Monika Beňová azt állította, ő csak látásból ismerte. Amikor erről Karin Svobodová tudomást szerzett, képtelen volt uralkodni az érzelmein. „Mutasson egyetlen bizonyítékot arra, hogy valaha is fizetett a cégében. S akkor egy szót sem szóltam még a százezres ajándékokról, amelyeket Svobodától kapott (mármint Monika Beňová – a szerk. megjegyzése). A férjem ugyanis különböző ajándékokkal is megvásárolta a politikusokat, és csak kevesen tudtak neki nemet mondani” – jelentette ki a maffiózó felesége.
Beňová persze, elhatárolódott Svobodová szavaitól. „Végtelenül sajnálom, hogy Svoboda asszony kijelent ilyesmit. Hiszen alig ismerem, és az ilyen dolgokat kikérem magamnak. Nem tudom ki mindenkinek mi mindent vásárolt a férje, de nekem biztosan nem vett semmit” – mondta.
Martin Glváč viszont elismerte, hogy ismerte Svobodát. „Ismertük egymást, párszor találkoztunk az Alžbetkában, és nem szégyellem.” Az Alžbetka egy étterem volt Pozsony központjában, amely Svobodához kötődött. A maffiózót Ivan Gašparovič köztársasági elnök is ismerte, aki egy ízben elszólta magát, amikor azt a kijelentést tette, hogy „olyan, mintha a Smer tagja lenne”.
Amikor megkérdeztem Gašparovičtól, futballrajongóként nem zavarja-e, hogy ezt a sportot olyan emberek is támogatják, mint Svoboda, oly módon reagált, ami teljes mértékben jellemezte a mentális világát. „Na és mi van akkor? Ha ezek az emberek nem lesznek ott, akkor foci sem lesz. És akkor én sem leszek ott velük. Otthon vagy a munkahelyemen fogok ücsörögni.” Ez volt az első, egyúttal utolsó beszélgetésem Ivan Gašparovičcsal.
(Aktuality.sk/Felvidék.ma)
