A projekt az utánpótlás nevelésére is „gondot fordít” (Fotó: B. Vida Júlia)

A Szigetköz-Csallóköz nemzeti parkot előkészítő tevékenységek és más közös természetvédelmi kezdeményezések címet viselő határon átnyúló pályázatot mutatták be ma Somorján, a Fórum Intézetben, melyet Magyarország és Szlovákia együtt valósít meg.

A projekten keresztül szeretnénk megerősíteni az együttműködést a magyar és a szlovák természetvédelmi intézmények között, ráerősíteni a már létező enviromentális csereprogramokra, valamint a közös workshopok és terepprogramok szervezésére a magyar és a szlovák fiatalok számára, emelte ki megnyitójában Martin Lakanda, az állami természetvédelmi hivatal pályázati osztályának vezetője.

Martin Lakanda a magyar-szlovák együttműködést hangsúlyozta (Fotó: B. Vida Júlia)

A magyar oldalon, Szigetközben a közeljövőben létrejön egy természeti park, amelynek igazgatója Pető Péter, Győr-Moson-Sopron Megye jelenlegi alelnöke lesz, aki a sajtótájékoztatón elmondta, Szigetköz a Csallóköz kisöccse, s bízik abban, hogy ez megnyilvánul ebben a projektben is, aminek jók az alapjai. Úgy értékelte, hogy függetlenül a politikai történésektől, a határ két oldalán az állami intézmények közti együttműködés példás. Hosszú távú vízióként egy határon átnyúló nemzeti park létrehozását említette, mint amilyen például Németország és Ausztria vagy Németország és Franciaország között van.

A végeredmény egy határon átnyúló nemzeti park lehet, emelte ki Pető Péter (Fotó: B. Vida Júlia)
Megújul a jókai vízimalom is

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke tájékoztatójában kiemelte, úgy a magyar, mint a szlovák fél számára a Kis-Duna és a Duna nagyon sok kihívást és lehetőséget jelent, s egyúttal ezek erőforrások is. Beszámolt azokról a pályázatokról, amelyekben Nagyszombat megye részt vett és sikeresnek bizonyult, amihez nagyban hozzájárult a Győr-Moson-Sopron megyével való szoros együttműködés is.

Berényi József szerint a Kis-Duna és a Duna kihívás és lehetőség is egyben (Fotó: B. Vida Júlia)

Megemlítette, hogy Keszölcés és Bacsfa mellett bicikliút épült, 580 ezer eurós támogatásból, A Kis-és Mosoni-Dunán kerékpáron és csónakon pályázaton nyert pénzből – több mint 150 ezer euróból – pedig a jókai malmot fogják felújítani, amely a három Kis-Dunán még meglévő vízimalom közül a legnagyobb és már most igazi turistalátványosság. Kiemelte a Győr és Dunaszerdahely együttműködését, közeledését segítő pályázatot, valamint a mándoki és galántai Esterházy kastély felújítását célzó pályázatot, melynek eredményeként a galántai kastély egyik tornya kerül renoválásra, több mint félmillió euróból.

Két szlovákiai és három magyarországi partner

Fersch Attila, a Fertő-Hanság Nemzeti Park pályázatkezelési osztályának vezetője fontosnak tartotta elmondani, hogy a határ mentén cselekvő, sok szépet alkotó embereket segítik ezek a pénzforrások. „A Duna most már valóban összeköt és nem elválaszt” mondta, rámutatva, hogy ez a projekt az együttműködést – a környezetvédelem és a természetvédelem területén – általában fogja fejleszteni ebben a térségben. S hogy harminc év múlva is legyenek ilyen határon átnyúló projektek, nagyon fontos az, hogy már az itt élő gyermekekbe beleneveljék az együttműködést – az iskolai és a cserediák programokon.

A térség fejlődését várja a tervezettől Fersch Attila (Fotó: B. Vida Júlia)

A 470 ezer eurós projektben öt partner vesz részt, két szlovák és három magyar, s mindkét országból képviselve van a hivatalos természetvédelem. A Fertő-Hanság Nemzeti Park és Szlovákia természetvédelmi hivatala mellett a magyarországi Pisztráng Kör Egyesület és Mosonmagyaróvár önkormányzata, valamint a Somorjai Regionális Fejlesztési Ügynökség vesz részt benne, amelyek röviden be is mutatkoztak.