A KCSSZ-hez és a Családlánchoz csatlakozott szervezetek képviselői Budapesten (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A Felvidékről több százan vettek részt a Határtalan opera című programon, amelyet hagyományosan az Operaház évadnyitásakor rendeznek meg.

A szeptember 10-i alkalom azonban eltért a hagyományoktól. Új helyszínen, az Operaház felújítási munkálatai miatt, a teljes jogú és értékű testvérszínházként működő Erkel Színházban tekinthették meg a vendégek a Bánk bán előadását, Vidnyánszky Attila rendezésében.

A külhoni magyarok számára rendezett előadás előtt Ókovács Szilveszter főigazgató, a Magyar Állami Operaház vezetője köszöntötte a többszáz meghívott vendéget. A Kárpát-medence magyarságához szólva kiemelte: „Büszkék vagyunk nemzeti imánk megzenésítőjére, Erkel Ferencre, de sosem szabad elfelejtenünk nemzetünk többi nagyságát sem. Példájukat követve pedig nem hátrálhatunk meg a magyar nyelv használatának mindennapos nehézségei elől.”

A program a szokásokhoz híven három fő részből állt. Az előadást megelőzte egy koszorúzási ceremónia, amelyet most, a színház előterében Erkel Ferenc mellszobránál tartottak meg. Majd az ünnepélyes állampolgársági eskütétel következett. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere hét új állampolgárt köszöntött a színpadon. Beszédében kiemelte, hogy a magyarok 1000 éves történelme minden helyzetben tud példát állítani elénk, még a XXI. század nemzetiségi kihívásaiban is.

Az eseményen Soltész Miklós, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy már több mint egy millióan kérték az egyszerűsített honosítási eljárást. Ők hittek a kereszténység, a magyarság és a család tradicionális értékeiben és hitet tettek nemzetük mellett. Örömét fejezte ki, hogy a határon túlról érkezett vendégeknek is fontos a magyarság és értéknek tartják nemzetiségüket.

Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke röviden megköszönte, hogy a szövetség és tagszervezetei a magyar kormány stratégiai partnereként rendszeresen meghívást kapnak az évadnyitóra. Kifejezte, hogy ez büszkeséggel és örömmel tölti el a határon túli civil szférában tevékenykedő aktivistákat és a szervezeteikhez tartozó családokat.

Az előadás végén a közel 2000 vendég állva tapsolta meg az énekesek remek teljesítményét. Petur Keserű bordala, Bánk bán és Melinda áriája valamint Tiborc panasza hűen tükrözték a nehézsorsú nemzet elnyomását, szenvedését. Elmélyülve az opera mondanivalójában párhuzamot vonhatott a közönség az akkori, XIII. századi idegen uralom és a jelenkorban is átélhető nemzetiségünket, nyelvhasználatunkat, anyanyelvi oktatásunkat érintő politikai döntések ránk szabott nehézségeivel.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez és a Családlánchoz csatlakozott szervezetek közösségi tevékenységében aktív szerepet vállaló csallóközi családok közösen vettek részt a programon, az utazást a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás szervezte meg. A VITA HUMANA, a Carissimi, a FEMIT, a Szlovákia Magyar Cserkészszövetség és SZAKC, mintegy 50 fővel volt jelen a Kárpát-medence magyar lakta vidékeiről érkezett vendégekkel együtt ezen a különleges, nemzeti összetartozást erősítő programon.

A hálózatban tevékenykedő felvidéki szervezetek közül a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesület, a Komáromi Protestáns Nőegylet, a Fecske Nagycsaládos Egyesület és Gömörből a Pro LE-TI társulás családjai érkeztek az Erkel Színházba. A szövetség képviseletében Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről szintén jelentős számban érkeztek családok.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1635612829794360