A kopjafa ünnepélyes átadása (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola idén sem feledkezett el a névadójáról, megrendezték a már hagyományos Tompa-hetet is, amelynek az idei különleges apropóját az adta, hogy Tompa éppen kétszáz évvel ezelőtt született.

A megható avatási ünnepség az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolája kórusának a fellépésével indult, de az iskola diákjainak előadásában elhangzott Tompa Itthon vagyok című költeménye is. Mint Orosz István hangsúlyozta, az idén nemcsak ezen az egy héten koncentráltak a névadó életművére, hanem egészéves programsorozatot szerveztek, s nem feledkeztek meg a másik nagy költőtárs, Arany jubileumáról sem (mindkettejük neve szerepel a tölgyfából készült kopjafán).

A tabló ünnepélyes leleplezése (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Orosz István, az iskola igazgatója beszédében kiemelte, hogy mindent meg kell tenniük azért, hogy a magyar nyelvű oktatás, s így annak rimaszombati legfőbb képviselője, a Tompa Mihály Alapiskola büszke legyen a hagyományaira, dicső múltjára, s kitartson az anyanyelvi oktatás fontossága mellett. (Csak zárójelben jegyzem meg, ennek némileg ellentmond, hogy az igazgatói szoba ajtaján mind az igazgató, mind a helyettese neve szlovákul szerepel).

A kopjafa és a tabló felállítását a tantestület kezdeményezte, az előbbit az iskola egykori tanára, Nagyferenc Katalin szobrászművész (akinek a gombaszögi és számos más kopjafát köszönhetünk), utóbbit pedig Pauly Eszter tanárnő készítette el, s az ünnepségre az iskola még élő egykori igazgatóit és tanárait, valamint neves egykori diákjait is meghívták, így találkoztunk például Benedek László geológussal, fotóművésszel, ahogy Hizsnyan Géza belgyógyásszal is. Benedek maga sem érkezett üres kézzel, az ötvenes években újranyitott magyar iskola első tantestületeinek képeit is magával hozta, de neki köszönhető az első igazgató, Bobák József fotójának előkerítése is.