A Garam Menti Néptáncegyüttes volt tagjainak műsora a gálaesten (Fotó: Mészáros Lajos)

Jubileumi gálaesttel ünnepelte megalakulásának hatvanötödik évfordulóját a lévai Garam Menti Néptáncegyüttes. A szombati gálaprogramon a jelenlegi tagok mellett korábbi táncosok is felléptek, bemutatva az együttesben szerzett értékes tudásukat.

„Megalakulásunk hatvanötödik évfordulóján részben visszatekintünk a múltba, bemutatjuk a jelent, s kitekintünk a jövőnkre is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Halász Gyula, a Garam Menti Néptáncegyüttes vezetője. A gálaprogramon az együttes jelenlegi tagjai mellett a korábbi táncosok is felléptek. Az est vendége a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes volt.

Az ünneplő csoport a gálán egyebek mellett magyarbődi mulatságot, rábaközi és kalotaszegi táncokat, valamint székelyföldi és rimóci táncokat mutatott be. Természetesen a szűkebb hazájuk tánclépései sem maradhattak ki az ünnepi műsorból. Az Ipolytól a Garamig című műsorrészben mutatták be a szülőföld jellegzetes táncait. Az egykori tagokból verbuválódott csoport eleki táncokkal kápráztatta el a közönséget. A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes impozáns tánccsokorral köszöntötte a lévai együttest.

Az eseményen az ünneplő együttest köszöntötte Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, s a közművelődési szervezet nevében emlékplakettet adományozott a a néptáncegyüttesnek.

Gyakorol az utánpótlás (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az együttesen belül jelenleg két csoport működik. A gyermekcsoport utánpótlást nevelő csoportként négy évvel ezelőtt alakult. Tagjai nagyrészt a lévai magyar tanintézmények diákjai. A felnőtt csoport tagjai között szintén többségben vannak a lévaiak, valamint a környéken élők. Az együttes jelenlegi létszáma meghaladja a harmincat.

Az est vendégegyüttesével kapcsolatban Halász Gyula elmondta: „Kitűnő szakmai kapcsolatban vagyunk a Szőttes Kamara Néptáncegyüttessel. Több korábbi tagunk folytatta náluk a táncolást. Ez számunkra is büszkeség.”

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan jelen voltak a népművészeti fesztiválokon, országos rendezvényeken is sikeresen megmérettettek. Magyarországi fellépéseik is vannak.  Rendszeresen ott vannak a járási és a környékbeli eseményeken. Legutóbb az október első felében Barsbesén megrendezett Barsi Találkozón lépett fel a csoport. A repertoárjukban leginkább felvidéki táncok szerepelnek, természetesen a jellegzetes magyar néptánctípusokat is elsajátítják.

A jövővel kapcsolatban Halász Gyula kifejtette: „Fontos az utánpótlás, nemcsak a tagok között, hanem a művészeti vezetőségben is. Fontos a néptánc, hiszen az hagyományaink továbbélését is szolgálja.”

Halász Gyula, az együttes vezetője a pénteki próbán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Történelmi áttekintés

Néhány fiatal, Búra Istvánnal az élen, 1952-ben alakította meg a néptánccsoportot. Az ötvenes évek végén nagy sikert aratva mutatkoztak be a II. Országos Népművészeti Fesztiválon a regrutabúcsúztatóval. A hatvanas években már fokozatosan bővült a külföldi fellépések száma is, elsősorban Csehországba és Magyarországra utaztak.

Halász Gyula 1968-ban tanította be az együttesnek az első koreográfiáját. A hetvenes években főleg felvidéki táncokat tanultak be, a bodrogközi táncok mellett a Garam és Ipoly menti gyűjtésből állították össze az Ipolyszakállosi lakodalmas című műsorukat, amely még a magyar filmgyár érdeklődését is felkeltette.

Wirth Jenő vezetése alatt a felvidéki táncok mellett erdélyi tánclépésekkel bővült az együttes repertoárja. Ennek az időszaknak a legjelentősebb műsora a Hazatérés kompozíció volt, amely összefoglalta a Csallóköz, Mátyusföld, Zoboralja és a Gömör táncait.

Az együttes vezetői között találjuk még Juhász Sándort, Szobi Magdát, Kiss Györgyöt, valamint Farkas Ivettet. Rövid kihagyást követően Halász Gyula vezetésével 2001 januárjában újraszerveződött az együttes.

A eltelt hatvanöt év folyamán számtalan díjjal jutalmazták a lévai néptáncegyüttest. A legutóbbi évtizedben többek között kiérdemelték a Szlovákiai Magyar Felnőtt Néptáncegyüttesek  Országos Seregszemléjének ezüst- és bronzsávos minősítését, valamint különdíját. Továbbá megkapták a Pozsonyi Nemzeti Kulturális Intézmény igazgatójának díját, illetve Léva város polgármesterének díját is.

Török Alfréd felvételei a gálaműsorról.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1664820860206890