Húzásra fel (Fotó: Hideghéthy Andrea)

Illésházán a hagyományok életben tartásával erősítik a magyar családokat. Szombat délután a kultúrházban a kézzel nyújtott – húzott házi rétes készítésének fortélyaival ismerkedett a falu apraja-nagyja. A tapasztalt asszonyok, akikre a réteshúzás titka édesanyjuktól jutott örökségül, most a Csemadok helyi szervezetének a vezetőségétől azt a felkérést kapták, hogy az érdeklődő fiatalokkal és idősebbekkel osszák meg tudásukat.

Már az első tészta húzását is nagy érdeklődés követte, miközben a töltelékek előkészítésén ugyancsak szorgalmasan dolgoztak. Szakértő kezek készítették el a tésztát is, amelynek, mint megtudtuk, a legfőbb sajátossága, hogy pihentetni kell. A kóstolás még váratott magára, bár a sütőbe elég hamar bekerültek a különböző töltelékű rétesek. Az illatok elárulták, hogy a káposztás mellett almás, mákos és túrós változat is készült.

Gondos kezek nyújtják a tésztát (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A szervezők, Nagy Ferenc és felesége Elvíra, valamint Hordósi Tibor elmondták, hogy a Csemadok tevékenységén belül rendszeresen szerveznek sport és kulturális programokat, kirándulásokat. A karácsonyhoz és a húsvéthoz kötődő kézműves foglalkozásaik azonban a fiatal családok számára is vonzóak voltak. Tavaly az adventi időszakban nagy sikerrel mézeskalácsot készítettek a gyerekekkel közösen.

Az ötlet innen indult, hogy a régi, hagyományos ételek készítésének fortélyait egy-egy rendezvényen, spontán módon továbbadják. Tapasztalataik szerint az emberek érdeklődnek a kulturális rendezvényeken való passzív részvétel mellett olyan programok iránt is, amelyekbe aktívan bekapcsolódhatnak. Ezért elhatározták, hogy meghívják a község fiatal családjait a réteshúzás hagyományának továbbadása, életben tartása céljából, hiszen egyre kevesebb háztartásban ismerik a finomság elkészítésének ezt a módját.

A „végeredmény” ínycsiklandó (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A várakozásokat felülmúlva érkeztek is az érdeklődő családok. Részvételük nagy örömet szerzett az idősebb generációnak, akik a fiatalabbakat szívesen tanították egy közös, jó hangulatú délutánon, amely nemcsak a hagyomány megőrzését erősítette, hanem a helyi magyar közösséget is.

(Fotó: Hideghéthy Andrea)

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1676257282396581