Az iskolalátogatás ideje az ember életének meghatározó szakasza. Kisgyermekként lépünk bele, gyermekkorunkat itt éljük, majd kamaszodunk és fiatal felnőttként hagyjuk magunk mögött. Életbevágóan fontos időszak, mert az itt ért hatások egész életünkben elkísérnek, ezért nem mindegy, hogyan, kivel és mivel telik el ez az időszak.
Nálunk az iskola szülőktől elzárt, szigorúan tekintélyelvű intézmény, mely, hogy még tetézze a bajt, álteljesítmény-hajszában él. Figyelmen kívül hagyja a gyermek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődését és teljes mértékben kiszolgálja a globalizált társadalom érdekeit, melynek konzum emberideálja a függő, vélemény nélküli, kiszolgáltatott és ezáltal könnyen irányítható ember. Nem szívleli az önállóan gondolkodó, önmagához hű egyéniségeket.
A világban boldogabb, eredményesebb, gyerekközpontú, emberközpontú rendszerek működnek. A miénk, sajnos, nem ilyen. Az idő vasfoga már rég eljárt felettünk.
Agytréning – gondolkodásra nevelés
Mi is a titka a sikeres iskolarendszernek? Elsősorban az a szemléletmód, hogy minden gyerek jól érezze magát és megkapja a számára szükséges segítséget a saját fejlődési ütemében, hogy a legjobb eredményt érje el. Galilei már rég megmondta, hogy a gyerek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.
Miközben keressük a gyufát, hagyjuk, hogy óriási iramban, életkori sajátosságokat figyelmen kívül hagyva – pszichológusok, nevelési tanácsait lesöpörve – óriási mennyiségű, többségében fölösleges anyagot erőszakoljanak a gyerekeinkre. Értékes idejüket, amit művészetekkel, sporttal, az érzelmi intelligencia fejlesztésével, használható tudás megszerzésével, vagy éppen önfeledt játékkal, netán az arra rászorulók vagy a közösség javára végzett munkával, esetleg pihenéssel és sok-sok álmodozással, gondolkodással tölthetnének el, felejtésre ítélt tananyag magolására pazarolják. Kutatások bizonyítják, hogy még az eminensek is elfelejtik a tananyag minimum 70 százalékát, vagyis a bemagolt, ám nem használt anyag semmire sem jó.
„Az embernek nem olyan fontos a tényeket megtanulni. Ehhez nincs igazán szüksége iskolára. Megtanulhatja őket könyvekből. Az oktatás értéke egy liberális szellemű iskolában nem a sok tényanyag megtanulása, hanem az agytréning, ami megtanít úgy gondolkodni valamiről, ahogy azt a könyvekből nem lehet megtanulni” – vallotta A. Einstein.
A gyerek nem kísérleti alany
Minőségi oktatás – sokszor hangzik el az utóbbi időben. Ki mondja meg, mi a minőség, kinek mit jelent ez a fogalom? Mindenkinek mást. A sok oklevél az iskolák falain, modern tantermek, interaktív táblák, konferenciák, kreditek, egészséges, vidám, érdeklődő gyerekek, elégedett szülők, jól működő közösségek, boldog és becsületes, magukért és a közösségükért bátran kiálló egyének, hiteles és önzetlen vezetők? Milyen a jó iskola?
Csakis az, ahova a gyerek örömmel jár, mert biztonságban és otthon érzi magát. Ahol szeretik, beszélgetnek vele, kíváncsiak a véleményére, ahol nem veszik el a kedvét a világ megismerésétől, nem fojtják el a kíváncsiságát, nem tépázzák meg önbizalmát. Ahol megélheti gyerek- és ifjúkorát úgy, ahogy személyiségének és életkorának megfelel, mert nem várják el, hogy a felnőttek világához igazodjon. Nem arra készítik fel, hogy szembe tudjon nézni a kegyetlen világgal, hanem azt mutatják meg neki, hogyan lehet kevésbé szívtelenné tenni a világot. Nem kényszerítenek rá olyan gyors tempót és nagy mennyiségű anyagot, ami nem az elmélyített tudás és a tanulás szeretetét adja, hanem a túlélésre és az állandó versenyzésre kényszeríti a gyereket, már az iskolába lépés elején.
A gyerek nem kísérleti alany, akin évente váltakozó vezetők bocsánatkérés nélkül próbálgathatják módszereiket, tesztelhetik drága pénzen kiadott, sok esetben színvonal alatti, könyveiket. A jó iskola nem versenyistálló és nem bajnokképző, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmény. A jó iskola a reális világba kilépésre és helytállásra készíti fel a gyermekeinket. Hiába reménykedünk, hogy akik irányítanak, rájönnek végre, hogy óriási hibát követtek el. Sajnos nem, a távolság évről évre nő a gyerekek befogadóképessége és a tananyag között. Sem a mennyiség, sem a minőség nem elfogadható.
A tanítás szakma, de születni kell rá
„Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. – Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad” – vallotta Eötvös József.
Miért sikeres sok országban az oktatás? Mert nem a politika irányítja, nem a politikusok döntenek arról, hogy mit és hogyan tanuljanak a gyerekek. A pedagógusok anyagi elismerése magas, nincsenek agyonhajszolva, ezért csak a tanításra tudnak koncentrálni. Tudják, hogy a nevelési folyamat kulcsszereplője a tanító, akinek személyisége határozza meg nemcsak a rábízott közösség életét, hanem a környezete kulturális életét is, hiszen az általa közvetített értékrend mintaként szolgál nemcsak a gyerek, hanem mindenki számára.
Éppen ezért a pedagógusjelöltek az egyetemre való jelentkezéskor elsősorban alkalmasságból vizsgáznak, ugyanis a tanítás szakma, de születni kell rá. A pszichológiailag alkalmatlan, motiváció és elhivatottság nélküli jelentkezőket be sem engedik a tanárképzésbe. A gyerekek az első néhány évben csak szóbeli értékelést kapnak. A gyógypedagógus mindennapos segítője a gyerekeknek. Nincs folyamatos terhelés, az órák között hosszú szünetek vannak, a házi feladat kevés. Később a kötelező tantárgyak mellett, érdeklődésüknek megfelelően, kiválaszthatják, hogy milyen órákat szeretnének látogatni.
Nincs állandó számonkérés, felmérés, stressz, az egyes szakaszok végén adnak számot tudásukról. Nem az anyag bemagolása a cél, hanem a használható tudás, az önálló gondolkodás, a problémamegoldás és a véleményformálás.
Felkészülés a felelősségteljes és békés életre
A jó iskola olyan, ahol nem kell sietni, ahol nyugodtan lehet tanulni írni, olvasni, számolni, hogy később ne kelljen értő olvasást tanulni. Ahol tudják, hogy ismétlés a tudás anyja, meg azt is, hogy a kevés sokszor több, és aki sokat markol, keveset fog. Ahol nem kell érthetetlen idegen szövegeket magolni, ellenben sokat lehet szaladgálni, mert tudják, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a kisiskolás. Ahol nem várják el vezényszóra, hogy mindenki egyszerre tudjon mindent és nem szégyen az, ha valami nem sikerül elsőre. Ahol tudják, amit Quintilianus már az i.sz. 1. században tudott, miszerint: „attól különösen óvakodni kell, hogy a gyermek a tanulmányokat, melyeket még nem szerethet, meg ne gyűlölje, és az egyszer tapasztalt keserűségtől a gyermekéveken túl is vissza ne rettenjen. Játék legyen a tanulás.”
Az iskola feladata az lenne, hogy alapot adjon a világban való eligazodáshoz és megtanítsa azt, hogyan gyűjthet a gyerek több információt arról a területről, ami komolyan érdekli. És ami fontos: később ezeket képes legyen rendszerezni és magát elhelyezni benne, mégpedig azért, hogy ráleljen élete céljára és a közösségben betöltött szerepére, hogy meg tudja később különböztetni az igazságot a hazugságtól, a biztost a bizonytalantól, a lényegest a lényegtelentől és a jót a rossztól.
Ezen felül a magyar iskolák megmaradásának alapvető feltétele, hogy minden gyerek megtanuljon hibátlanul szlovákul beszélni. Küldetése kell legyen, hogy kiirtsa a másodrangúság-érzetet és a kishitűséget a diákokból, ezáltal erősítse az összetartozást. Feladata szilárdítani azt az érzést, hogy létezik egy láthatatlan közösség, ami összefog, ha kell, és nem árulja el annak egyetlen tagját sem. Az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezménye szerint az oktatás célja, hogy a lehető legjobban fejlessze a gyermek személyiségét, adottságait, szellemi és testi képességeit. Fel kell készítenie minden gyermeket a felelősségteljes és békés életre egy olyan társadalomban, amelyben tisztelik mások jogait és a környezetet, amelyben élnek. Azért, hogy ez így legyen, elsősorban mi, szülők vagyunk felelősek.
A Szülői Jogok és Kötelezettségek Európai Chartája alapján a szülő kötelessége, hogy gyermekét a mások iránti felelősségre és egy humanista világra nevelje. A szülő joga, hogy olyan oktatási formát válasszon, amely a legközelebb áll saját meggyőződéséhez, az általa a gyermeknevelésben fontosnak tartott értékrendhez, hogy olyan iskolai körülmények közé járassa gyermekét, amely megfelel vallási, filozófiai és pedagógiai értékrendjének és befolyása legyen a gyermekét oktató iskola belső politikájára, szabályaira és működésére.
Szülőként, felelősségteljes felnőttként nem kevesebbet, mint ennyit szeretnénk!
