Azt már megszokhattuk, hogy a keletről és északról Pozsonyon keresztül a Csallóköz, vagy a Mátyusföld településeire költözőket zavarja a kakasszó, a disznó szaga, a magyar nyelvű hirdetés, a toronyóra zaja… De az, hogy az adventi roratera hívó harangszó is zavarni a templom tőszomszédságába költöző idegent, azért már enyhén szólva is túlzás.
A rorate atmoszféráját a fény határozza meg, amely emberemlékezet óta nagy hatással van az emberre, ennek ellenére néhányuk fejében és lelkében a sötétség uralkodik.
Mivel a fenti konkrét eset nem színes fantáziám szüleménye. Csupán egy kérdés merült fel bennem, miért nem a templom maga zavarja az illetőt, igaz, az ott áll már majdnem egy évezred óta, panasztévő alanyunk pedig csupán a nyáron költözött a faluba. De immár megszokottá vált, hogy a helyiek alkalmazkodnak az idegenekhez, azaz a templomot akár le is lehetne bontani. Szerencsére ezúttal még azok is kiálltak a katolikus hívek hajnali, Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele iránti vágy kifejezésére tartott szentmisére hívó harangszó mellett, akik egyébként nem a katolikus vallás követői, vagy nem élik meg a hitüket. De idegenünk mindenesetre nagyon meglepődött, hogy a megszokott módi szerint nem neki adott igazat a többség. Tegyük hozzá: épp ideje volt.
Mert ha elvárjuk a migránsoktól, hogy tiszteljék az európai kultúrát, miért nem várja el egy falu közössége a településre költöző idegentől is ugyanezt?
A rorate, más néven angyalmise, vagy hajnali mise advent első vasárnapjától egészen karácsony első napjáig hívja a híveket a templomba. A helyieknek, azoknak, akik nem gyakorolják a hitüket, nem okoz gondot, hogy a reggeli misére harangszóval várják a híveket, ez egy olyan kedves szokás, amelyet mindenki elfogadott, hiszen a karácsonyra való felkészülés és várakozás ideje akaratlanul is a toleranciáról és az elfogadásról szól. Idegenünk számára mégis zavaróvá vált, mivel feljelentette a helyi katolikus híveket, hogy megzavarták álmában. Tényleg nem jut más az eszembe, mint az, hogy amikor az ember otthont választ (nem lakhelyet, otthont) talán megnézhetné előtte, hol vásárol házat, lakást, hiszen ha egy kocsma mellett veszek házat, ne csodálkozzak, hogy időnként éjszaka is hangosak az ott szórakozók, de azon se csodálkozzunk, hogy a haranggal rendelkező katolikus templomban időnként megszólal a harang. S ha a szertartás úgy kívánja, az bizony a korai órákban is megkondul.
A történet mögött több húzódik meg, mint a katolikusok elleni támadás. Az elfogadás hiánya, hogy nem tudatosítja, idegenként neki kellene alkalmazkodnia a helyi szokásokhoz, és nem az itt élőktől várni, hogy az ő szokásaihoz igazodjanak, hiszen akkor itt, Pozsony mellett naponta többször válthatnánk szokásokat. Elszomorít az is, hogy tulajdonképpen mi magunk hagytuk, hogy az ideköltözők azt gondolják, nekik bármit szabad, mivel elnézzük nekik, Míg az új lakók követelnek, mi engedünk. Mindenből, a régi szokásainkból, anyanyelvünk használatából, kultúránkból…
Okuljunk a hajnali mise énekének soraiból: „Lásd meg, Urunk, a Te népednek sanyarúságát, és küldd el az Eljövendőt. Küldd el a Bárányt, a földkerekség Urát, küldd el a kősivatagból Sion leányának hegyéhez, hogy elvegye rólunk fogságunk igáját, arcodat, és önnön gonoszságunk markába adtál minket.”
