A magyar hagyománykör egyik legfontosabb téli tradíciója a disznóvágás. Néhány évtizede még alig volt olyan ház, ahol télen ne vágtak volna le legalább egy disznót. Manapság azonban egyre kevesebben tartanak sertést, és a disznóvágások is egyre ritkábbak.
A téli szünet nem a megszokott módon kezdődött a búcsi Katona Mihály Alapiskolában, ugyanis az utolsó tanítási napon a gyerekek az osztálytermek helyett az udvaron gyülekeztek, ahol a hagyományos gázzal való pörzsölés látványa fogadta őket, sokan közülük közvetlen közelről még nem is láttak ilyet.
„Szeretnék, ha ezt a hagyományt megismernék a fiatalok, ezért rendeztük meg első alkalommal a disznótoros napot. Szükség van arra, hogy a gyerekek megismerjék hagyományainkat, sok diák számára ma már ismeretlen dolog a disznóvágás. Az iskolában évek óta fontosnak tartjuk a néphagyomány ápolását, mert ez vezeti vissza az embert önmagához, ez a legrövidebb visszaút a teremtéshez. Eddigi pedagógusi tapasztalatom igazolja, hogy a saját településünk, népszokásainak és néphagyományainak megismerése és őrzése fontos feladat, kötelesség. Ezáltal a tanulók megismerik a falu történelmi múltját, vallásos életét, régi idők mesterségeit, az emberek foglalkozását, életkörülményeit, viseletét és különböző mezőgazdasági, de más jellegű munkaeszközöket is”– mondta az iskola igazgatója, Győző Andrea.
Hozzátette: egyre inkább kihalófélben vannak a vidéki állattartással, feldolgozással kapcsolatos hagyományok. Szeretnék megőrizni, átmenteni a régi mozzanatok és ízek világát. Ez a program remek lehetőség, hogy a gyerekek testközelből is megismerhessék a munkafolyamatokat, kedvet kapjanak a falusi gazdasági tevékenységekhez. „Második alkalommal rendezett disznóvágásunk szép példája az összefogásnak, a közösségépítésnek – óvodáskortól egészen a nyugdíjas korosztályig. Az élményszerű tanulás pedig mindig maradandóbb tudást nyújt, mint az elméleti”– tette hozzá az iskolavezető.
A disznóvágásról, a vele járó munkafolyamatokról Puskás Attila vállalkozó – aki a 150 kg-os sertést biztosította – beszélt a gyerekeknek.
„Remek dolog, hogy a gyerekek kézzelfogható közelségből kapnak információt, miként kerül az élelmiszer az asztalra. Nem iparszerű, hanem hagyományos, régi háztáji feldolgozás körülményei között láthatják a vágást. A perzseléstől a kolbásztöltésig gyakorlatilag a teljes folyamatot megfigyelhetik, és az egyes fogásokat maguk is kipróbálhatják. Rendkívül érdeklődőek, segítőkészek és a pedagógusok is mindent elkövettek, hogy élményekben, tudásban gazdag napot zárhassanak az iskolában” – összegezte tapasztalatait.
Nem felejtette el hozzátenni, hogy mivel a disznóvágás közösségi alkalom, ahol mindenkinek van szerepe, kifejezetten alkalmas az interaktivitásra. Ezért a disznó feldolgozása során csapatokra osztották a tanulókat, akik a saját „állomásukon” szerzett ismereteket osztották meg egymással: gyakorlatilag egymást tanították.
Természetesen nem igazi a disznóvágás, ha a régi, talán a modern korban már elfeledett ízeket nem ismerhetik meg a gyerekek. Reggel a sült vér hagymával, majd később a pecsenye, a friss töpörtyű, a hurka, a kolbász és az elmaradhatatlan húsleves és disznótoros káposzta töltötte meg a gyereksereg gyomrát. Ráadásul olyan élményekkel gyarapodtak, ami egyre kevésbé általános a mai világunkban.
