(Fotó: SITA/Marko Erd)

Mégsem lesz a Bírói Tanács tagja a Smer által jelölt Monika Jankovská igazságügyi államtitkár. Amint azt a Pravda napilapnak megerősítette, visszavonta ugyanis a jelentkezését.

Jankovská azzal érvel, hogy az utóbbi hetekben körülötte zajló események ösztönözték a döntése megváltoztatására, úgy véli ugyanis, hogy a jelöléséből politikai ügyet csináltak, ami „szöges ellentétben áll az eddigi szakmai pályafutásával”.  A Smer és a Most-Híd közötti több hónapos huzavona végére került ezzel pont, Lucia Žitňanská (Most-Híd) ugyanis kezdettől fogva ellenezte a jelölést, sőt a miniszteri posztról való távozását is kilátásba helyezte Jankovská esetleges megválasztása esetén.

Jankovskát Róbert Madej, a Smer parlamenti képviselője javasolta a tisztségbe, Žitňanská viszont a programnyilatkozatra hivatkozva azt szerette volna elérni, hogy a tanács tagjai ne legyenek bírók. Legalábbis Jankovská esetében ez volt az érv… Ez év februárjában ugyanis volt már egy hasonló eset, amikor is a parlament titkos szavazással a Bírói Tanács tagjává választotta Roman Huszárt, aki ráadásul a Pozsonyi Kerületi Bíróság aktív bírája volt. Akkor azonban a miniszter asszony nem emelte fel a szavát ellene, bár ez is ellentétben volt a kormány programnyilatkozatával. „Mérjünk azonos mércével” – reagált még néhány nappal ezelőtt a helyzetre a Smer parlamenti klubjának elnöke, Martin Glváč. Maga Žitňanská a mai napig nem adott választ arra, miért nem szólalt meg Huszár esetében is, akit az SNS parlamenti klubjának elnöke, Tibor Bernaťák javasolt a posztra.

A kormányprogramban az áll, hogy a „kormány arra törekszik, hogy a politikai hatalmi tisztségek (köztársasági elnök, parlament, kormány) jelöltjei ne legyenek bírók, hogy kiküszöböljék ezáltal a bírák összefonódásának gyanúját az adott politikai párttal”. Jankovská 2012-től, amikor igazságügyi államtitkár lett, szünetelteti bírói tevékenységét.

A Bírói Tanácsnak jelenleg csupán 15 tagja van a 18 helyett, a hiányzó tagok közül egyet a parlamentnek kell jelölnie, kettőt pedig a kormánynak. Az igazságügyi miniszter azonban eddig egyetlen új jelöltet sem terjesztett a kormány elé. A Bírói Tanács az igazságszolgáltatás legmagasabb szintű önkormányzati szerve. Javaslatokat terjeszt az államfő elé a bírák kinevezésére és leváltására, ez a szerv dönt a bírák áthelyezéséről is. Tőlük függ, hogy egy bíró feljebb kerül-e a ranglétrán a járásbíróságokról a kerületi bíróságokra, illetve a Legfelsőbb Bíróságra. Ő hagyja jóvá továbbá az Európai Unió Bíróságára való jelöléseket is.

A Jankovská jelölése miatti összetűzés ez év júniusától tart, a Most-Híd a hétvégén újfent megerősítette, hogy nem támogatja az igazságügyi államtitkár asszony jelölését, sőt Bugár Béla pártelnök kijelentette, amennyiben Jankovskát a titkos szavazás során beválasztanák a Bírói Tanácsba, azt a koalíciós szerződés megsértésének tartaná.

Nevetséges párbaj Bugár és Fico között

Jankovská visszalépése érdekes módon majdhogynem egybeesett Bugárék Robert Ficóval való legutóbbi látszólagos szembeszegülésével, ami akár azt a látszatot is kelthetné, hogy valamiféle eredménye azért mégis volt Bugár felemelt pálcájának. Bár inkább csak pálcikáról volt szó ebben az esetben, arról is csak nagy jóindulattal.

Bugár szembeszegülése ugyanis még azelőtt kifulladt, hogy érdemlegesen belegondolhattunk volna (vagy esetleg Robert Fico belegondolhatott volna) egy esetleges újabb kormányválság lehetőségébe. Bugár Béla ugyanis nagyon gyorsan kiegészítést is fűzött a felemelt pálcikájához: elég lesz neki a szimbolikus egy eurós béremelés is, csak elvben neki legyen igaza: feloldódjék, ha szimbolikusan is, a képviselői bérek befagyasztása.

És a „kompromisszum” már meg is született. Hiszen a kormány bukását senki sem gondolta egy pillanatig sem komolyan. Bugár számára a kormány bukása maga lenne a katasztrófa, de a megyei választások eredményének tudatában koalíciós partnereinek sincs túl nagy kedvük a kockáztatáshoz. Bugár a múlt héten megint megmutatta igazi arcát. Először azt mondta, hogy a képviselői bérek kormányfő utasítására történő befagyasztását elvből ellenzi, majd földig hajolt és kijelentette, elég lesz neki egy euró is. A konfliktus veszélyét így a nullára csökkentette. Nevetséges fogpiszkáló-csörte volt ez az egész, szomorú viszont, hogy például az állampolgárság ügyében még csak látszólagos csörtékbe sem hajlandó belemenni.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)