A somorjai kápolna felújítása (Fotó: samorin.sk)

Körülbelül egy hónapja kezdődött el a régi, kápolna melletti épület tetőszerkezetének bontásával a somorjai Ambrózia Idősotthon bővítésének előkészítése. A munkálatokat a somorjai városi cég, az Area Somorja Kft. munkatársai végzik.

A városvezetés tervei szerint az épület helyén új pavilon épül, mely szintén a szépkorúaknak kíván majd otthont adni. A 2018-as évben valószínűleg közművesítésre, illetve az épület megalapozására kerül sor.

Az idősek otthona bővítésével akarva-akaratlanul is összefügg a már Bél Mátyás által is említett, volt szegényház kápolnájának felújítása, hiszen a mellőle lebontott, felújításra alkalmatlan épületrész a kápolnához volt építve.

Az említett kápolna a műemléki jegyzékben nem szerepel ugyan, de a somorjaiak mindenképpen becses, és fontos épületként tekintenek a volt ispotályos ház kápolnájára.

„A kápolnára építészeti emlékként tekintünk, és célunk az, hogy ehhez méltó módon újítsuk fel. Mivel ez pontos állagfelmérést és szakvéleményezést igényel, több szakemberrel folytattunk egyeztetéseket. Teljes felújításra szorulnak a kápolna beázott falai és a tető héjszerkezete, ezért felvettük a kapcsolatot egy, a falak szanálására szakosodott céggel. Egy másik, műemlékek felújításának felügyeletét végző cégtől az ilyen jellegű munkák koordinálására kértünk szakvéleményt. Ugyanakkor kapcsolatban vagyunk a homlokzati elemek restaurálására szakosodott szakemberrel is. A felújításhoz és a statikai problémák megoldásához szükséges elsődleges tervek elkészítését felkérésünkre Jávorka Tamás építész vállalta el, pillanatnyilag azonban még a szakvélemények begyűjtése folyik. Ezek alapján kerülhet majd sor a tervek kidolgoztatására, a költségvetés elkészítésére, illetve a kivitelezés megpályáztatására” – nyilatkozta Faragó Zoltán, a képviselő-testület építkezési és területfejlesztési bizottságának elnöke Somorja város weboldalának.

Ezeken a munkákon kívül természetesen fel kell mérni a kápolna belső részének állapotát és a benne található, több száz éves padlózatot, a belső falfelületek freskóit, a falfelületek és a freskók állapotát, valamint az ajtók és a díszítőelemek állapotát is. A tervezés során a tervezők figyelembe veszik majd az építendő új pavilon és a kápolna együttes vizuális hatását, hogy az a korábbi állapotokat idézze. Ehhez természetesen az egybeérő tetőszerkezet, valamint a kápolna jellegzetes kapualja is hozzátartozik.

Somorja város vezetésének, és a témával foglalkozó bizottságoknak az a célja, hogy műszakilag, esztétikailag, a műemlék-jelleg szempontjából, valamint az épület korára való tekintettel is szakszerű beavatkozást tudjanak véghezvinni. Ennek viszont egy olyan szakember-gárda az alapja, amely válaszokat ad a felmerülő összes kérdésre, a tervek kidolgozásához pedig biztos támpontokat biztosít a város építészeti szakemberei számára.

Az Ambrózia Idősek otthona jelenleg 36 idős személy elhelyezésére nyújt lehetőséget, és teljes kapacitással üzemel. Az új épületben további 16 fő elhelyezésére nyílik majd lehetőség.
A somorjai szegényházat már Bél Mátyás is említi a 18. század elején. Az épület korai barokk boltozata, illetve a hozzá tartozó kápolna azonban régebbi eredetre utalnak. A későbbi évek folyamán ezt az épületet kórháznak használták. A mellette levő kápolnát 1785-ben szentelték fel, majd 1873-ban neoromán stílusban átépítették.