Február 1-jén Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeum vörös szalonjában a Százak Tanácsa ünnepi ülésén Bíró Zoltánt és Duray Miklóst A Haza Embere kitüntetéssel tisztelték meg a tanács tagjai. Bíró Zoltán munkásságát Fekete Gyula méltatta az alábbi szavakkal:
A Százak Tanácsa 2008-ban elhatározta, hogy díjat alapít, és tagjai közül azokat, akiknek életműve a magyar kultúrát és műveltséget, a magyarság jó szellemét, a magyarság megmaradását, és a magyar jövőt eredményesen szolgálta, és szolgálja – azoknak az érdemeit „ A Haza Embere” címmel ismeri el. Ilyen címmel az első elismerést 2008-ban Böjte Csaba ferences szerzetes kapta meg.
2018-ban két tagtársunk munkásságát ismerte el „ A Haza Embere” címmel a Százak Tanácsa – dr. Bíró Zoltán és dr. Duray Miklós életművét.
Dr. Bíró Zoltán személyiségét az első Lakiteleki Találkozó óta, 1987 óta ismerem közelebbről. A találkozón értelemszerűen egy nemzeti eszmecserére összejött, sokféle világnézetet követő emberek jelentek meg. A fennálló társadalmi renddel elégedetlen, többségükben a politikai életben teljesen járatlan, naiv, de önzetlen emberekből kovácsolt össze Bíró Zoltán, – mint a Lakiteleken zászlót bontó Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke, – egy olyan csapatot, amelyik képes volt győzni az első szabad országgyűlési választáson, 1990-ben. Politikai értelemben tapasztalatlan volt ez a csapat, hiszen a nagy többség a legitim politikai cselekvés erőteréből kizárt, párton kívüli ember volt. Naiv volt ez a csapat, hiszen a többségük nem ismerhette egymást korábbról, meg kellett hogy előlegezze a bizalmát az ismeretlen küzdőtársaknak – ugyanakkor sejtve azt, hogy a titkosszolgálatok emberei is közöttünk rejtőzködnek.
Én akkor döbbentem meg a titkosszolgálatok óriási anyagi és személyi erejétől, amikor a sajtóból értesültem arról, hogy 1989-ben egy civil jótékonysági egyesület – a Polgári Tanácsadó Szolgálat, aminek a tagja voltam – mintegy ötven fős közgyűléséről két oda küldött ügynök is jelentést írt, és ezek a jelentések az év végén más, a pártokat és az egyesületeket megfigyelő titkosszolgálati jelentésekkel együtt napvilágra kerültek.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a köztársaság 1989. október 23-ai kikiáltásakor a politikai ellenzéket megfigyelő titkosszolgálatok feloszlatására vonatkozó pártállami ígéret – valótlan ígéret volt. Számomra az volt nagyon riasztó tapasztalat, hogy ha egy politikai célokat nem tápláló, kis létszámú civil egyesület közgyűlésére két ügynököt is tudtak küldeni, akkor vajon milyen nagy számban nyüzsöghetnek a küldött emberek a politikai szerepet vállaló pártok tagjai között? Nos, ezeket a veszélyeket felmérve, és vállalva Bíró tanár úr – ahogyan mi őt egymás között neveztük – a lakiteleki sátorban egy nemzetépítő mozgalom létrehozásának a szükségességéről, feltételeiről, és egy olyan állandó, és jól szervezett fórum működtetéséről beszélt, amelyik magyar, és demokrata.
Lakiteleken a „Tanár Úr’ iránti bizalom már akkor is mintegy három évtizedes töretlen, és egyértelmű politikai, és szakmai életpályán alapult. A demokratikus politikai rend iránti hitvallása már 1957-ben megnyilvánult, amikor a pesterzsébeti gimnáziumban egy diáktársával a forradalom évfordulóján tiltakozó demonstrációt szerveztek, és csupán a párttag osztályfőnökének volt köszönhető, hogy az eseményt elsimítsa, így mindketten folytathatták a tanulmányaikat. A későbbiekben is leplezetlenül kimondta a véleményét. Kimondta 1968-ban is, amikor nyilvánosan tiltakozott a Varsói Szerződés országainak a csehszlovákiai katonai bevonulása ellen. Közéleti érdeklődése mellett jól tanult, és 1969-ben diplomázott az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem magyar-népművelés szakán. 1971-ben a József Attila Tudományegyetemen „summa cum laude” fokozattal doktorált. 1971 és 1980 között a kulturális minisztérium vezetésében dolgozott.
Különösen sokat tudott tenni a magyar kulturális élet újjászervezéséért, és a művelődési házak népművelő feladatainak az erősítéséért 1976-tól, Pozsgay Imre kulturális minisztersége idején. Kölcsey, Ady, Móricz Zsigmond és a népi mozgalom írói, továbbá az elszakított nemzetrészek irodalma adott számára szellemi útravalót a nemzeti ügyek szolgálatához. Az akkori pártállami diktatúrában csak a párton belülről lehetett megreformálni a rendszert, és ebben a szívós párton belüli küzdelemben Bíró Zoltán egészen a pártból történő kizárásáig Pozsgay Imre oldalán a nép iránt elkötelezett, plebejus érzelmű kultúrát pártolók helyzetbe hozásáért dolgozott. 1979 májusában Pozsgay Imre és Bíró Zoltán politikai segítségével Illyés Gyula, Csoóri Sándor, és Lezsák Sándor megszervezte „Korszerű nemzeti önismeret” címmel a Fiatal Írók Találkozóját, ami egy egész írónemzedék életre szóló, és életútjukat meghatározó élményforrása lett.
1980 után rövid ideig a Petőfi Irodalmi Múzeum megbízott igazgatója volt, – de a nagyhatalmú pártember, Aczél György ellenérzései miatt nem lehetett igazgató. 1983 után az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott. E munkája mellett a felsőfokú oktatásban tanított. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hívta meg, ahol közel húsz esztendőn át tanította a 20. századi magyar irodalmat. Kandidátusi disszertációját a népi írói mozgalomról írta, és 1994-ben védte meg: “A ’harmadik út’ és az 1945. utáni Válasz gondolatköre” címmel. A nyolcvanas években sok évig tartó előszobázás, irodalmi műhelyek és irányzatok közötti egyeztetés, folyóirat-alapítói kultúrpolitikai közdelem eredményeként 1988-ban lett a Hitel irodalmi és társadalmi folyóirat alapító-szerkesztője.
Ugyancsak nagyon szívós, sokéves politikai küzdelmet vállalt azokkal együtt, akik végül létrehozták a kisebbség jogaiért küzdő, és a kisebbségeket védő Bethlen Gábor Alapítványt. A kuratórium munkájában azóta is, immáron több, mint három évtizede részt vesz.
1987-ben Lakiteleken, a Magyar Demokrata Fórumot megalapító találkozón Bíró Zoltán volt az a politikus, aki történelmi, irodalmi ismereteivel, közéleti gyakorlatával, lényeglátó képességével ügyvezető elnökként megalapozta ennek a közösségnek a választási győzelmét. Lényeglátására hadd említsek egy példát: 1989-ben ügyvezető elnökként találkozott a ma sokat emlegetett Soros Györggyel – akiről akkoriban csak annyit tudtak, hogy nagyon gazdag, és felajánlotta a segítségét a Szabad Demokraták Szövetségének. Néhány perces beszélgetés után átlátta, hogy Soros a segítsége fejében a Szabad Demokraták Szövetségével történő szorosabb együttműködést kéri, amely kérését a Magyar Demokrata Fórum önazonosságának megőrzése érdekében el kellett hogy utasítsa.
A Magyar Demokrata Fórum még pénztelenül is hatalmas tömegeket tudott megmozgatni – gondoljunk csak a romániai falurombolások elleni több száz-ezer résztvevőt megmozgató tüntetésre, vagy a Nagy Imre és társai újratemetését megszervező, és szintén tömegeket rendezetten irányító feladatra. Mindeközben heves sajtótámadások indultak ellene Pozsgay Imrével vállalt közös pártmúltja miatt – és Bíró Zoltán lemondott az ügyvezető elnöki posztjáról. Ezzel a lépésével is csökkentette a fő rendszerváltó erő elleni támadási felületet, és elősegítette az 1990. évi választási győzelmet.
Bíró Zoltán lemondása után az új párt-elnök, Antall József fokozatosan gyengítette a párt fórumain megfogalmazott igazságtételi, privatizációs, társadalombiztosítási és családpolitikai célokat, és kereste a megegyezést a volt állampárt utód-szervezeteivel. Ennek a folyamatnak a jegyében hosszabbították meg egységesen az állami vállalatoknál a pártállamban kinevezett vezetők megbízatását; halogatták a történelmi igazságtétel megtörténését; átjátszották a hatalmas nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási vagyont és járulék-bevételeket a szocialista-szabaddemokrata pártapparátusnak – amit évek múlva csak Orbán Viktor miniszterelnök tudott az állam javára visszaszerezni; szabotálták a privatizálandó állami vagyonból a munkavállalók részesedési kötelezettségének az érvényesítését; és fenntartották a pártállam családellenes és gyermekvállalást ellehetetlenítő adórendszerét.
Ez a vállalt célokat feladó folyamat szükségszerűen vezetett a mai Nemzeti Fórum megalakulásához, és a Magyar Demokrata Fórumot elfoglaló küldött embereknek a Szabad Demokraták Szövetségével kötött választási együttműködéséhez, majd a közös elbukásukhoz. Nos, Bíró Zoltán a maga éleslátásával már hamar észrevette, hogy a nemzet védelmében szükséges érdemi változások nem történnek meg, hiába is maradna párttag – és 1991-ben távozott az általa is megalapított pártból.
Nem lépett ki viszont a Lakiteleken megálmodott gondolati-, és eszmeközösségből, mindvégig barátja és tanácsadója maradt a lakiteleki sátor gazdájának, Lezsák Sándornak, több, mint két évtizede részt vesz a „Lakitelek”, majd a „Népfőiskola Alapítvány” kuratóriumának a munkájában. Segítette a Magyar Demokrata Fórumból kizárt és kivált politikusok munkájának a folytatását a Nemzeti Fórum keretei között.
Mindeközben folytatta a tudományos munkáját. Eddig több, mint száz nagyobb lélegzetű írása jelent meg. Eszme-, és politikatörténeti előadásokat tartott Japánban, Svédországban, és Franciaországban. Felsőoktatási tankönyvet írt „A magyar irodalom két nagy nemzedéke a 20. században” címmel. Szerkesztésében, és előszavával 2010-ben jelent meg a” Szétszaggatott ország. Trianon a magyar költészetben” című vers-gyűjteményes kötete. A rendszerváltás gyötrelmeiről a „Korszakváltás” című, 2010-ben megjelent kötetében ír.
Hatalmas és megtisztelő munkát vállalt magára dr.Bíró Zoltán, amikor 2013-ban elfogadta a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatói posztját. Ennek az intézménynek – a köznyelvben „RETÖRKI”-nek – a munkája a tudományos élet egyik sikertörténete. Jogászok, történészek, közgazdászok, szociológusok és levéltárosok összehangolt munkájának eredményeként három év alatt 30 tudományos nagymonográfiát, és történettudományi értékű forráskiadványt adtak ki. A munka nehezen indult el, mivel a dokumentumok, források egy része eltűnt, vagy szándékosan megsemmisítették, vagy nincs Magyarországon. A személyes visszaemlékezésekkel is nagyon kritikusan kell bánniuk a kutatóknak az emberi emlékezet szubjektivitásából fakadóan. A korabeli jelentések, tények, szikár adatok, fotók ma már egyértelműen eligazítják a kutatókat, és az olvasókat a történelmi igazságról az aktuálpolitikai indíttatású politikusi, és média- irányítói álhírek útvesztőiben.
Lezsák Sándor egy intelme szerint Bíró Zoltán soha nem engedte magát ünnepeltetni. Kérjük őt, a Százak Tanácsa nevében, hogy legyen most engedékeny, és „A Haza Embere” címének elfogadásával segítse elő, hogy a Százak Tanácsa Őt méltón ünnepelhesse.
Elhangzott 2018. február 1-én, Budapesten A Haza Embere kitüntetések átadásán.
