Illusztráció (Fotó: sita)

Már bizonyosra vehető, hogy nem épül meg időre a Pozsony köré tervezett körgyűrű. Hogy mennyit késik, azt még a legilletékesebb, Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter sem tudja.

A körgyűrű átadását 2020-ra tervezték. Érsek elismerte, nem tudják tartani a határidőt. Tizenöt hónappal ezelőtt Érsek Árpád díszes társaságban – többek között Bugár Bélával, a Most-Híd elnökével – még örömittasan kalapált az alapkőletételnél. Akkor még optimisták voltak a mintegy kétmilliárd eurós beruházással megvalósuló projekttel kapcsolatban. Most már az sem világos, hogy a körgyűrűhöz a Somorja irányából vezető R7-es gyorsforgalmi út mikorra épül meg…

Néhány héttel ezelőtt a minisztérium szerint még minden rendben volt a határidőkkel, mára azonban sokat változott a helyzet. Jelenleg még csak tisztítják azokat a földterületeket, melyekre az út épül majd. Érsek szerint márciustól teljes ütemben megindulnak végre az építkezési munkálatok. A miniszter szerint a késedelem oka egyrészt a földek felvásárlásának bonyolultsága, másrészt az építkezési engedélyek kései kiadása.

Azzal kapcsolatban sem mert találgatásokba bocsátkozni, hogy a várható csúszás hónapokban vagy években mérhető-e. A sajtó ezen kérdésére mindenesetre nagyon „szellemes” választ adott: „A hónapokat is lehet számolni úgy, mint 24 hónap”.

További probléma, hogy a beruházást megvalósító spanyol Cintra cég vezette konzorciumnak gondjai vannak a beszállítókkal. Pavol Kováčik, az Építésügyi Vállalkozók Szövetségéből arról tájékoztatott, hogy a piacon hiányzik a munkaerő, az építési szállítók természetesen elsősorban a saját vállalásaiknak tesznek eleget.

Ján Marosz, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek képviselője szerint egyértelmű az állami szervek felelőssége, köztük a közlekedésügyi minisztériumé, hiszen úgy írták alá a szerződést, hogy nem voltak biztosak abban, az építés milyen körülmények között valósul majd meg.

Közismert tény, hogy a Pozsonyban közlekedő autósoknak komoly közlekedési fennakadásokkal kell szembesülniük, márpedig ezen a téren javulás egyhamar bizonyosan nem várható.

(Markíza televízió/Felvidék.ma)