Ötödik évfolyamukhoz érkeztek a nagyszombati misék Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

Nagyszombatban, Nagy Lajos király és Pázmány Péter bíboros városában húshagyókedden, február 13-án este fél héttől immár 46. alkalommal sereglettek össze helyiek és környékbeliek, ez alkalommal éppen kéttucatnyian a magyarok templomaként is ismert Fő utcai, meghitt, családias hangulatot árasztó Szent Ilona-templomban.

Nagy ünnep volt ez az alkalom mindenki számára, hiszen éppen öt esztendeje annak, hogy 2013. február 13-án, a hideg és kemény tél közepén, hamvazószerdán első alkalommal került sor erre a szentmisére. Az eltelt öt év folyamán több diák, főiskolás, egyetemista is – tanulmányai ideje alatt – átmenetileg tagja volt a közösségnek, de akadnak olyanok is, akik időnként visszajárnak „látogatóba“. Az utóbbi évben viszont sajnálatos módon megfogyatkozott a diákok száma.

A mise elején Kiss Róbert nagyszombati vikárius üdvözölte a koncelebráló Németh Rezső főtisztelendőt, a ministránsokat, diákokat, egyetemi tanárokat és a többi jelenlévőt. Homíliájában több megszívlelendő gondolatot idézett Ferenc pápától, többek között azt, ne engedjük, hogy a képmutatás szelleme megfertőzze lelkünket. A diákok további sikeres tanulmányaihoz is kérte a Mindenható segítségét és a Szűzanya közbenjárását.

A mise zenei aláfestését ezúttal megosztva Új Krisztina és fia, Sámuel biztosította hegedűjátékával, a karzat orgonáján pedig Fodor Attila játszott templomi énekeket.
A mise után a szomszédos pasztorációs központban a dunaszerdahelyi négygyermekes Domonkos-házaspár beszélt brazíliai tapasztalatairól, folytatva a múlt hónapban megkezdett élménybeszámolók sorozatát. Ágnes, az anyuka, egyébként angol szakos tanárnő arról is beszámolt hallgatóságának, milyen sikeres missziós munkát végez a dunaszerdahelyi Karcsai úti romanegyedben lakó gyermekek rózsafüzérimádságra tanítása terén.

A pasztorációs központban a szülinapi tortával, melyet Ft. Németh Rezső tart (Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

Meglepetésünkre a közösség állandó nagyszombati tagja, Nemcsek József, akinek a fia Kanadában, Winnipegben működik káplánként, ahol magyar híveknek is lelkipásztora, „5. Nagyszombat“ feliratú tortát készített a „születésnap emlékére“. Nagyon jó hangulatban, kötetlen beszélgetés mellett telt el a másfél óra. Sajnos, a Nagyszombat megyei képviselőket kettejük kivételével rendszeres hívás és értesítés után sem látjuk közösségi találkozóinkon. A közeljövőben közös erővel, akarattal és elszántsággal Csemadok alapszervezet is megalakulni látszik Nagyszombatban.