Peter Pellegrini (Fotó: TASR)

Peter Pellegrini (Smer-SD) újonnan kinevezett kormánya csütörtökön megszavazta a programnyilatkozatát, amely összhangban van a kettős gyilkosság miatt idő előtt lemondott Robert Fico (Smer-SD) eddigi kormányának programjával.

A miniszterek megállapodtak abban, hogy továbbra is folytatják az előző kormány által 2016. április 26-án jóváhagyott program végrehajtását. A jóváhagyott programnyilatkozat bevezetőjében a kormány a jelenlegi társadalmi és politikai helyzettel kapcsolatban is állást foglalt, és jelezte a kiindulási pontokat. Kinyilatkoztatta a nyilvánosságnak, hogy az emberek helyzetére szeretné a figyelmét fordítani, nem pedig a politikai megosztottságnak és a társadalom megosztásának.

Peter Pellegrini kormányfő arra kérte a nyilvánosságot, hogy tartsa tiszteletben azt, hogy kormányának programnyilatkozata megegyezik az előző kormányéval. Ellenkező esetben a kormány időt veszítene azoknak a részeknek az aktualizálásával, amelyek már teljesültek vagy nem aktuálisak. „Nekünk azonnal munkához kell látnunk, három hétig lényegében meg volt bénulva az ország” – fogalmazott Pellegrini.

Az új kormány tevékenységeinek alapja a szlovák társadalom stabil fejlődésének kerete, amely rugalmasan reagál a külső környezet lehetőségeire és fenyegetéseire Szlovákia gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődésének biztosítása, a társadalmi kohézió elmélyítése, a regionális egyenlőtlenségek csökkentése és az állam aktív szerepének erősítése, valamint a korrupció elleni küzdelem fokozása, illetve a polgárok számára nyújtott közszektorbeli szolgáltatások minőségének emelése mellett.

Az új kormány a parlament bizalmát a társadalmi és politikai stabilitás erősítésére irányuló célkitűzésekkel, a külső környezet negatívumaira és a lehetőségekre való rugalmas reagálással, az ország gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődésének biztosításával, valamint Szlovákia gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának elmélyítésével, illetve az állam szerepének és a közérdek védelmének erősítésével szeretne elnyerni.

Az új kormány kinevezése személyi változásokat is eredményezett a parlamentben

Az új kormány kinevezésével változások történtek a parlament mandátumvizsgáló bizottságában, amelynek az elnöke ezentúl a beruházásokért és informatizálásért felelős új miniszterelnök-helyettes Richard Raši helyett Juraj Blanár (Smer-SD) lesz. A külügyi bizottság új elnöke pedig a Most-Hídból és a parlamentből távozó František Šebej helyett Katarína Cséfalvayová (Most-Híd ) lesz.

A volt kormányból beül a parlamenti padsorokba Robert Fico (Smer-SD) volt kormányfő és Robert Kaliňák (Smer-SD) volt belügyminiszter és Lucia Žitňanská (Most-Híd) volt igazságügy-miniszter. Távozik a parlamentből Gál Gábor is (Most-Híd), aki Žitňanská helyett került a tárca élére.

A távozások és érkezések a pótképviselőket is érintették. A parlamentet elhagyja még Darina Gabániová és Milan Mojš, viszont érkezik Mária Janíková (mindnyájan Smer-SD) és Balódi László (Most-Híd), az utóbbi kettőnek még a képviselői esküjét is le kell tennie. Gál Gábor távozásával a Most-Híd parlamenti frakcióvezetői posztja is felszabadult, hogy ki lesz új frakcióvezető, március 23-án döntik el a Most-Híd képviselői.

Gál Gábor: Az igazságra törekszem

Gál Gábor (Most-Híd) új igazságügyi miniszter prioritásai közé a rendőrségi ellenőrzés kérdése, az országos rendőrfőnök megválasztása, az alkotmánybírák megválasztásának szabályai, valamint a régi végrehajtások, illetve a cégregiszter projektjének megoldása lesznek.

„Figyelemmel követtem a minisztérium munkáját, és tudom, hogy egy jól működő vonatra ülök fel. Ebben a helyzetben fontosnak tartom olyan intézkedések előmozdítását, amelyek segíthetnek a helyzet megnyugvásában és az intézmények hitelének visszaállításában” – jelentette ki Gál, aki egyúttal köszönetet mondott Lucia Žitňanskának eddigi munkájáért a tárca élén. Gál kijelentette, a rendőrkapitány megválasztásáról mielőbb beszélni szeretne az új belügyminiszterrel.

Peter Bubla, a tárca szóvivője szerint az új miniszter a hatékonyabb igazságszolgáltatásra törekszik, főleg a cégjegyzék működésének javítására irányuló intézkedésekre. Véleménye szerint számos intézkedés egyrészt tehermentesítheti a bíróságokat az adminisztratív teendőktől, s egyúttal hozzájárulhat a vállalkozói közeg jelentősebb javulásához. A miniszter szeretne visszatérni a régi végrehajtások több mint hárommillió eurós csomagjához, amelyek a végrehajtási rendeletek szabályainak megváltozása után a bíróságokon maradtak, nagy terhet róva ezáltal rájuk.

Kalavská: A saját megfontolásaim alapján vezetem a tárcát

Az új egészségügyi miniszter, Andrea Kalavská (a Smer-SD jelöltje) folytatni szeretné az előző miniszter, Tomáš Drucker által elkezdett munkát.
Mint mondta, Druckertól még nem kapott tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan fogjon a munkához, „mivel minden nagyon gyorsan történt”. „De van saját fejem, azt fogom tenni, amit jónak tartok”– fűzte hozzá a miniszter, aki szerint a tárcánál több dolog befejezetlen maradt.

Tisztségében szeretné közelebbről megvizsgálni a kórházak személyzeti ellátottságát, és szeretné megoldani az egyetemi kórház építésének a befejezését is. Mint mondta, számára mindig a páciens lesz az első helyen.

Kaliňák is átadta a belügyi tárcát Druckernek

Robert Kaliňák volt belügyminiszter szerint a tárca az irányításával sok mukát elvégzett. „Történt egy tragikus eset, amelyre reagálnom kellett. Úgy vélem, a helyzet megnyugvása érdekébe is olyan lépés ez, amely szükségszerű volt, s én elégedetten távozom, azt illetően is, hogy ismerem az utódom munkabírását“ – jelentette ki Kaliňák.

Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása kapcsán Kaliňák megjegyezte, „fontos a nyomozáshoz szükséges nyugalom biztosítása“. Kaliňáknak meggyőződése, hogy az új miniszter képes lesz ezt elősegíteni.

Tibor Gašpar országos rendőrfőnök kapcsán azt mondta, hogy az eredmények a lényegesek, amelyek Gašpar esetében kitűnőek és önmagukért beszélnek.

Az emberek újabb tiltakozó akciókat terveznek a Tisztességes Szlovákiáért

Közben Szlovákia-szerte, de külföldön is újabb tiltakozó akciókat szerveznek a Tisztességesebb Szlovákiáért. A diákok továbbra is azt várják, hogy a kettős gyilkosságot felderítik, valamint alapos és megbízható lépéseket várnak a politikusoktól a tisztességes, biztonságos és igazságos társadalomba vetett bizalom visszanyerésére vonatkozóan.

Pozsonyban eredetileg péntekre is terveztek tüntetést, a szervezők azonban lemondták az akciót, amit az új kormány kinevezésével indokoltak. „A tisztességes emberek tiszteletben tartják az alkotmányt” – hangsúlyozták a szervezők, akik azonban ígérik, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a változásokat, amelyeket az új kormány megígért, azt állítva, hogy kész azokat azonnal megvalósítani.

A pozsonyi akció lefújása ellenére több szlovákiai városban azonban nem maradnak el a tiltakozó akciók, például Besztercebányán, Zsolnán, Kassán, Nyitrán és Eperjesen sem, de tiltakozni készülnek a szlovákok Brünnben, Párizsban és Zürichben is.

(TASR/Felvidék.Ma)