Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

A korrupció olyan betegsége a demokráciának, mint a rák az emberi szervezetnek. Belülről zabálja fel, legyöngíti az immunrendszerét – végső soron pedig megöli. Ugyanígy, ha az emberek naponta szembesülnek a korrupcióval, hogy megfelelő kapcsolatok nélkül nem juthatnak egyről kettőre, vagy pedig a megfelelő helyen le kell adni a sápot, egy idő után rezignáltságba süllyednek, és elhiszik, hogy ezen nem lehet változtatni. Egyszer azonban ki kell mondani, hogy ebből elég, és ez a pillanat most jött el!

Mindezek a gondolatok pedig a legfrissebb borzalom, két fiatal, Ján Kuciak oknyomozó újságíró és a barátnőjének a kivégzése kapcsán ötlöttek fel bennem. Ahelyett, hogy a két fiatal életük nagy napjára készülne, a családjuk készülhet a temetésükre.

A korrupció árnya azonban erre az esetre is rávetül, csakúgy, mint ahogy a politika és a szervezett bűnözés összefonódásának a gyanúja is felmerül, ami már rémísztő feltételezés.

A történet az, amin Ján Kuciak az utolsó időben dolgozott, hogy a calabriai maffia már Szlovákiában is megvetette a lábát. A maffiával összeköttetésbe hozható üzletembereknek vannak vállalkozásaik Kelet-Szlovákiában, köztük mezőgazdaságiak is, és ezek a cégek a valóságosnál nyolcszor nagyobb földterületre vettek fel támogatást. Illetve olyan földekre, melyeket nem is béreltek. Mindezt úgy tehették meg, hogy politikai, sőt kormányszintű kapcsolatokkal rendelkeztek. Egyes smeres képviselőknek még az sem okozott gondot, hogy maffiakapcsolatokkal vádolt üzletemberekkel együtt fotózzák őket.

Az ügyben azonban van még egy furcsaság. Vagy ismerve a rendőrség elmúlt években nyújtott „teljesítményét” nem is annyira furcsa? Ján Kuciak még hónapokkal ezelőtt feljelentést tett a rendőrségen, mert életveszélyesen megfenyegették. Azonban nem vették komolyan, és így védelmet sem kapott.

Ugye emlékeznek még arra az esetre, amikor egy pozsonyi nő bejelentést tett a rendőrségen, hogy az elvált férje életveszélyesen megfenyegette? Az ügyeletes tiszt őt sem vette komolyan, és hazaküldte a szerencsétlen nőt. Otthon aztán a férj végzett vele és magával is.
Akkor a belső vizsgálat az ügyeletes tisztet találta bűnösnek, akit elbocsátottak. Most már azonban egyre világosabb, hogy itt rendszerszintű hibáról van szó, és a bűnösöket sokkal feljebb kell keresni. Hogy konkrét legyek, a sajtótájékoztatókon ott állnak a miniszterelnök háta mögött.