Majális

Hat év után újra lesz Magyar Majális Dunaszerdahelyen, melyet a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya mellett működő ifjúsági csoport szervez nagy lendülettel és lelkesedéssel. Erről beszélgettünk az ifjúsági tanács elnökével, Sátor Veronikával.

Mikor és hol lesz a Magyar Majális?
Dunaszerdahelyen, a Városi Szabadidőparkban, május 8-án.

Honnan jött az ötlet, hogy újra megrendezzék a hat éve abbamaradt majálist?
A Csemadok Országos Tanácsa feladatul adta a területi választmányoknak, hogy lehetőség szerint hozzák létre a választmányok mellett működő ifjúsági tanácsokat. A Dunaszerdahelyi járásban 2017 tavaszán megalakult a választmány mellett működő ifjúsági tanács, mely az alapszervezetekkel, illetve a magyar kultúrát támogató és a mindennapokban megélő szervezetekkel közösen kívánja bevonni a magyar fiatalokat a kulturális életbe. Ennek elérése érdekében úgy döntöttek, felélesztenek egy alvó hagyományt, a Magyar Majálist.

Ki a főszervező és kik dolgoznak a szervezők között?
Az V. Magyar Majális főszervezője az említett ifjúsági tanács és a város önkormányzata.

Sátor Veronika (Fotó: Sátor Veronika)

Milyen programokkal várják a szervezők a nagyérdeműt?
Ha majális, akkor természetesen májusfaállítás. Ebben Nagy Iván lesz a segítségünkre. Az ünnepen a színpadi programok színes palettája mellett változatos előadásokat is látogathatnak az érdeklődők. Megismerkedhetnek a hagyományos magyar harcművészettel, közismertebb nevén barantával, betekintést nyerhetnek a szórványban élő magyarság kultúrájába, önismereti előadásokon és könyvbemutatókon vehetnek részt, de a gyermeksarokban a szülők és a gyermekeik is találhatnak pihentető elfoglaltságot maguknak. A sport is fontos részét képzi a csallóközi életnek, ezért az YBS jóvoltából minifoci-bajnokságra is sor kerül a nap folyamán, hiszen a futball a csallóköziek „határtalan szenvedélye”. A fociimádóknak kedveskedve a MOL Aréna képviselői is részt vesznek az ünnepen. Természetesen kézművesekből, csallóközi ételekből és italokból sem lesz hiány. Az ünnep zárásaként a HaddelHadd zenekar lép színpadra.

Miért fontos ez a rendezvény?
Nem véletlenül választottuk az V. Magyar Majális jelmondatának, hogy „…mi visszük tovább…” Számomra az V. Magyar Majális megrendezése egyet jelent azzal, hogy a hagyományaink a mai fiatalok számára még mindig központi jelentőséggel bírnak. Fontosnak tartom az V. Magyar Majálist azért, mert példaértékű összefogását tükrözi a csallóközi magyar ifjaknak és örökifjaknak.

Mit az ön számára a Csemadok?
Számomra a Csemadok nemcsak egy közösség, hanem egy nagy család. Egy olyan közeg, amelyben fiatalként is van esélyem hallatni a hangomat. Egy biztosíték arra nézve, hogy egyszer a gyermekeim is magyarul olvashatnak, énekelhetnek és álmodhatnak.

Miért vegyen részt a felvidéki, csallóközi magyar fiatal és örökifjú az V. Magyar Majálison?
Egyrészt mindenki számára kellemes tavaszi kikapcsolódást nyújt az ünnep. Másrészt a színes programok között minden korosztály megtalálhatja a számára érdekes és értékes „hangokat”. Az sem mellékes továbbá, hogy a rendezvényre díjtalan a belépés. Szeretnénk, ha a Magyar Majális újra hagyománnyá válna, amihez persze a közösségre is szükség van, hiszen ahogyan azt már több fórumon is hangsúlyoztuk: mindenki segítsége, kreativitása, bármilyen ötlete egy újabb fontos darabja lehet az itteni magyar kultúrának.