A Szemtől szemben portréműsor március 16-án, pénteken 15.30 kezdettel jelentkezik új műsorával az STV2 tévécsatornán.

Volt már könyvelő, bébiszitter, masszőr, de úgy érezte, egyik sem az igazi. 2010-ben végzett a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskolán. Az Autisták munkában elnevezésű program, amelyben részt vesz, lassan a végéhez közeledik. Ez ösztönözte őt arra, hogy ő is polgári társulást alapítson, amely rendezvényeket szervez a nagyközönségnek, nyári táborokat az autista fiataloknak; a fogyatékkal élő gyerekeket és fiatalokat nevelő szülőknek és tanítóknak pedig képzéseket, előadásokat. Megnyugtató számára a fogyatékossággal élők világa: szereti a tiszta őszinteséget, amely árad belőlük, s jól érzi magát velük. Rácz Vince vendége Molnár Ildikó szociális tanácsadó.

A portréműsort március 19-én, hétfőn 9.30 kezdettel megismétlik az STV2 tévécsatornán.