Transzparensekkel a Hvidezdoslav téren (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)

Több ezer ember gyűlt össze pénteken, március 2-án Pozsony belvárosában a Hviezdoslav téren, hogy részt vegyenek a meggyilkolt Ján Kuciak újságíró és élettársa, Martina Kušnírová emlékére szervezett meneten.

Az emberek a térre nyíló utcákat is megtöltötték, a menet öt óra tájban indult meg a Kormányhivatallal szembeni Szabadság tér felé, az útját végig rendőrök felügyelték. A nagy hideg ellenére annyi ember gyűlt össze, hogy megtelt a Szabadság tér, mozdulni is alig lehetett. A menet és a Kormányhivatallal szembeni megemlékező akció is rendbontás nélkül, nyugodt légkörben zajlott.

A Szabadság téri pódiumon Andrej Kiska köztársasági elnök egy mécsessel a kezében arra szólította fel a résztvevőket, hogy egyperces néma csenddel adózzanak a két meggyilkolt fiatal emlékének.

Egy a transzparensek közül (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)

„Az újságíró elleni támadás valamennyiünk elleni támadás. Nem maradhatunk csendben, ennek az országnak joga van arra, hogy becsületes maradjon, én a szabadságot és a tisztességet akarom védelmezni” – jelentette ki Katarína Nagy Pázmány, az emlékmenet egyik szervezője.

A több mint tízezer résztvevő közt különböző életkorú emberek voltak, közülük többen transzparensekkel tiltakoztak Kuciak és Kušnírová képeivel, illetve a „Nem feledünk”, „Golyóval nem lehet az igazságot megölni”, „Nem fogunk hallgatni”, „Don Fico” vagy a „Mafia get out of my country” feliratokkal. De akadtak olyanok is, akik 1989 novemberének szlogenjeit ismétlő feliratokkal érkeztek a térre.

„Az együttérzésünket jöttünk kifejezni az áldozatok hozzátartozóival, de azért is, mert az, ami történt megengedhetetlen, s azzal, ami az országban történik, nem vagyunk elégedettek” – mondták a téren résztvevők közül néhányan.
„Azt akarjuk, hogy Szlovákiában új élet kezdődjön, jobb és nyugodtabb, korrupció nélküli és maffiamentes” – mondták mások.

A résztvevők közt kisgyermekes családok is voltak. „Jobb jövőt szeretnénk a gyerekeinknek, hogy igazságosság legyen itt, hogy kiderítsék a botrányokat, hogy a gyerekeink egy jobb Szlovákiában éljenek” – mondták.

Gyülekeznek az emberek a Hviezdoslav téren (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)

A pódiumról többen is szóltak a résztvevőkhöz – főleg a média képviselői. Beáta Balogová, a Sme főszerkesztője szerint ezt a támadást nem csupán egyetlen újságíró ellen követték el, hanem a többi újságírót is támadták ezzel. „A kollégáim nevében megígérem, hogy folytatni fogjuk azokat a történeteket, amelyeket Ján Kuciak elkezdett” – mondta.

„Párizsból jöttem, hogy elmondjam Önöknek, Pozsony ma a szabadság fővárosa a világon. Ott voltam a Charlie Hebdo szerkesztőségében is, tavaly Máltán, most meg itt vagyok Önökkel, ma mindnyájan Önökkel vagyunk. Az újságírás veszélyben van, készültségi állapotot kell kihirdetnünk, Európában olyan vezetőkre van szükségünk, akik megvédik az újságírók legitimitását. Mindnyájan Jánért!” – jelentette ki Chtistophe Deloire, a Riporterek határok nélkül szervezet igazgatója.

Lukáš Fila, a Denník N vezetője szerint szörnyű és érthetetlen dolog történt. „Hát milyen ország vagyunk? Az a fontos, mit teszünk a félelemmel mi, újságírók és Önök, a nyilvánosság. Az újságírók folytatni akarják a botrányok felgöngyölítését, amit Ján elkezdett. Meg kell mutatnunk az államnak, hogy a nyilvánosság ragaszkodik a tragédia kivizsgálásához és ahhoz, hogy megbüntessék a felelősöket” – mondta Fila.

„Büszke vagyok Önökre, hogy ilyen sokan vagyunk. Harminc évvel ezelőtt álltam ezen a helyen, ahol az első kommunista rendszer elleni tüntetés volt. Az a rendszer megbukott, reméltem, hogy az volt az én utolsó tüntetésem. A két fiatal halálát a korrupció okozta, ami a szabadságunkat veszélyezteti, ha nem védekezünk, újabb halottak lehetnek. A kormányfő évekig támadta az újságírókat, akik a korrupciót támadták. Képtelen volt azt mondani az újságíróknak, hogy „bocsánat” – jelentette ki a téren Martin Šimečka.

Felirat a Dunaj áruházon (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)

A szervezők a Kuciakkal együtt dolgozó Pavla Holcová cseh újságírót is meghívták a rendezvényre, ő azonban nem tudott eljönni, a résztvevőkhöz írt levelét Táňa Pauhofová színésznő olvasta fel. „Nem lehetek itt Önökkel, az utóbbi napokban csak korlátozott mértékben megyek ki otthonról a saját biztonságom érdekében. Jánt öt éve ismerem, az utolsó ügyön 18 hónapig dolgoztunk együtt. Már csak kevés hiányzott, hogy készek legyünk vele…” – írta Holcová levelében.

„A gyilkosság megmutatta, hogy a demokrácia veszélyben van, Ján Kuciak jó ember volt, szerette volna jobbá tenni ezt az országot. A munkáját befejezzük. Nemcsak mi, újságírók, hanem mi, mindnyájan. Képesek vagyunk megmenteni ezt az országot” – mondta beszédében Árpád Soltész oknyomozó újságíró.

A megemlékezés végén Juraj Benetin a Korben Dallas együttesből elénekelte a szlovák himnuszt, amit a tízezres tömeg vele együtt énekelt.

Vonul a tömeg a Szlovák Nemzeti Felkelés terén át (Fotó: Dunaszky Éva/Felvidék.ma)

(TASR/Felvidék.ma)