Dunaszerdahelyen lépett fel az Ifjú Szívek Táncszínház (Fotó: Sziklai Krisztina/Felvidék.ma)

A „Hetvenhét verbunk a végekről” alcímet viselő előadást 2017-ben mutatta be az Ifjú Szívek Táncszínház, melyet most áprilisban turnéztatnak. A közel 20 előadást magába foglaló turné negyedik helyszíne volt Dunaszerdahely.

A produkció a dunaszerdahelyi színházi bérlettel rendelkezők számára ajándék előadás volt, így ingyenesen megtekinthették. A Hégli Dusan által koreografált és rendezett 60 perces előadás célja, hogy bemutassa a verbunkos tánc hagyományait.

„A Határon túli nemzeti tánc Felvidék, Erdély, Kárpátalja és a Partium területein gyűjtött archív filmfelvételek alapján nyújt hiteles és átfogó képet az egykori verbunkos hagyományokról. Az előadás 60 perce alatt nyomon követhetjük, hogyan épült be az új stílusú tánc az egyes nemzeti kultúrák régi stílusú táncai közé és milyen formákban folklorizálódott a csárdás, a verbunk és a népies műdal Közép-Európa területén” ‒ olvasható a darab ismertetőjében, melyet maga a rendező is elmondott az előadás kezdetén.

1715-ben a pozsonyi országgyűlés és a bécsi udvar hosszas tárgyalásait követően törvényerőre emelkedett az állandó közös hadsereg felállítása. Mindez hozzájárult a bécsi udvar érdekeit szolgáló ezredek számának megnövekedéséhez, megkezdődött a szabad és erőteljes toborzás.

A verbunkos tánc tulajdonképpen a Verbung Kommandók tevékenységének egyik meghatározó eszközeként terjedt el és épült be fokozatosan a reformkor idején egységes kulturális értékként a hagyományos falusi tánc- és zenekultúrába egész Közép-Európában.

A verbunkos ( Werbung) német eredetű szó, mely édesgetést, fogadást, toborzást jelenet. A tánccal és zenével való verbuválás lényege az volt, hogy a magyar parasztlegényeket katonai szolgálatra toborozza. A zene tempója váltakozó gyors, lassú. Táncfigurái virtusosak. Az előadás fergeteges volt. A látvány, a világítástechnika, a tánc és a zene tekintetében is profi. Az óriási tapsviharok megérdemelten zúgtak a táncok után. A csodálatosabbnál csodálatosabb viseletekben bemutatott táncblokkokat zenei átkötések fűzték egybe.

A nézőközönség egy kiváló néptáncelőadást láthatott a profi Ifjú Szívek Táncszínház előadásában, mely színvonalas kulturális élményt biztosított mindenki számára, függetlenül attól, hogy szakmabeli volt-e a néző vagy sem.

A tánckar:
Gálik Klaudia, Gyenes Barbara, Gyűrösi Anna, Makó Tamara, Marsal Margaréta, Sebő Veronika, Sládečková Katarína, Oláh Eszter, Varsányi Ágnes, Varsányi Zsófi, Baranyai Viktor, Botló Ákos, Botló Gergely, Brusznyai Erik, Domján Máté, Gálik Gábor, Lantos András.

A zenekar:
Hegedűs Máté, Király Miklós, Koncz Gergely, Hegedűs Gergely, Király Tamás, Kuti Sándor.

További előadások:
április 20., 19.00, Csallóközcsütörtök, április 22., 17.30, fél, április 23., 10.00 és 19.00, Vágsellye, április 24., 10.00, Vásárút, április 25., 10.00 és 19.00, Zselíz, április 26., 11.00 és 19.00, Ógyalla, április 27., 10.00, Kéménd és április 27., 19.00, Bény