A templomhajó déli oldalának egy magasan álló falcsonkja, amelynek mindkét oldalán látszik az ablakok helye (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Az ásatások során már néhány kincs előkerült, amelyek alapján lehet az épülettel kapcsolatosan bizonyos megállapításokat tenni. Tizenötödik századi zsindelyszögek, az eredeti padló égetett téglái, ritka, mintás padlótéglák, újkori temető, a pálos szerzetesek csontjai és középkori faragott kövek, freskótöredékek kerültek elő.

A magyar kormány segítségével a Gombaszögi Nyári Tábort szervező Sine Metu Polgári Társulás 2017-ben megvásárolta azt a területet, ahol két jelentős történelmi emlék, a soha fel nem tárt középkori pálos monostor és a rokokó stílusú kúria is található.

A kéthektáros területet teljesen benőtte a bozót, a kolostor gyakorlatilag megközelíthetetlen volt. Így nekiálltak és kitakarították a területet. Bár forrást nem találtak hozzá, de 2018 áprilisában megkezdték a pálos kolostor feltárását. A kincsek kutatásában a Gömör-Kishonti Múzeum, az ELTE Régészeti Tanszéke és az esztergomi Balassa Múzeum régészei és szakértői segítenek.

„Ma van a kilencedik munkanapunk. Nagyon jól haladunk. A templomhajó egyharmadát feltártuk. A föld két méter magas falakat rejtett, úgyhogy kivehető az épület sziluettje. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy majd hétszáz éves magyar műemléket, egy magyar pálos monostort, illetve annak a templomát áll módunkban feltárni. Külön örülök annak, hogy egy nyolcszögletű ágyútornyot is találtunk. A feltárásokat közel három évre tervezzük, idén a templom, jövőre maga a monostor épülete kerül sorra, és remélhetőleg ezt a műemléket be tudjuk majd mutatni a nagyközönségnek, és például a lucskai templomromhoz hasonlóan egy látogatható műemlék lesz” – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak Orosz Örs.

Balról Botoš Alexander és Orosz Örs (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
Jelenleg több mint harminc önkéntes vesz részt a feltárásban

Az ásatás első szakaszában kiásták a középkori templomhajó egy részét és megtalálták az eredeti járószintet is.

„Most a templomra és a körülötte levő területre összpontosítunk. Egyelőre a templomhajó egy részét sikerült feltárnunk. Négy próbaásást nyitottunk, s a templom eredeti alapjait sikerült megtalálnunk, amelyek két és fél méter mélységben vannak. Főleg kerámiadarabokat, különféle szögeket, boltozati kőbordákat és sok emberi csontot találtunk, mivel a templomban valamikor temetkeztek” – tudtuk meg Botoš Alexandertől, a Gömör-Kishonti Múzeum munkatársától.

A leletmentés május 8-ig tart, önkénteseket is várnak

Mordovin Maxaim, az ELTE Régészettudományi Intézete adjunktusának véleménye szerint a 14. századi pálos kolostor ‒ amelyet később a Bebekek átépítettek ‒ értéke soha nem volt kétséges.

„Ez egy kiemelkedő műemlék, történelmileg is, és maradványaiban is. Nem olyan látványos, mint az okolicsnói ferences kolostor, vagy más, jobb állapotban megmaradt épület, de történelmileg jelentős, és nagyon szép helyen van. Gyakorlatilag most kezdjük elérni azokat a szinteket, amelyek ténylegesen a pálos kolostor korából származnak. Az eddig feltárt leletek a kolostor pusztulását követő időszakból valók, és most kezdődik az igazi középkor. Ami a közvélemény számára izgalmas lehet, az a Bebekekhez kapcsolódó kolostori élet, amit ezután fogunk kideríteni az Eötvös Lóránt Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus egyetem hallgatóival” – magyarázta az adjunktus.

Találtunk valamit? (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
A jelenlegi nagy, sima terület „Bebek kemping” lesz

Akik a csendet, a nyugalmasabb táborhelyet kedvelik, és szeretik az egyenes terepet, azoknak ajánlható lesz ez a második kempingrész, amely egyelőre infrastruktúra nélkül, de bekerített kempingként létesül a pálos kolostor melletti területen.

„Szeretnénk itt programokat szervezni, annak ellenére, hogy nem lesz még úgy kiépítve, nem lesz lekövezve, de a hely szelleme itt nagyon erősen érezhető. Terveink szerint itt tartanánk a tábor megnyitóját is. Ezen a területen kerül majd elhelyezésre a két szútori harang, amelyek számára hamarosan elkészül a fából ácsolt harangláb” – tudtuk meg Orosz Örstől.

A napokban a Csemadok országos főtitkára, Görföl Jenő is kilátogatott az ásatásokra, és terveik szerint már a 60. Gombaszögi Kulturális Ünnepély programjába is beépül a helyszín, egy hangversenyt rendeznek majd a területen.