Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Negyedik évfolyamába érkezett a Komáromi Nyár, melynek legfőbb célja, hogy a közkedvelt, turisták ezreit is vonzó Komáromi Napokat követően se ürüljön ki a belváros és „Komárom visszaszerezze régi rangját” – fogalmazott Keszegh Béla alpolgármester a mai sajtótájékoztatón, ahol az eseménysorozat főszervezői és társszervezői mutatták be programjaikat.

A Komáromi Nyár nem marad Lehár nélkül

A Lehár Ferenc Polgári Társulás, csatlakozva a Komáromi Nyár rendezvényéhez, vasárnaponként várja a zenét kedvelőket a Klapka térre. Idén azonban kétnapos Lehár gasztro-, sör- és zenefesztivállal veszi kezdetét a mára már hagyományosnak tekinthető Lehár Nyár. Június 30-án szombaton, és másnap, július 1-én vasárnap családi programokkal várják a belvárosba érkezőket:lesz íjászkodás, mesevár, gyereksarok, irodalomterápiás gyerekműsorok, és mindemellett szombaton a Bitango Együttes lis fellép, vasárnap pedig fúvósok adnak térzenei koncertet a Concordia énekkarral. Klemen Terézia, a társulás elnöke elmondta, a Lehár Nyár programjain a legkülönbözőbb zenei műfajokkal szórakoztatják a közönséget, az operettől a dzsesszig, sőt idén még orgonakoncertet is terveznek a Szent András bazilikában. A társulás elnöke reményei szerint az előző évekhez hasonlóan a népszerű operaénekes, Miroslav Dvorský zárja a Lehár Nyár rendezvénysorozatot augusztus 26-án.

A Városi Művelődési Központ szintén csatlakozott a Komáromi Nyár rendezvénysorozathoz – derült ki a sajtótájékoztatón. Az intézmény igazgatónője, Varga Anna elmondta, július 26. és augusztus 4. között rendezik meg a XXI. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzust a Camerata Comorra Polgári Társulással közösen. A mestertanfolyam zongorahangversenyére a Duna Menti Múzeum dísztermében augusztus 3-án kerül sor, este hét órakor – tájékoztatott Varga Anna. A Kamarazenei Mesterkurzus záróhangversenyét augusztus 4-én a Tiszti pavilonban, szintén este héttől rendezik meg – tudtuk meg.

Sokat ígérő júliusi és augusztusi szombatok

A főszervezők nevében Ferenczi Zsolt ismertette a júliusi és augusztusi programokat, kezdve július első szombatjával, amikor igazi, egész estés zenei csemegével várják a Komáromi Nyár látogatóit a VI.Bástyában. A Jazz és Bor a bástyák alatt elnevezésű programban Tóth Vera együtt lép fel a Budapest Jazz Orchestra-val, Magyarország legnépszerűbb big bandjével. Verával közös műsorukban felcsendülnek Cserháti-dalok, de olyan klasszikusok is, mint Ray Charles, Natalie Cole, vagy Gerschwin darabjai – nyilatkozta Ferenczi Zsolt.

A következő júliusi hétvégén, 14-én már a Tiszti pavilon udvarában Bereczki Zoltán, EMeRTon-díjas zenész, énekes ad koncertet. Kovács Dávid, az önkormányzat idegenforgalmi bizottságának elnöke elmondta, szombatonként már délután 16 órától jöhetnek a kisgyermekes családok a Tiszti pavilon udvarára, ahol a legkisebbeknek a tavalyi évhez hasonlóan légvárral, arcfestéssel kedveskednek.

Július 21-én már reggeltől várják a belvárosba és a Tiszti pavilon udvarában a Komáromi Animátorok az általános- és középiskolás korosztályt hagyományos, egész napos nyári táborukba – tájékoztatott Jana Aradská, az ifjúsági szervezet képviseletében.

Ezen a napon a Vág folyó melletti Csárda parkolójában a veterán autók szerelmesei találkozhatnak. Józsa Lajos a szervezők nevében azt ígérte, hogy igazán különleges, autóérdekességeket is bemutatnak ingyenes rendezvényükön, amelyet első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendeznek meg.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy új szervezőcsapat vette át a Lake Up 2018 fesztivált a Holt-Vág mellett. A hetedik évfolyamába lépő fesztivált idén háromnaposra bővítik: július 26-27-28 között fellép többek között Kállay Saunders, Desmod, Kis Grófó, Zoltán Erika, Geszti Péter és sokan mások. Ján Bottyán szervezőként úgy fogalmazott, idén az élő koncertekre helyezik a hangsúlyt és első alkalommal sátorozni is lehet majd a fesztivál területén. A családokról, gyermekekről sem feledkeznek meg: a három nap alatt sportrendezvényeken vehetnek részt a kicsik és nagyok, de elhozzák Magyarország legnagyobb légvárát és hőlégballon is felemelkedik majd a Holt-Vág mellől ezen a hétvégén. Bővebb információkat a rendezvény honlapján találnak olvasóink. 

A Komáromi Nyár első augusztusi szombatján, a Tiszti pavilon udvarában 4-én este héttől Swingless Junior Big Band egész estés koncerttel szórakoztatja a zenekedvelőket. Augusztus 11-én Horváth Tamás, augusztus 18-án pedig a Jazz Eldorado elnevezés alatt adnak egész estét koncertet komáromi művészek a belváros patinás koncerthelyszínén. Az augusztusi szombatok a VI-os Bástyában érnek véget: 25-én a Peet Project lép fel. A nemzetközi hírű, magyarországi pop-funk-jazz zenekar különlegessége, hogy a frontember Ferencz Péter „Peet” hegedűjátéka egyenrangú szerepet kap a műfajra jellemző szólóhangszerekkel. Ferenczi Zsolt hangsúlyozta, a VI. Bástya szabadtéri színpadán a nyitó és záró koncertekre belépőjegyet kell váltani. Ingyenesek azonban a Tiszti pavilon udvarán rendezett hangversenyek, illetve a Klapka téren megvalósuló Lehár Nyár koncertjei.

A Komáromi Nyár részletes és pontos programját az érdeklődők megtalálják a rendezvény közösségi oldalán.