A DAC az utolsó pillanatig elszántan küzdött az egyenlítésért (Fotó: ON)

Dunaszerdahelyen, a MOL Arénában 10 226-an tekintették meg a Fortuna Liga utolsó előtti fordulójában a hazai DAC és a Slovan elleni összecsapást.  Az ünneplés még (dobogó és Európa-kupa) várat magára.

A DAC utolsó hazai meccsén a kezdőrúgást a Tankcsapda frontembere, Lukács László rúgta. Óriási hangulat volt a stadionban, a közönség az elejétől végéig hajtotta a csapatot. A vendégek kapusa – sajnos – remek és szerencsés napot fogott ki, az első félidőben leggyakrabban Bayo veszélyeztette a kapuját. Az első félidő utolsó percében született a mérkőzés egyetlen gólja, amikor szögletet követően Bozsikov fejelte a labdát a hálóba.

A B-közép a vereség ellenére is gyönyörű koreográfiával köszöntötte a csapatot (Fotó: ON)

A szünet után a DAC mindent megpróbált az egyenlítésért, a Slovan pedig húzta az időt és töredezte a játékot. A sárga-kékek több nagy helyzetet is kidolgoztak, ám a Fortuna nem állt melléjük. Marco Rossi a mérkőzés utolsó negyedére még a sérüléséből épp felépült Pačindát is pályára küldte, de csak nem jött az egyenlítés. Az utolsó percben a kapufa mentette meg a Slovan hálóját Divkovič elől.

A DAC a következő összaállításban játszott: DAC: Macej – Záhumenský, Šatka, Koštrna – Davis, Simon, Ljubičić, Zsivkovics (81. Almási), Herc (60. Divković) – Bayo, Vida (68. Pačinda)

Az egygólos vereség után is lelkesen ünnepelte csapatát a közönség
Helyzetből nem volt hiány (Fotó: ON)

Marco Rossi érthetően nagyon szomorúan nyilatkozott a meccs után. „A Slovan három pontért jött ide, és bár mi mindent megtettünk a győzelemért, egy hibánk után mégis övék lett a dicsőség. Bízom benne, hogy egy hét múlva a Zsolna ellen is így fogják majd akarni a sikert. Mi irányítottuk a játékot, nekik csak pár perc fölény jutott. Mégis egy helyzetből szereztek gólt, ezért ne feledjük: a Slovan, az Slovan. Teljesen más az anyagi keretük, más minőséget képviselnek a játékosaik és más lehetőségeik vannak. Ha nem sikerül kivívni az Európa-ligás indulást, akkor elsőként nekem, majd engem követően a játékosoknak, a stáb többi tagjának és a vezetőknek sem marad más hátra, minthogy a Dunába ugorjunk. (fcdac.sk)”

Marco Rossi érthető módon elkeseredetten nyilatkozott a mérkőzés után (Fotó: ON)

A szlovák futball helyzetét és komolyságát(?) jól jellemzi a párhuzamosan zajló Zsolna – Nagyszombat meccs, melyen a bajnok nagyszombatiak 6:0-ás, szégyenteljes vereséget szenvedtek, a Trencsén pedig 3:1-re nyert a Rózsahegy ellen. Egy fordulóval a vége előtt a Slovannak (2.) kétpontos előnye van a DAC (3.) ellen, akiket egy ponttal lemaradva a zsolnaiak követnek. A második, harmadik és negyedik hely sorsa az utolsó fordulóban dől el. A DAC Rózsahegyre látogat, ha győz, a Slovan-Zsolna mérkőzés eredményétől függetlenül dobogós.

Ilyen nézőszámot “produkálni” a Fortuna Ligában csak a DAC képes (Fotó: ON)