(Fotó: pravda.sk)

Beleegyezett a koalíció a tanulók ingyenes étkeztetésébe. A Pravda napilap értesülései szerint az SNS és a Most-Híd is egyetértett a Smer javaslatával, hogy az óvoda utolsó évében és az alapiskolákban a következő iskolaévtől kezdődően ingyenesen étkezhessenek a gyerekek. Az intézkedés havi 25 eurós megtakarítást jelent a szülőknek.

A koalíciós egyezséget a kérdésben Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter erősítette meg a Pravdának. De állítólag a Most-Híd is teret kapott a javaslatai számára, a párt szóvivője, Debnár Klára szerint intézkedéseket készítenek elő az iskolabuszok támogatására és a hatévesnél nem idősebb gyermekek után járó adóbónusz duplájára emelésére is. A szóvivő szerint ezekre az intézkedésekre összesen 80 millió eurót fordítanának.

A javaslat szerint minden gyermek – tekintet nélkül szüleik anyagi helyzetére – ingyenes ebédet kapna az óvoda utolsó évfolyamában és az alapiskolákban, így az intézkedés összesen több mint félmillió gyermeket érintene, akiknek az állam 1,20 euróval járulna hozzá az ebédjükhöz az iskolaév minden tanítási napján. Az ingyenes ebéd összesen évi 106 millió eurójába kerülne az államnak, s ez azt jelenti, hogy egy-egy család, akinek iskolaköteles gyermeke van, évi 250 eurót spórolhatna meg ezzel. Két tanköteles gyermek esetében ez az összeg 500 euró lenne egy tanévre számítva.

A pénzt a települések a diákok száma alapján kapnák. Jelenleg a diákoknak csupán a kétharmada ebédel az iskolai étkezdékben, s a lemondott ebédek esetében is, például ha megbetegszik a gyermek, a fenntartónál maradna az összeg, amit az étel minőségének javítására fordíthatnának, vagy a hiányzó gyerekek ebédjét a rászorulóknak adhatnák. A Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének felmérése szerint Szlovákiában jelenleg minden ötödik gyermeket veszélyeztet családjának szűkös anyagi helyzete.

Az ingyenes ebédek paragrafusba öntött változatán már dolgoznak a munkaügyi tárca szakemberei, jelentette ki a minisztérium szóvivője, Michal Stuška, a részletek ismertetését azonban még korainak tartja. A javaslat őszre ölthet törvényi formát, és parlamenti elfogadása esetén a jövő évtől léphet érvénybe. Jelenleg az állam csak a hátrányos szociális helyzetű gyermekek étkeztetéséhez járul hozzá, gyermekenként és ebédenként egy euróval, illetve 35 centtel minden más ételhez egy napra számítva. Az eddigiek szerint azonban legfeljebb 1 eurós támogatást kaphat a gyermek az államtól a napi étkeztetéséhez.

„2017-ben az étkezési támogatásban részesült havi átlagos gyereklétszám 53 393 volt” – jelentette ki Stuška. Tavaly ezek a gyerekek több mint 8,3 millió eurós étkezési támogatást kaptak, miközben a legtöbb támogatás Eperjes, Kassa és Besztercebánya megyébe ment, a legkevesebb pedig Pozsony és Trencsén megyébe.

Csökkenti a koalíció a kisgyermekes családok adóját

A kormány új szociális csomagja a családoknak kedvez. Ennek egyik intézkedése az adóbónusz megduplázása a gyerekek hatéves koráig, ami csökkenti a szülő adóját, és mintegy 22 euróval megnöveli a nettó bérét.

A szóban forgó adóbónusz mintegy 300 ezer gyermek szüleit érinti. Az új csomag szerint a szülő az eddigi havi 21,56 euró helyett ezután 43,12 eurót számolhat le az adójából, ami azt jelenti, hogy évente összesen 517,44 eurót írhat le az adójából. Abban az esetben, ha a szülőnek két hatévesnél kisebb gyermeke van, ez az összeg évente több mint ezer euró lenne. A hatévesnél idősebb gyerekekre továbbra is évi 258,72 eurót számolhatna le a szülő az adójából. Adóbónuszra azok jogosultak, akik évente legalább a minimálbér hatszorosát megkeresik – ebben az évben ez az összeg 2 880 euró.

Az adóbónusz növelését a Most-Híd indítványozza, ami mintegy 80 ezer eurót jelent majd a fizikai személyek adóbevételeiben, amely az önkormányzatokhoz vándorolna. Másrészt viszont a települések bevételei az utóbbi években folyamatosan növekednek. Ebben az évben körülbelül 2,5 milliárd eurót kellene kapniuk az adókból, ami 150 millió euróval több a tavalyinál.

(Pravda/Felvidék.ma)