Párkány városa és környéke számára a 2000-2001-ben újraépített Mária Valéria-híd volt az összetartozás első jele. A szabad kölcsönös átjárás olyan természetessé tette a napi különböző célú látogatást, mint elődeink idejében.

Majd az Esztergomi Körzeti Televízió jóvoltából mára felépült az a szellemi híd is, amely a múlt és jelen eseményeinek kétparti közvetítésével nemcsak az összetartozást erősíti, hanem a jövőt is építi. Az Esztergomi Körzeti Televízió 1986-ban indult zártláncú kábeltelevíziós műsorszolgáltatás céljával.

A Bihari Antal egyéni vállalkozó által működtetett helyi vezetékes televízió 2004. november 7-től sugárzó műsorszolgáltató, 1994-ben megkapta stúdióalapítási engedélyét, az ORTT nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítette, majd az NMHH 2011. december 20-i döntésével közösségi műsorszolgáltatónak nyilvánította. A 2013-ban végrehajtott digitális átállással Komárom-Esztergom megye egyetlen földi sugárzással is működő televíziójává vált.

„Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minden nézői igényt kielégíteni. A törvényeknek megfelelően műsorunk a napi politikától független, ezzel elősegítve, hogy a helyi kultúra és demokrácia jól működő és megbecsült fóruma legyen. Célunk, hogy több évtizedes tapasztalatunkat felhasználva, a szakmai és műszaki színvonalat folyamatosan fejlesztve minél jobban megfeleljünk a változó igényeknek és a fokozódó elvárásoknak” ‒ mondja Bihari Antal.

Azon felül, hogy szolgáltatásukkal igyekeznek a belföldi térségi programokat napirendre tűzni, Bihari Antal vagy húsz éve állandó résztvevője a Duna bal partján lévő települések különböző programjainak. Falunapokat, megemlékezéseket, óvodák, iskolák ünnepeit, hagyományőrző programjait rögzíti Párkány és környékének mintegy 40 kilométeres körzetében. Az itt készített felvételeket egy héten keresztül tekinthetik meg a Duna mindkét oldalán. Sőt, alig fél éve átveszi a dél-szlovákiai kábeltévék programjait is, aminek köszönhetően Losonc, vagy Csallóköz kulturális életébe is betekintést nyújt a magyarországi nézőknek is.

Bihari Antal KTV szolgáltatásával szinte missziós küldetést teljesít, s az összetartozás egyik vizuális szimbóluma lett: a közvetítéssel egy nagy térséget, az egykori Esztergom vármegyét köti össze, hozza közel.

Pogány Erzsébet temetésére Somorjára is elutazott és a Felvidék Nagyasszonya végső búcsúztatóját az ő közvetítésével Párkányban és környékén is megtekinthették a nézők.