(Fotó: TASR)

Danko szerint a képviselői bérstopja még mindig érvényes. A parlament elnöke arra vár, hogy a pénzügyi tárca előáll végre a törvénnyel, amely egyszer s mindenkorra megoldja ezt a problémát. A minisztérium azonban azt állítja, hogy a képviselői bérek kérdése a törvényhozó testület kezében van.

A képviselők bérének minden évben emelkedniük kellene, ám a parlament a pénzügyi válság óta az év végén szavazással mindig befagyasztja azt. Tavaly azonban kicsit másként történt a dolog, a koalíciós képviselők egy része nem szavazta meg a bérek befagyasztását, ami csaknem kormányválsághoz vezetett. Robert Fico akkori kormányfő a kérdés kapcsán ráadásul a kormány iránti bizalomról szóló szavazást is meglebegtette.

Végül aztán nem fagyasztották be a béreket, hanem szimbolikus 1 euróval megemelték azokat azzal a kitétellel, hogy végre rendszerszintű megoldást kell hozni az ügyben. Ám a koalíció ma sem áll semmivel sem közelebb a kérdés megoldásához, mint tavaly év végén, és Andrej Danko házelnök legújabb kijelentései alapján ez az állapot nagy valószínűséggel a választási időszak végéig fennmarad.

„Az én bérstopom még mindig érvényes, mert a pénzügyminisztérium átfogó törvényére várunk, amely megoldaná a teljes állami szféra bérezésének kérdését” – jelentette ki Danko az Aktuality.sk portálnak készült interjúban. A pénzügyi tárca azonban azt üzente a parlamenti testületnek, hogy ez nem az ő ügye. „Továbbra is azon a véleményen vagyunk, hogy az alkotmányos tényezők bérezésének kérdése a politikai pártok parlamenti képviselőinek a kezében van” – jelentette ki a kérdés kapcsán a pénzügyminisztérium szóvivője, Alexandra Goghová.

A Most-Híd az év végéig megoldást akar

Danko szavaival szemben nyilvánult meg a koalíciós partner, Most-Híd is. A legkisebb koalíciós párt elnöke, Bugár Béla ugyanis még múlt év őszén azt forszírozta, hogy érjen már véget a képviselői bérek minden év végén történő befagyasztása, és találjanak erre más megoldást.

Bugárék javaslatát azonban a koalíciós tanács nem támogatta, és a kormány az év végén megint csak elküldte a parlamentbe a bérbefagyasztásra vonatkozó javaslatát.
A tavaly év végi lázadás eredménye a képviselői bérek ugrásszerű, mintegy bruttó ezer euróval való megnövekedése lehetett volna, végül azonban a képviselőknek sikerült kompromisszumra jutniuk, és szimbolikus egy euróval emelték csak a képviselői béreket. Egy Pozsonyon kívüli képviselő bruttó bére jelenleg körülbelül 3,5 ezer euró.

A javaslatot visszavonták

A bérezés szabályait, amitől jelenleg a köztársasági elnök, a bírók, ügyészek, illetve a Számvevőszék és a Nemzetbiztonsági Hivatal elnökének bére is függ, a parlament májusi ülésén kellett volna meghatározni, erre azonban nem került sor, a kormány visszavonta ugyanis a javaslatát, amely erre a kérdésre vonatkozott volna.

A bírók és az ügyészek esetében az Alkotmánybíróság még 2015-ben alkotmányellenesnek ítélte a béreik befagyasztását. Hasonlóképpen járt el Jaromír Čižnár beadványára ez év áprilisában a Számvevőszék és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetői, de az ombudsman, illetve a gyermekekért és a fogyatékkal élőkért felelős biztosok esetében is.

Ha a képviselők az év végéig nem egyeznek meg a megoldásban, és nem akarják, hogy a béreik ugrásszerűen megemelkedjenek, újra a bérbefagyasztáshoz kell folyamodniuk. Ezt az eljárást azonban az SaS ellenzi. „Nem támogatjuk a bérbefagyasztást, mivel ez nem rendszerszintű intézkedés” – jelentette ki a liberális párt alelnöke, Ľubomír Galko. Csak egy olyan javaslatot hajlandók megszavazni, mondta, amely beállítja az alkotmányos tényezők bérezésének rendszerszintű szabályait.

(Aktuality.sk/Felvidék.Ma)