Angela Merkel (Fotó: novinky.cz)

Vezető cseh politikusok szerdán bírálták és visszautasították Angela Merkel német kancellár kijelentését, miszerint a németek 2. világháború utáni kitelepítésére nem volt semmiféle politikai vagy erkölcsi igazolás.

„A németek kiűzése és menekülése elsősorban a németek által kiváltott 2. világháború és a nemzetiszocialista diktatúra kimondhatatlan bűncselekményeinek közvetlen következménye volt” – jelentette ki a német kancellár szerdán Berlinben a menekültek napján elmondott beszédében. „Ez azonban semmit sem változtat azon, hogy a kiűzésre nem volt sem erkölcsi, sem politikai igazolás” – szögezte le a kereszténydemokrata politikus, aki ezekkel a történelmi eseményekkel kapcsolatban „keserű igazságtalanságról” beszélt. Angela Merkel szavait a cseh közszolgálati televízió idézte. A kancellár rámutatott: a kitelepítések idején kétmillió ember halt meg, további milliók pedig elveszítették otthonaikat, vagyonukat, barátaikat és egy, a háború által elpusztított országban kellett új életet kezdeniük.

Miloš Zeman cseh államfő „mélyen nem ért egyet” a német kancellár kijelentésével, miszerint a kiűzésre nem volt sem erkölcsi, sem politikai igazolás.

„Az elnök reagálása: mély egyet nem értés” – tolmácsolta Zeman álláspontját szóvivője, Jiří Ovčáček. A szóvivő emlékeztetett, hogy a németek kitelepítését a közép-európai országokból 1945 nyarán a potsdami nagyhatalmi konferencia jóváhagyta.

Viszont azt a csehszlovák követelést, hogy a németekkel együtt a magyarokat is telepítsék ki az országból, a nagyhatalmi konferencia elutasította, nem hagyta jóvá. A magyarokról a mostani nyilatkozók sem beszéltek.

Hasonló módon bírálta Merkel szavait Andrej Babiš cseh kormányfő, aki szerint a kancellár kijelentése teljességgel elfogadhatatlan.

„Visszautasítom, főleg most, hogy a (Reinhard) Heydrich prágai náci helytartó elleni merénylet utáni terrorra emlékezünk. Lidice, Ležáky elpusztítása és a cseh ejtőernyősök meggyilkolása iszonyatos volt. Úgy látom, Németországban egy belső harc folyik és nagyon szerencsétlen tény, hogy felszaggatják a régi sebeket, amelyek számunkra elfogadhatatlanok” – húzta alá Andrej Babiš.

A cseh külügyminisztérium szintén visszautasította Angela Merkel kijelentéseit, de megjegyezte: azokat abban az összefüggésben kell értelmezni, hogy a menekültek napján hangzottak el.

„Nem a németek szomszédaival való vitáról van szó, s a kijelentés nem kérdőjelezi meg a cseh-német nyilatkozatot sem. A nyilatkozat lényege, hogy megállapította az események történelmi sorrendjét és hogy mindkét fél elutasítja a múlthoz köthető jogi követeléseket. Az események erkölcsi értékelésére mindenkinek joga van, a német kancellárnak is” – olvasható a cseh diplomácia nyilatkozatában.

A 2. világháború után Közép-Európából – egyebek között Csehszlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is – mintegy 12-14 millió németet telepítettek ki. Prága és Berlin az ügyet politikai szempontból kormányszinten az 1997-ben aláírt cseh-német nyilatkozattal zárta le.