Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma

A nyár a vidéki emberek számára a sok kerti munka mellett a  pihenés, a szórakozás, a vakációzás idejét is jelenti. A kistelepülések lakói is várják a helyi szabadtéri programokat, amelyek sok esetben egyetlen nagyobb falunapi rendezvénnyel kimerülnek. A Bodrogközben talán nincs is olyan település, ahol évek óta ne szerveznék meg a falunapot.

Általában egynapos rendezvényről van szó, amikor a falu apraja-nagyja együtt szórakozik a szabadtéri rendezvényen, ahonnan nem hiányozhat a lakosság megvendégelése, egy-egy sztárfellépő, és az utcabál sem. Ez a hagyományos forgatókönyv. Van azonban néhány helyen ettől eltérő, több naposra tervezett nyári falunapi vigasság is, ahol a program is igényesebb.

Jó példa erre Bodrogszentes, ahol a program három napig, péntektől vasárnapig tart. Színházi előadással nyitják pénteken, gulyásfőző versennyel, a helyi oktatási intézmények műsorával, sztárfellépőkkel és utcabállal folytatják szombaton, és hálaadó istentisztelettel zárják vasárnap a helyi református templomban a falunapi programot. A hagyományokhoz híven az idén is július utolsó hétvégéjén tartották a rendezvényt, ami a településen igazi népünnepélynek számít, melyhez illően senki nem akar kimaradni a rendezvényből. Készülnek rá, fontos, hogy ott legyenek, együtt szórakozzanak. Néha az az érzése az embernek, hogy szinte nem is az a lényeg, hogy milyen program van, az emberek mindenképpen kimennek a sportpályára, hogy együtt szórakozzanak.

A program színvonalát emeli, hogy a falunapi rendezvényt már évek óta színházi előadással nyitják pénteken este. Nagy dolognak számít ez azért is, mert a környékbeli településekre (2-3 település kivételével) már a megye egyetlen magyar színházát, a Tháliát is ritkán hívják meg, azzal az indoklással, hogy nincs rá igény, az emberek nem mennek el, vagy kevesen mennek el a színházi előadásra.

Bodrogszentes minden évben rácáfol erre. A színházi előadásokra ott mindig megtelnek a széksorok. Szép gondolat a faluvezetés részéről, hogy teret ad egy hivatásos, vagy éppen amatőr színtársulatnak arra, hogy előadásukat tájelőadás keretében mutassák be.

Az idén a sátoraljaújhelyi Latabár Teátrum vendégszerepelt Bodrogszentesen, a Mamma mia! című musical előadásával. A szórakoztatáson túl a színtársulat vendégszereplésének több más tanulsága is lehet a bodrogköziek számára. A színtársulat ugyanis egy korábban működő csapat újratoborzása, bővítése által jött létre, lelkes amatőr színjátszók, és két vezetőjük – Schweitzer Tamás koreográfus és Jászter Beáta dramaturg, akik a darab rendezői is egyben – tenni akarásának köszönhetően. Céljuk, hogy újra gyökeret verjen Sátoraljaújhelyen az amatőr színjátszás. Egy-egy ilyen kezdeményezés a bodrogközi kistelepülések kulturális életét is színesíthetné. A 70-es, 80-as években több településen is működött színjátszó csoport, mára alig maradt, vagy toboroztak újra néhányat.

Jászter Beáta dramaturg-rendező az előadás alatt igyekszik mindent kézben tartani. Figyel a fényekre, a hangosításra és a társulatra egyaránt. (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Azok a fiatalok, akik a darabban színpadra lépnek, azt hirdetik, hogy létezünk, vagyunk, játszani, kulturáltan szórakoztatni akarunk, vállalva a rászánt időt, energiát, anyagi honorárium nélkül is. Fizetségük az örömszerzés, a taps, és a közönség vendégszeretete. Vannak, akik tanulnak, van, aki Budapestről jár a próbákra és előadásokra, és van egy bodrogközi tagja is a színtársulatnak. Amatőr társulatról van tehát szó, ahol a tagok lelkesedésből, a szabadidejükből áldoznak a színjátszásra. Ez a hozzáállás példaértékű.

Nem könnyű darabot választottak, a Mamma mia! című musicalt, amelyet Benny Andersson és Björn Ulvaeus műveiből írt Catherine Johnson. Számos próbán voltak túl, amikor július első napjaiban két alkalommal is bemutatták a darabot Sátoraljaújhelyen, ahol a siker nem maradt el. Azóta több tájelőadásra kaptak felkérést, a csapat nagy örömére.

A felvidéki meghívást nagy örömmel fogadták, „ a szentesi meghívás azt jelenti számunkra, hogy tágítjuk kicsit a „határainkat“, s talán ha más felvidéki településre is eljut a hírünk, elvihetjük a darabot további magyar közösségekbe is“ – mondta Jászter Beáta dramaturg-rendező.

A próza, az ének, a tánc, minden együtt van a darabban. Az eredeti musicalből és a filmből gyúrtak össze egy darabot. A dalok eredeti angol szöveggel hangzanak el, úgy él igazán a zene, és így válik igazán szórakoztatóvá. Nem profik, de profi amatőrök játszanak a Latabár Teátrum társulatában, akikből nem hiányzik a lelkesedés, a fiatalság bohémsága, de ugyanakkor a kulturált szórakoztatás komolysága sem. Ezt hozták el Bodrogszentesre is, és azt, hogy ők egy igazi szeretetközösség, így a darabnak minden esetleges hibájával együtt lelke van, ami érződik az előadáson. A  szórakozáson túl ezt a  lelkesítő érzést is magával viheti, aki megtekinti a Latabár Teátrum előadását. Lelkesedésükkel és igaz csapatmunkájukkal példát mutattak a Bodrogközben is.

A bodrogszentesi szép számú közönség nagy tapssal jutalmazta az előadást.