Pillanatkép a 9. Piknikről (Fotó: pozsonyipiknik.hu)

Szeptember 1-jén, szombaton rendezik meg a 10. Pozsonyi Pikniket Budapesten: az egész napon át tartó XIII. kerületi kulturális fesztiválon színházi, zenei és irodalmi programokkal várják a látogatókat.

Az idén tizedik alkalommal megvalósuló rendezvény mára az ország egyik legnagyobb kulturális seregszemléjévé vált. Újlipótváros civil kulturális fesztiválja szombaton 10 és 21 óra között a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István park között kínál programokat sokféle műfajban – olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, a rendezvényen hagyomány a tematikus utcák sora, bár a színházak utcája az idén inkább színházak parkja lesz, olyan sok társulattal és művésszel találkozhatnak az érdeklődők a Szent István park keleti oldalán.

Az idén is kortárs festőművészek várják az érdeklődőket a Piknik Galéria, illetve Weiler Péter festő, író szervezésében, akinek munkáira licitálni lehet a helyszínen, a bevétel pedig jótékony célokat szolgál.

A további tematikus utcák között van a könyvesek utcája az Újpesti rakparton, ahol írókkal találkozhatnak az érdeklődők, a gasztro utca és a média sor. A gyermekpiknik programjairól idén is a Hatszín Teátrum gondoskodik Radnóti Miklós utcai helyszínén.

A felnőttek számára programokat kínáló két színpad fellépői között vannak a Vígszínház művészei, Kern András és ifj. Vidnyánszky Attila, a Liszt Ferenc Kamrazenekar, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Nemzeti Táncszínház. Színpadra lép Jávori Ferenc, Dunai Tamás és Darvas Ferenc is. Saját művét olvassa fel Erdős Virág, Lackfi János, Lukács Sándor és Nyáry Krisztián, aki a Pozsonyi Piknik egyik alapítójáról és névadójáról, Bächer Iván íróról is megemlékezik.

Fellép a Fischer Annie Zeneiskola két együttese, valamint a Dumaszínház, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Színház, a József Attila Színház, az Átrium és a Karinthy Színház produkciója is látható lesz. Puskás Péter és Szlovákiából a Fats Jazz Band koncertjére is várják a közönséget. A rendezvényen tanítványai – köztük László Boldizsár, Zsédenyi Adrienn, Kádek Heni – megemlékeznek a legendás újlipótvárosi énektanárról, Sík Olgáról.

Az eseményről még többet ide kattintva tudhatnak meg.

(MTI/pozsonyipiknik.hu)