Székelyudvarhelyen szeptember 14-16. között rendezik meg az Erdélyi Táncháztalálkozót. Az ünnepségsorozat azért is jelentős, mivel negyven évvel ezelőtt, 1978-ban a városban tartották a legelső táncháztalálkozót a világon. A nagyszabású esemény előkészületeit Orendi István főszervező foglalja össze.

„A két főszervező, a Hagyományok Háza Hálózat Erdély és a Kaszaj Kulturális Egyesület – az Udvarhely Néptáncműhely hathatós támogatásával – szeretné emlékezetessé tenni a jubileumi eseményt. A szervezés a tervezett ütemben halad, kiemelném a jelentős előzetes érdeklődést. A 2017-es rendezvény sikere nyomán kissé szkeptikusak voltunk az idei részvétellel kapcsolatosan, de feleslegesen, a fellépő amatőr együttesek száma lényegesen meghaladja a tavalyit,  harmincnál is több társulatot várunk. Az anyaországon kívül a Vajdaságból, Felvidékről és – legújabb információm szerint – Kárpátaljáról érkeznek résztvevők.

A szervezői „törzs” mintegy tíz főt számlál, az önkéntesekkel együtt pedig huszonöt fővel dolgozunk a jeles esemény eredményességéért. Nagyon sokat köszönhetünk támogatóinknak, a székelyudvarhelyi önkormányzatnak, Hargita Megye Tanácsának, s számos pályázaton is sikerrel indultunk. Fontosnak érzem, hogy több helyi vállalkozó ugyancsak felismerte a Találkozó jelentőségét, és mellénk állt.

Egy ilyen nagyszabású rendezvény sikerét a nézőközönség is fémjelzi, az előzetes érdeklődés alapján úgy látom, teltház előtt léphetnek fel az együttesek.”

Az idei találkozó vendégei és az egybegyűltek a szombat esti gálaműsorral az ebben az évben elhunyt Kallós Zoltán emléke előtt tisztelegnek, emlékezve egyben arra, hogy a néprajzkutató és népzenegyűjtő tavaly még a rendezvény fővédnöke is volt.

Információ:

Erdélyi Táncháztalálkozó közösségi oldalán, illetve az alábbi  címen: kaszajegyesület@gmail.com