A torkom elszorul, amikor rágondolok, hogy kedves Jóska bácsink, a felfedezők lelke nincs többé. A nyári tábort már nem tudta meglátogatni, de még reméltük, hogy beszámolóinkkal szebbé tudjuk majd varázsolni a betegség árnyékolta napokat.
Azonban a sors közbeszólt, Jóska bácsi elment egy másik, végeláthatatlan felfedezőútra. Emléke viszont itt marad mindnyájunk szívében.
Tizenöt évvel ezelőtt egy pályázat kapcsán lehetőséget kaptam elkísérni tanítványaimat arra a táborozásra, melynek témája a Rákóczi-féle szabadságharc volt. Sárospatakon találkoztam először Jóska bácsival, aki nyitottságával, kedvességével, tudásával szinte lenyűgözött. Oly hitelességgel tudott beszélni a magyar történelem jeles alakjáról, a 48-as szabadságharc gyermekhőseiről, vagy az 56-os forradalomról, hogy mindenki feszülten figyelte. Ötletei, tervei csábítóak voltak, ezért is tudtam az évek során mindig több gyermeket elvinni Felsőszeliről a vezetőképző táborba.
A sikeres programok, a tanulságos felfedezőutak, az izgalmas igricjátékok a Bodrog gátján és a zempléni várakban, a kedves dalolások, közös éneklések, a meghitt pillanatok az esti pásztortűznél, a beszélgetések, tervezgetések mind felejthetetlen emlékek nemcsak számomra, de a csapatom tagjai számára is. Sokszor már hazafelé tartva, a vonatban kijelentették, jövőre is menni szeretnének a táborba.
Őszintén elmondhatom, hogy a gyermekek számára megálmodott ifjúsági szervezet, a Magyarország Felfedezői Szövetség célkitűzései nem a papírnak íródtak, hanem valóságosak. Azok a gyermekek, akiket elvittem Sárospatakra, rendszerint 5-7 alkalommal vettek részt a tábor munkájában, s a kis felfedezőkből az évek során megbízható, talpraesett fiatal vezetők lettek. Példaképük, Jóska bácsi mindig hangoztatta, hogy a figyelem, az elismerés kiemel.
A magyar történelem játékos megismerése, a hagyományok ápolása és a szülőföldhöz való ragaszkodás elmélyítése volt a szándéka, s marad a következő vezetői testületnek is. Hiszen a mintegy három évtizede elhintett mag megfogant, s kikelt, a szövetség erősödik, követői gyarapodnak Erdélyben és Felvidéken is.
Felsőszeliben a Széchenyi István Alapiskola keretein belül működik a felfedezők csapata, 2005-ben pedig felvettük a Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat nevet. Azóta több mint 120 fiatalt avattunk fel az iskola kertjében, többségük eljutott a táborba is, és szerencsésnek mondhatja magát, mert ismerhette Jóska bácsit, tanulhatott tőle kuruc dalokat, népdalokat, hallhatott tőle anekdotákat és igaz történeteket a gyerekhősökről, egyszóval emberséget.
Emlékszem, amikor felhívta a figyelmem a felvidéki származású Büttner Emilre, aki szintén fiatalon lett honvéd. Természetesen vállaltuk a védnökséget az emléke felett, s e “megbízatás” juttatott el további felfedezőutakra: Aranyosmarótra, ahol sírja található, Kistapolcsányba, ahol született, s vittük hírét a pataki táborba, ahol felidéztük, hogyan lett “hazájáért halni kész” honvéd. Az utóbbi években tovább gazdagodott a kapcsolatunk az erdélyi csapatokkal, s találkozóink programjai a sárospataki példa nyomán alakultak, formálódtak. Jóska bácsi által jobban odafigyeltem népünk történelmére, a szabadságért önzetlenül harcoló fiatalokra, rabja lettem a rovásírásnak és azóta is töretlenül tanítom őseink írását. Ráébresztett a szülőföld értékeinek megbecsülésére, s ezt igyekszem átadni a fiataloknak is. Csapatunk örömünnepe volt 2017-ben a magyar kultúra napja, amikor megkaptuk az Örökség serleget. Ekkor találkoztunk utoljára Jóska bácsival.
Féltett kincsünk mellett most ott áll a fényképe, s búcsúzunk tőle. Nyugodjék békében! Emlékét szívünkben megőrizzük!
A szerző a felsőszeli Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat vezetője.
