A napilap oldalon olvastam a „Kiberbiztonság kettős leple” cím alatt egy közvéleményt híg főzelékkel jóllakatni kívánó véleményt a kiberbiztonsággal kapcsolatban.

A cikkíró jól leírta a probléma egyes tüneteit, csak az igazi okról nem ejtett egy árva szót sem. A számítógép elemeinek megalkotói és az elv kiötlője bizonyára hevesen forognak a sírjukban, ha szemügyre veszik, hogy alkotásaikat felhasználva az utókor mennyire mélyre süllyedt és ebben a vonatkozásban semmiféle változás körvonalai sem derengenek.

A probléma lényege ugyanis korántsem a technikai vagy alkalmazói módokat kiötlők hibájából eredő. Arról van ugyanis szó, hogy törvényekkel akarnak a félművelt és felkészületlen mai vezetők kezelni és megoldani egy olyan problémát, ahol az utólagos értékelés és az erre alapozott büntetés egyszerűen nem működik. Mert ez egy olyan terület, ahol a döntő szó a nevelésé és az erre épülő megelőzésé. A nevelés pedig hosszadalmas és kitartó, változatlan elvek mentén végzett emberi megnyilvánulásokat szemlélve formálja a nevelt egyedet. Az ilyen módon jól megformált szokásaival áthághatatlan gátat emel mindenféle kihágás elkövetőjével szemben, mert egyszerűen lepereg róla minden számára idegen megnyilvánulás.

Természetesen az ilyen emberi társadalmat „kinevelni” nem pillanatok, sőt nem is órák, napok, vagy évek munkája, sokkal inkább évtizedekről, századokról kell gondolkodnunk. Tehát, aki komolyan veszi a kiberbiztonság okozta problémákat és azok megoldását, elsősorban arra kényszerül, hogy a mai generációk nevelési bázisát alaposan megismerje és azok megváltoztatását tekintse elsődleges feladatának. Aki eljut erre a szintre, az belátja, hogy a nevelés és az abban alkalmazott szokásaink megváltoztatása törvényekkel megoldhatatlan feladat és a törvényhozás szerepét és szereplőit sürgősen le kell fokozni az általános értékskálán nekik megfelelő szintre és mindent el kell követni annak érdekében, hogy a nevelés területe a neki megfelelő figyelemben részesüljön.

A nevelés pedig erkölcsi elvekre épülő szokások kialakításának a területe, ahol az az elsődleges  feladat, hogy a nevelő az adott helyzetben kivétel nélkül ugyanazon elvek mentén nyilvánuljon meg. A megnyilvánulás lényege a legritkább esetben a szavakba öntött elmélkedés. A nevelés kulcsfontosságú eszköze a tett, a nevelő megnyilvánulása, amit a nevelő környezetében nevelődő képes felismerni és úgy magáévá tenni, hogy ezt a megnyilvánulást valósítsa meg ő is egy hasonló helyzetben.

Természetesen alapvető probléma az egységes nevelői környezet. Ehhez a mai társadalomnak elsősorban törekednie kell a múltja alapos megismerésére, és az erre az ismeretre alapozott erkölcsi elvek kimunkálására és az ilyen elvek általánossá tételére, hogy némi reménye lehessen arra, hogy a mai nevelők a felnövekvőkben olyan szokásokat generálnak, amelyeknek köszönhetően a kiberbűnözés, sőt még kiberfélrevezetés lehetőségei is annyira minimalizálódnak, hogy hasznuk a nullával válik egyenlővé. Sőt, az ilyesmiken töprengők annyira a társadalom kitaszítottjaivá válnak, hogy inkább választják az általános erkölcsi elveknek való megfelelést.

Persze az ilyen szintű feladatokat megoldani hivatott emberi társadalmak irányítását csak azok lesznek képesek ellátni, akik ismereteikben a fent leírt követelményeknek megfelelő szintre jutottak. Természetesen az ilyenek kiválasztásába a félművelt, vagy teljesen műveletlen egyedeknek semmiféle beleszólásra nem lehet módot adni, nekik marad az a lehetőség, hogy műveltségük hiányosságait kiküszöbölve a későbbiek során eljuthatnak a választók táborába, sőt, akár a kiválasztottak táborába is…