Fotó: SZMCS

Szeptember 7-9-e között az Érsekújvári járásbeli Szőgyénben rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség kedvelt cserkész-sportversenyét, az Országos Métabajnokságot. Tizenhét cserkészcsapatból összesen több mint 300 cserkész vett részt a megmérettetésen, hogy bebizonyítsa, ezt a hagyományos magyar népi játékot még napjainkban is ugyanolyan lelkesedéssel lehet játszani, mint régen.

A cserkészek péntek este érkeztek meg Szőgyénbe az ország különböző magyarlakta területeiről, Pozsonytól egészen Kassáig. A versenyzőket a Csongrády Lajos Alapiskolában, valamint a község tornatermében szállásolták el, majd az ünnepi megnyitó következett. Skrován Boglárka, a szőgyéni 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat parancsnoka, Vígh Gábor, Szőgyén polgármestere és Szarka Andrea iskolaigazgató köszöntötte a résztvevőket, ezt követően pedig Farkas Zsolt esperes-plébános mondott imát a sikeres és balesetmentes mérkőzésekért. A helyi cserkészek péntek este egy izgalmas portyával készültek a versenyzőknek: játékos feladatokon keresztül sötétben, a közvilágítás fényénél ismerkedhettek meg a versenynek otthont adó településsel.

Fotó: SZMCS

Másnap kora reggeltől repült már a labda, ugyanis a nap folyamán összesen 43 mérkőzést kellett lejátszani 5 métapályán. A cserkészek két korcsoportban versenyeztek: a 10-14 évesek a Kölök kategóriában, a 15-19 évesek pedig a Suhanc kategóriában mérték össze ügyességüket. A mérkőzések jó hangulatban teltek, minden csapat felkészülten érkezett. A Kölök kategória első helyezettje a bősi 16. számú Széchenyi István cserkészcsapat lett, második helyen Fél és Kassa közös versenycsapata, harmadik helyen pedig Kürt csapata végzett. A Suhanc kategóriában a dobogó legfelső fokára a kassai 17. számú II. Rákóczi Ferenc cserkészcsapat versenyzői állhattak, a képzeletbeli ezüstérem Fél csapatának nyakába került, harmadik helyen pedig az érsekújvári cserkészek végeztek.

A cserkészek a mérkőzéseket követően szentmisén vettek részt, majd az eredményhirdetés után ahelyett, hogy fáradtan hálózsákjukba dőltek volna, éjszakába nyúlóan társasjátékoztak, beszélgettek a teaházban, a legenergikusabbak pedig kipróbálhatták, milyen is az éjszakai számháború.

 

„Mivel sok csapat jött el, sok meccset játszottunk, így az egész bajnokság feszített tempóban zajlott. De végül csúszás nélkül sikerült teljesíteni a programot, ami nagyban köszönhető a bírói csapatoknak, illetve a csapatvezetőknek, akik minden meccs előtt időben felállították a versenyzőket. Nagyon örülök, hogy mi szervezhettük meg idén a Métabajnokságot, nagy kihívás volt ez a csapatunk számára, de egyben egy fantasztikus csapatépítő is” – mondta Skrován Boglárka, a szőgyéni cserkészcsapat vezetője.

„Az Országos Métabajnokság az egyik legnagyobb szövetségi rendezvényünk, amelyet minden évben megszervezünk. Egy igazán jó nyárzáró esemény, amely megadja a kellő löketet az új cserkészév indulásához is. A résztvevő csapatok mindig sok edzéssel készülnek a mérkőzésekre, jó látni, ahogy küzdenek a pályán, és a játék adta örömöt is az arcukon. A megnyitón annyit kértem tőlük, hogy a mérkőzés közben se feledkezzenek meg a negyedik cserkésztörvényről, amely azt mondja, hogy minden cserkészt a testvérünknek kell tekintenünk. A verseny hevében néha nehéz ezt megtartani, de éppen ettől szép a cserkészet, hogy minden együtt töltött percben lehetőséget kapnak a fiatalok a fejlődésre” – mondta Szpisák Ádám, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség mozgalmi vezetője.