geralt / Pixabay

A Polgári törvénykönyv esedékes módosítása a fogyasztóvédelem megerősítését szolgálja majd, állítja Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter, aki szerint az ide vonatkozó törvények elavultak, nem védik kellőképpen a fogyasztók érdekeit.

„Az eddigi jogrend lehetővé tette a megegyezés szerint történő szerződéskötést, viszont gyakran megtörtént, hogy bizonyos formai okok miatt a bíróságok ezeket érvénytelennek tekintették,” magyarázta Gál.

A minisztérium álláspontja szerint a szerződő felek nem lehettek biztosak abban, hogy megegyezésük érvényes lesz. Példaként említette a vállalkozás céljaira szolgáló helyiségekre vonatkozó bérleti szerződést, mely egyes vélemények szerint teljes mértékben érvénytelennek minősül, mivel a bérleti díj és a rezsiköltségek egy összegben szerepelnek benne. A szerződő felek számára ez azt jelenti, hogy nem lehetnek biztosak a megegyezett bérleti időtartam betartásában, mivel a bérbeadó formai hibákra való hivatkozással egyik napról a másikra kiteheti a bérlőt.

Ugyancsak erősebb jogvédelmet élveznek majd a még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő fogyasztók, vagy a lakásbérlők. „Jelenleg a szerződő felek közül a fogyasztó a kiszolgáltatottabb, aki jogai védelmében három törvény alapján küzdhet az igazáért. A módosítás értelmében a fogyasztók jogai sokkal áttekinthetőbbek lesznek,” fogalmazott a miniszter.

A jövőben tehát a bíróságoknak méltányolniuk kell azt a megegyezést, melyet két magánszemély szabad akaratából kötött. Továbbá azonos mértékben fogják védeni a gyengébbik szerződő felet, mely alól kivételt csak azok az esetek képeznek majd, ahol bizonyított a törvénysértés vagy az erkölcsök sérülése,” összegezte az igazságügyi tárca vezetője.

A Polgári törvénykönyv ide vonatkozó módosítását október 12-én ismertette a tárca. A magánszemélyekre érvényes jogi előírások, melyek eddig más törvények részét képezték, ebben módosulnak és egységesülnek. A minisztérium szerint a Polgári törvénykönyv megalkotása óta ez lesz a legnagyobb változás. Az előkészületben lévő módosítás előreláthatólag jövő év júniusában kerülhet a kormány, majd első olvasatban szeptemberben a parlament elé.

(Teraz.sk nyomán)