(Fotó: Sita)

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke közölte: kezdeményezni fogja az általa vezetett testületben, hogy a cseh Képviselőház példája nyomán tegyen a pozsonyi testület is hasonló lépést.

„A felelős politikai vita után igyekszem kezdeményezni egy hasonló lépés megtételét nálunk (Szlovákiában) is. Világosan ki kell mondani, hogy a lengyel és magyar testvéreinkre és barátainkra kiszabott esetleges szankciókat nem szabadna elfogadni addig, amíg nem használjuk ki a demokratikus mechanizmusok nyújtotta összes lehetőséget a kialakult helyzet tisztázására” – jelentette ki Danko szombaton Kassán a négy ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – parlamenti vezetőinek kétnapos tanácskozása utáni sajtóértekezleten.

A cseh Képviselőház a közelmúltban határozatot fogadott el, amelyben kiállt Magyarország mellett, bírálva az Európai Parlament által elfogadott Sargentini-jelentést. Andrej Danko méltatta a cseh parlament lépését.

Marek Kuchcinski, a lengyel parlamenti alsóház, a Szejm elnöke szintén bírálta az EP döntését Magyarországról. Kijelentette: az Európai Parlament és az Európai Unió vezetése többször is túllépik hatásköreiket, és ez elfogadhatatlan.

Andrej Danko szerint a négy visegrádi ország támogatja az Európai Uniót és nem kérdőjelezi meg tagságát a szervezetben, de igyekszik rámutatni a valós problémákra, és beszélni róluk. „A visegrádi csoport keretében igyekszünk rámutatni a problémákra oly módon, hogy megkönnyítsük a kommunikációt az európai intézményekkel” – jelentette ki Danko.

Latorcai János, a magyar Országgyűlés alelnöke a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint hangsúlyozta: a visegrádiak olyan időben is aktívan bekapcsolódnak az európai politikába, amikor sokan megkérdőjelezik az Európai Unió egységét. „Konstruktív javaslatokat teszünk, nem akarjuk megosztani a tagállamokat, de szeretnénk visszatérni az Európai Unió eredeti alapértékeihez” – idézte a TASR Latorcai János szavait.

A parlamenti vezetők kassai találkozóján az egyik központi téma az európai biztonság és a migráció volt. „Kedvező fejleménynek tartjuk, hogy a migránsok elosztása az uniós tagállamok között Európában talán véglegesen lekerült a napirendről” – mondta Radek Vondráček, a cseh Képviselőház elnöke újságíróknak. Leszögezte: a problémákat a migránsok származási országaiban kell megoldani, és nem az EU-ban.